- Holnap utánad megyünk - mondta a mamája a kora reggeli készülődés, pakolgatás közben. - Egy éjszakát kibírsz. - Egy órát se bírok ki - morgott Kriszti, és fekete szemével úgy nézte a bőröndjét, mintha egy kígyót látna kibújni belőle. - Bogarak vannak, egerek vannak, piszok van, büdös van, hideg van, nincs telefon, nincs zuhany, kint a vécé ! Idézet Kriszti naplójából: "És nincs ott Tímea, Nóri meg Rebi, és senki és semmi, amit szeretek! Bibó, Cicó és Didó is utálják a nagyi tanyáját. Ha ott vagyunk, betegek lesznek és meg akarnak halni. " Bibó, Cicó és Didó kavinok voltak. Kriszti már nem emlékezett rá, mikor találta ki magának őket, hogy ne legyen egyedül. És hogy mindig megvédjék és vigasztalják, ha kell. Talán valamikor ovis korában, öt-hat évesen? Vagy kicsit később? Mert sokat volt egyedül. Anya és apa estig dolgoztak, és a tizenhat éves szomszéd Katilány hozta haza Krisztit az oviból, aztán meg a suliból. De Katilány mindig elment fiúzni, és Kriszti félt. Hiába égtek a lámpák és szólt a tévé. Akkor találta ki magának a kavinokat. Bibó, Cicó és Didó igen apró termetűek voltak. Kriszti derekáig értek csupán. De ahogy Kriszti nőtt, úgy nőttek, nődögéltek ők is. A kavinoknak olyasféle lábuk meg kezük volt, mint az oroszlánoknak. És olyan kéz- és lábfejük, mint egy-egy oroszlánmancs. A hasuk, a mellkasuk és a derekuk azonban a vizslakutyákéhoz hasonlított. Ugyanakkor a fejük pedig A fejük, mint egy makimajomé, olyasmi lehetett. Bibó fiú volt, és a legnagyobb, Cicó kislány, Didó pedig szintén fiú, és a legkisebb kavin. Kriszti velük beszélgetett, ha egyedül maradt. Pontosabban: a kavinok beszélgettek helyette. Például elalvás előtt, ha eloltotta a villanyt. Vagy az iskolában, órán, ha unatkozott. Vagy ha megbántotta valaki, tanár vagy osztálytárs, és duzzogott. A kavinok mindig sokat vitatkoztak. Valahogy úgy, mint Kriszti szülei. Persze főleg Krisztiről volt szó. Őt dicsértek vagy őt vigasztalták. Vagy azon gondolkodtak, hogy hogyan tudnának segíteni a gazdájuknak. Verjék meg, aki Krisztit megbántotta? Kriszti képzeletében megverték. Fogják el az éjszaka belopakodó betörőt? Elfogták. Hozzák el Kevin Spacey-t beszélgetni? Elhozták. * Közben Ádám már kihozta a két dobozt, és a rendőrrel betették a kocsiba. - Elkísérem Krisztit a hídig - mondta Ádám, és az apja bólintott. - Csak siess vissza, mert fel kell tölteni a polcokat! Kriszti és Ádám ismét hátra ültek. Gabika őrmester pedig már indított is. - Hova lesz a menet? - kiáltotta és nevetett. - Bekapcsoljam a taxiórát? Drága fuvar lesz!... De a két gyereknek nem volt kedve nevetni. Titokban mind a ketten abban reménykedtek, hogy Kriszti a faluban marad estig. S ez az idő elég lehet arra, hogy újra összekössék azt, ami valójában sosem szakadt el. Csak hát a félreértések! Mennyivel szebb lehetne az élet félreértések nélkül! Elmaradt búcsúpuszik, meg ilyesmi. A híd a falu végén volt. Két percre a bolttól. Lánynak és fiúnak két perce volt, hogy ismét egymásra találjanak. - Súgd a fülébe, hogy szereted - mondta Cicó, és kis majomszeme csillogott az izgalomtól, hogy mi történik. - Nem! - kiáltott Bibó és Didó egyszerre. - Az sok! Csak fogd meg a kezét! És Kriszti, aki a rendőr mögött ült, egy pillanatot se tétovázott. Megfogadta a kavinok okos tanácsát. Amint az autó elindult, megragadta Ádám kezét, mint egy fuldokló a mentőövet. Persze úgy csinálta, hogy Gabika őrmester ne lássa. Megfogta a fiú kezét és megszorította. Ádám meg visszaszorított. Ezzel a mozdulattal virágba borult bennük a tél. - Majd hívlak este - lehelte Ádám halkan, és a hangja remegett. - Ha lesz egy kis idő. - Suttognak a fiatalok? - kiabált Gabika őrmester. - A rendőrnek jó a füle! Szépen szól a fülemüle! - És nevetett. A kocsi megállt, mert elérték a hidat. - Köszönjük a díszkíséretet, tábornok úr! - mondta a rendőr és integetett, ahogy az államfők szoktak a felvonulóknak az ünnepeken. - Menjen haza sietve, mert befagy a feneke! Hehehe! Ádám, mielőtt kiszállt volna, hirtelen odahajolt Krisztihez és megcsókolta. Vagyis a szájához érintette a száját. Gabika őrmester persze semmit sem láthatott, mert mindez a háta mögött történt. S egyébként is el volt foglalva valami bohóckodással. Mielőtt a fiú bezárta volna maga mögött a kocsi ajtaját, visszanézett. Látta, hogy Kriszti szeme ragyog, a szája meg mosolyog. Ez a tekintet és ez a mosoly többet mondott száz szerelmes levélnél is. - Ha ilyen érzés a szerelem - mondta Didó -, én is szerelmes akarok lenni! - Legyél belém szerelmes - mondta Cicó. - Akkor kettőnknek lesz jó! Bibó persze dühös lett: - És én addig mit csináljak? * A nagymama nehezen lélegzett, de aludt. Kriszti a keskeny ágy mellé, a kis székre ült, és óvatosan megérintette a mami kezét. Már nem volt olyan forró. A gyógyszerek hatottak, a láz lement. Bundás kutya Kriszti lábához ült, mintha tudta volna, hogy a lánynak most minden melegségre szüksége van. Kriszti szája kiszáradt az izgalomtól. A kamra beomlása rettenetesen megijesztette. - Nem kell félni - mondta félhangosan magának. - Ádám tudja, mi történt. Ő biztosan mindent megtesz, hogy Öcsi bácsiék idejöjjenek. És a nagymama is alszik. Nem beszél össze-vissza. Mert az ijesztő volt. Amit nem lehet megérteni, az nagyon ijesztő. Kriszti lehajtotta a fejét a nagyanyja mellé a dikóra, és elaludt. Arra riadt fel, hogy két álarcos betör a konyhába és felrántják a mami mellől. Az egyik kopasz volt, a másik fejét pedig fekete kalap takarta. Kriszti tudta, hogy a kalapos nem lehet más, csak Bendegúz, a mami első szerelme. - Hol a kincsesláda? - kiabált rá a kopasz, és megcsavarta a karját. Ez fájt. Kriszti felsikoltott. De a mama meg se mozdult. Aludt, mintha semmit sem hallana. - Nem tudom! - kiáltotta Kriszti. - Nem tudom! Nincs kincsesládánk sehol! - Hazudsz! Elmondod vagy a nagymamádnak vége! - suttogta a kalapos. / / Kriszti felriadt. "Jaj, de jó! - gondolta. - De jó, hogy csak álmodtam a két rablót!" A keskeny ágyon feküdt, ahol az előbb a mama. A deszka nyomta a vállát. Szóval ezért fájt a karja álmában is!... De hogy került az ágyra? És hol a mama? Tovább>>