Az óvó néni mindenfélét kitalált már, hogy könnyebben teljen Lea alvásideje. Volt úgy, hogy az ablak alá tette az ágyát, résnyire kinyitotta a spalettát, hogy bejöhessen egy kis fény, és mesekönyvet adott a kezébe. De Lea gyorsan átlapozta a könyvet, aztán unatkozott tovább. Egyedül nem szeretett képeket nézegetni, csak amikor Dorcival és Majával lapozgatnak. Olyankor minden oldalon rácsapnak a legaranyosabb cicára vagy a leghosszabb hajú királylányra, és azt kiabálják „stipistop, az enyém!”. Már az is előfordult, hogy az óvó néni maga mellé ültette az asztalhoz. Amíg ő a naplóba írogatott, addig Lea színes kígyókat vágott, a kígyóknak zöld tavat rajzolt, a tóba vízililiomot ragasztott. Akkor meg a többi gyerek kezdte rá, akik ha addig nem is aludtak, de azért nyugodtan pihentek az ágyukban: – Én is rajzolni szeretnék! – Ha mindannyian felkeltek, félek, nem tudnátok olyan csendben maradni, hogy ne ébresszük fel az alvó gyerekeket – válaszolta az óvó néni, és inkább Leát is visszafektette az ágyába. Lea ma különösen nyugtalan volt. Amióta vége lett a mesének, azt leste, kivel lehetne egy jót trécselni. – Ákos! – súgta oda a mellette alvó kisfiúnak. De Ákos nem figyelt oda. Lea átdugta a lábát az ágyára, és a lábujjával meglebegtette a takaróját, hátha felébred. – Lea! – szólt rá halkan az óvó néni. – Hagyd Ákost aludni! Lea a másik oldalára fordult. Egy darabig játszott a lepedő lelógó gumijával. Az ágy lábára tekerte, aztán meg a csuklójára. Utána az ágyról lelógva, a parketta csíkjai közé szorult morzsákat piszkálta ki, majd a zokniját húzogatta fel a térdéig és tolta le ismét a bokájáig. Amikor ezt is megunta, Zsófit kezdte el szólongatni. – Psz-psz! Zsófi! Zsófiiii! – sziszegte. De ő sem mozdult, már a mese közepe óta az igazak álmát aludta. – Lea, maradj nyugton, ne ébreszd fel Zsófit! – kérte az óvó néni.  De a lovacskája már ki is bújt a takaró alól, és körbenyargalta a környéket, aztán meg a párnája vetett hármas szaltót a levegőben, majd egymás után kétszer kiment pisilni. És amikor már nem volt mit tenni, rákezdte a kérdezősködést: - Mikor kelünk fel? Az óvó néni megelégelte Lea fáradhatatlan nyüzsgését. Letette a tollát, becsukta a naplót, amit épp írogatott, felállt az asztaltól, és odament Lea ágyához. – Most figyelj te a gyerekekre – mondta – én lefekszem aludni! – azzal bebújt Lea ágyába, és a fejére húzta a takarót. Leának tetszett az új szerep. Még sosem volt kisóvó néni. Az asztalra könyökölt és végigjáratta a tekintetét a félhomályba borult csoportszobán. Arra várt, hogy rászólhasson Zétényre, hogy ne mocorogjon olyan hevesen, mert felébreszti Dorcit. Esetleg megkérhesse Danit, forduljon meg az ágyán, és hagyja békén Györgyit, vagy elvehesse Majától az alvós barátját, mert balettozik a takaróján. De az óvó nénivel olyan halkan cseréltek helyet, hogy senki sem vette észre, így mozdulatlan maradt minden. A gyerekek csak feküdtek, meg sem moccantak. Az óvó néni viszont nem feküdt olyan nyugodtan! A karjait kidugta a takaró alól, és lóbálni kezdte a magasban. Aztán tapsikolt a lábával, lefeküdt a szőnyegre, majd visszamászott az ágyra. Lea nézte-nézte egy darabig a bohóckodást, aztán cérnavékony hangon megszólalt: – Ne viccelődj, óvó néni! A gyerekek felemelték a fejüket a párnáról, és feléjük fordultak. Amint meglátták, ki fekszik Lea ágyában, és mit össze nem rendetlenkedik, kuncorászni kezdtek. Az óvó néni úgy tett, mintha meg sem hallotta volna Lea kérését, újabb és újabb bolondságot talált ki. A gyerekek meg egyre hangosabban kacarásztak, Lea nem győzött rájuk szólni: – Pssszt! Felébresztitek Ákost! – mondta. – Sssss! Zsófi még aludni szeretne! Aztán ráhúzta Zétény fejére a takarót, befogta Dorci száját, de amikor látta, hogy minden hiába, sehogy sem tud csendet teremteni, odament az óvó nénihez, és így szólt: – Most már cseréljük vissza! Az óvó néni kimászott az ágyából, betakargatta Leát és visszaült az asztalához, hogy befejezze a naplóírást. Esős nap>