A Szárnyak és paták a mese nyelvén fogalmazza meg, mit jelent cukorbetegnek lenni, miközben arra is rávilágít, hogy az állandó kontroll és figyelem mellett marad még bőven erő a rosszaságra, a kalandra, és a teljes értékű életre is.   Az aránytalanul apró szárnyai miatt úgy tűnik, hogy Pego soha nem lesz képes szárnyalni.  Ám ez a kis pegaur sosem adja fel a küzdelmet! A pegaurok csodás mesebeli lények, akik egyszerre  pegazusok és kentaurok, és felettünk, a felhők világában élnek. Ám egy nap Pego a mélybe zuhan, le az emberek közé.  Vajon valóra válhat az álma és visszarepülhet a sajátjai közé? A Szárnyak és paták két különleges testvérpár története. Míg a bajba jutott Pegóért és nővéréért izgulunk, megismerjük Glút, a 8 éves kisfiút, aki máris fantasztikus feltaláló, és mellesleg cukorbeteg. És hogy a kaland teljes legyen, csatlakozik hozzájuk vagány nővére is, Glenda. A testvérek megmutatják, hogy kitartással és a barátság erejével még a lehetetlennek tűnő feladatok is megoldhatók.   Igazi mesekönyvet akartunk, nem tankönyvet Interjú Finy Petrával a Szárnyak és paták című kötetről   Pegót, a pegaurfiút nagyon bántja, hogy nem tud repülni, mert az átlagosnál kisebb szárnyakkal született. Elhatározza, hogy változtat ezen. Glut, a kisfiút, semmitől nem tartja vissza cukorbetegsége: remek feltaláló, és minden kalandban benne van. Nemcsak a diabétesz, hanem a kitartás, a nehéz helyzetekkel való szembenézés, a megoldások keresése, valamint a másság elfogadása is témája Finy Petra új mesekönyvének. A szerzővel beszélgettünk.   PRAE.HU: A történet úgy indul, mint egy klasszikus mese, Pegónak kisebbek a szárnyai, mint a társaié, ezért leszáll az emberek közé, hogy megtanulja Glu-tól, a kisfiútól, hogy akkor is lehet teljes életet élni, ha hiányzik valami, ami a többieknek megadatott. A mese azonban időközben átalakul kalandregénnyé. Miért e műfajváltás? Finy Petra: Igen, a történet klasszikus mesei vagy még inkább népmesei felütéssel kezdődik. A főhős megtapasztal az életében egyfajta hiányt, vágyakozást, és ez indítja az útjára. Ennél a mesénél a repülésre alkalmatlan szárny adja a kezdőlökést a főszereplőnek. Hogy a próbálkozásai során kalandregény lesz-e a történetből? Nem tudom, sok kalandot él át, miközben megismerkedik a segítőivel, és megszerzi azokat a varázstárgyakat, melyekre szüksége van a boldoguláshoz. PRAE.HU: A mesében erőteljesen keveredik a modern az ősivel. A népmeséken kívül merítesz a görög mitológiából is, vannak például pegaurok, azaz szárnyas lovak a történetben. Honnan jött az ötlet? A mese egyik szála az égi, a másik a földi világban játszódik, úgyhogy szinte adta magát, hogy szerepeljenek benne a kedvenc figuráim, a szárnyas meselények, akik akár "közlekedni" is tudnak a fent és a lent között. Aztán beugrott, hogy mi lenne, ha a görög mitológiát alapul véve összegyúrnám a pegazust a kentaurral. Így kerültek végül szárnyas lovak, azaz pegaurok a mesébe. PRAE.HU: Miért pont a cukorbetegség témáját dolgoztad fel? Az Erős Antónia által életre hívott Egy Csepp Figyelem Alapítvány felkérésére született ez a könyv. Az alapítvány a cukorbetegség korai felismeréséért küzd, valamint azért, hogy könnyebb legyen a cukorbetegek élete, akár azáltal is, hogy elmagyarázza a laikusoknak, pontosan mi is az a diabétesz. Számtalan helyen szerveznek az országban vércukorméréseket, és rengeteg tájékoztató jellegű rendezvénnyel, programmal támogatják ezt az ügyet. PRAE.HU: Egy már kész mesédet alakítottad a témához, vagy új mesét írtál? A Szárnyak és paták nem egy fiókban lapuló történet volt, a szöveget kifejezetten az Alapítványnak írtam. Sok segítséget kaptam tőlük azzal kapcsolatban, hogy megsejthessem, mi is az a diabétesz, és főként mennyiben változtatja meg ez a betegség egy kisgyerek hétköznapjait. PRAE.HU: A cukorbetegség mégsem a leghangsúlyosabb szál a történetben. Mindenképpen szerettük volna elkerülni, hogy a könyv didaktikus legyen, illetve, hogy a kötet mesekönyv helyett tankönyvnek hasson. Konkrét kérés volt az Alapítvány részéről, hogy ne a cukorbeteg gyermek legyen a főhős. Én ebben abszolút egyetértettem velük, és igyekeztem olyan mesét írni, mely a diabétesszel együtt élő családok számára, illetve az erről a betegségről csak hírből halló családoknak is élvezetes lehet. PRAE.HU: Az elmúlt években több olyan mesekönyv is született, amely egy-egy gyerekkori vagy egészségügyi probléma — például szemüvegviselés, sötéttől való félelem, honvágy, illetve a súlyos hallássérült állapot — feldolgozásában, kezelésében igyekszik segíteni. Mennyire lehetnek hatékonyak ezek a könyvek? Vannak-e erről saját tapasztalataid? Én is írtam már könyvet alvás-, evés-, viselkedésproblémákról, a szemüvegességről, a toleranciáról, a testvér születéséről, az óvodakezdésről, az orvosoktól való félelemről. Az a tapasztalatom, hogy minden család másképp éli meg ezeket a helyzeteket, tehát egy könyv nem tud általános receptet adni a problémákra, de nagyon sokat segíthet. Szerintem ezek a mesék kiindulópontot jelenthetnek ahhoz, hogy a szülők és a gyerekek beszélni tudjanak ezekről a témákról, és egy jó beszélgetés igazán gyógyító erejű lehet. PRAE.HU: Érdekesek a fejezetcímek (Akinek szárnya van, az tud repülni; Akinek szárnya van, az szeretne repülni; Akinek kicsi a szárnya, annak lehet nagyobb is, stb.). Az utolsó két fejezetben azonban nem viszed tovább ez a címszerkesztést. Miért szakítottad meg a sort? Pont azért, mert annyira kiszámítható lett volna egy idő után. Mivel a történet maga is tele van fordulatokkal, csavarokkal, azt szerettem volna, hogy a fejezetcímek se váljanak unalmassá. PRAE.HU: Hogyan lett Glu a cukorbeteg kisfiú neve? A glukóz szóból jött a név, természetesen. A glükóz vagy glukóz, nem más, mint a szőlőcukor. A vérben keringő glukóz mennyisége az ún. vércukorszint, melyet az inzulin nevű hormon szabályoz. A cukorbetegség során ez a szabályozás borul fel. PRAE.HU: Sok egzotikus, idegen csengésű név is szerepel a könyvben: Glenda, Gigi, Pego. Volt valami különös oka ezeknek a névválasztásoknak? A kicsit olaszos, latinos hangzású nevek számomra mindig is mesebeliek voltak. Talán mert nem kötődnek olyan konkrét földrajzi helyekhez, mint a magyaros nevek, és könnyebb őket a fantázia birodalmához kötni. A nevekben szereplő sok G és L pedig lágyabbá teszi a szavakat, és talán barátságosabbá, kedvesebbé a figurákat. De vannak hagyományosabb nevű szereplők is a könyvben: Lénárd úr például, és a segédje, Cérna. PRAE.HU: Nagyon szépek a könyv illusztrációi. Mintha egy kódex lapjait nézegetnénk, amelyben - a meséhez hasonlóan - ötvöződik a modern az ősivel. Herbszt László, a kötet illusztrátora mindig is kedvelte az apró részleteiben kidolgozott képeket, ugyanakkor — talán reklámszakmai múltja miatt is — szereti a nagyon modern, trendi képi világot. Ennek jegyében találta ki például az iniciálékat is, amelyek hatására valóban támadhat olyan érzésünk, mintha egy középkori kódex lapjait olvasgatnánk, miközben a képeken szereplő figurák nagyon is maiak. PRAE.HU: Szerinted mennyire lehet egy magyar mesekönyvvel betörni külföldi piacokra? Úgy hallom a kiadóktól, hogy nehéz eladni a magyar könyvek jogait külföldön. Rendkívül kicsi piac vagyunk, tehát ha egy másik országban megvesznek tőlünk egy könyvjogot, nem bízhatnak abban, hogy cserébe a tőlük megvett könyv nálunk hatalmas példányszámban tud megjelenni. Ráadásul a magyar gyerekkönyvek még mindig régimódiak: szövegközpontúak, itthon nem létezik a picture book fogalma. Témaválasztásban és megjelenésben — például az illusztráció, vagy a nyomdatechnikai eljárások terén — is nagyon visszafogottak a hazai kötetek, és rohamtempóban, alacsony büdzséből készülnek, mely sokszor azt eredményezi, hogy a könyv nem tud könyvtárggyá válni. Gyakran például az illusztrátor kénytelen kitalálni a tipográfiát és megtervezni a könyvet is, holott ez egy külön szakma. PRAE.HU: Szeretnéd, hogy a mesekönyveid külföldön is megjelenjenek? Melyik írónak ne lennének ilyen álmai? Ha Angliában írnék, talán könnyebb helyzetben lennék, hiszen ha ott kiadják egy könyvem, az azt jelentené, hogy szinte az összes angol nyelvű piacon megjelenik, és az amerikai kiadás is majdnem garantált. Ezek egyetlen könyv esetében is olyan példányszámokat jelentenek, amelyről egy magyar író csak álmodozhat, és az összes könyvével sem tudná produkálni ebben a pici országban. Fotó: Éles Balázs