A titokzatos levél Miklós kilencedik születésnapjára a Mama zsúrt rendezett, amire természetesen meghívta a harmadik osztályos Mérnök Urakat. Ezek a kis mérnökök már első látásra komoly felnőtteknek tűntek: ha tehették, magázták egymást, zakóban jártak, és ki nem állhatták a lányokat. Úgyhogy Kamilla, Miklós húga aznapra el is kéredzkedett a Dédnagymamához aludni. – Mert különben majd megint az egész zsúron engem vernek a fiúk! – mondta a Mamának, célozva a tavalyi, szuperül sikerült nyolcadik születésnapra, amikor ő volt a török, és Miklósék meg tizennégyen a magyarok. Pedig most összesen csak két vendéget kellett volna kibírnia: Kiss Barnabás és Pataki Ákos mérnök urakat. Hármuk fő profilja köztudottan a vasúttervezés (nagy ritkán egy kis hadimérnökösködés, hogy Pataki úr kedvére tegyenek). De emellett Miklósnak volt még egy nagy szenvedélye: a Titanic. Azóta, hogy tavaly megnézte a kiállítást a Mamáékkal, nagyon foglalkoztatta a hatalmas óceánjáró katasztrófája. Mindent tudott az elsüllyedés körülményeiről, hogy pontosan melyik időpillanatban tört ketté a hajótest, feltehetően hogyan értek talajt a darabjai az óceán fenekén, mikor aludt ki az áram, hányan és kik ültek az egyes mentőcsónakokban. Több Titanicról szóló könyvet is elolvasott, farsangkor pedig annak a jéghegynek öltözött, amelyik a katasztrófát okozta. A születésnapi köszöntés után finom diótortát tálalt föl a Mama. Leültette a kis uraságokat a konyhában, hadd falatozzanak – hiszen tudta jól, milyen fárasztó tervezőmunka vár még rájuk.  – Jó! – nyammogott Miklós elismerően. – Ínycsiklandozó! – ismerte el Kiss úr is, a bókok nagymestere. – Utánozhatatlan. Ennyi – zárta le a témát Pataki úr. A Mama nézte, ahogy esznek, aztán a vége felé nagy rejtélyesen így szólt. – Miklóskám! Kaptál ám ma egy furcsa levelet, úgy tűnik, külföldről. „Nenyei Miklos Ur sajat kezebe”, ez van ráírva. Nézd csak, milyen régies papíron van! Vajon ki küldhette? Miklós átvette a borítékot. – Lav-ren-ce Brovn Ju-ni-or Eng-land – szótagolta csodálkozva a boríték bal felső sarkában kacskaringózó betűket. – Biztos valami agyatlan nyereményjáték – vélte Kiss úr. – Mi mindig idegrohamot kapunk ezektől anyukámmal! Miklós kibontotta a levelet. Látta, hogy elég rossz magyarsággal, ékezetek nélkül van írva az egész – ebből is látszott, hogy tényleg igazi külföldi írta. Segitsen, Miklosh ur, On az utolso remenjem! Oreg korom megakadalyoz benne (1917-es szuletesu vagyok), hodj szemelyesen jarjak utana bizonjos dolgoknac. De annyi information birtokomba lyutot, hodj Madjarorszagon, Budapesten, eppen az Onok lakohazaban valaki tud valamit errol a dologrol… Tobet nem segithetek. Kerem, barataival egyutt tegyek meg, amit csak tudnak – njomzzanak! Ha megtalaljak a sivemnek olly kedvesh targyat, kerem, kuldjek el cimemre, meljet levelem aljan mellekelek! Remenjteli udvozlettel: Lawrence Brown Junior    A mérnök urak egymásra néztek. Nényei úr rejtélyesen javasolta: – Irány a Titanic! Gyerünk a nagyágyba!! Tovább>