A sok millió fontba kerülő Forma–1-es járgány leröpült a pályáról, megpördült és nekicsapódott egy fának. CSIIIIIIIIIIIIKKKKKKKKKKKKKKKKKKKOOOOOOOOOOOOOOOOOORRRRRRRRRRRRRRR!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! A fának nem esett baja, az autó azonban totálkáros lett. Jocó kikászálódott az ülésből. Nagy mázlija volt. Karcolás nélkül megúszta, csak a feje lett egy kicsit kótyagos, ahogy visszabotorkált a házba. – Apu, összetörtem az autót – mondta Jocó, ahogy belépett a fényűző nappaliba. Köptzös úr ugyanolyan köpcös volt, mint a fia, csak sokkal szőrösebb – a fejét leszámítva, amely kopaszon csillogott. Jocó apukája egy hatalmas krokodilbőr kanapén ült, és kedvenc bulvárlapjából fel sem nézve válaszolt a fiának. – Semmi baj, Jocó. Veszek neked másikat. Jocó lehuppant az apja mellé a kanapéra. – Ó, majd elfelejtettem: boldog születésnapot, Jocó! – mondta Köptzös úr, és anélkül, hogy levette volna a tekintetét a bulvárlap harmadik oldalán látható hiányos öltözetű hölgy fényképéről, a fiú kezébe nyomott egy borítékot. Jocó gyorsan kinyitotta. Vajon idén mennyi pénzt fog kapni? Az üdvözlőkártyán ez állt: „Boldog tizenkettedik születésnapot, fiam!” Jocó félredobta a lapot, és kihúzta a borítékban lapuló csekket. Alig bírta leplezni csalódottságát. – Egymillió font? – fanyalgott. – Ennyi? – Mi baj van, fiam? – tette le egy pillanatra az újságját Köptzös úr. – Tavaly is egymilliót kaptam – nyafogta Jocó. – A tizenegyedik szülinapomra. A tizenkettedikre szerintem több járna, nem? Köptzös úr kivette a csekkfüzetét egyedi szabású, fényes szürke öltönyének zsebéből. Az öltöny borzalmasan állt rajta, és borzalmasan drága volt. – Ne haragudj, fiam – mondta. – Akkor legyen kétmillió. Itt fontos megjegyezni, hogy Köptzös úr nem mindig volt ilyen dúsgazdag. Nem is olyan régen a Köptzös család igen szerény körülmények között élt. Köptzös úr tizenhat éves korától fogva egy hatalmas külvárosi vécépapírgyárban dolgozott. Köptzös úr munkája iszonyúúúúúúúúan unalmas volt: rá kellett tekernie a papírt a belső kartongurigára. Egyik gurigára a másik után. Napról napra. Évről évre. Évtizedről évtizedre. Addig csinálta, amíg végül elvesztette minden reményét. Csak állt a futószalag mellett – több száz unott munkatársával együtt –, és ugyanazt az agyzsibbasztó feladatot végezte újra meg újra. Amint rátekerte a papírt a kartongurigára, máris kezdhette a következőt. És az összes klotyópapírtekercs egyforma volt. Mivel szegények voltak, Köptzös úr a szülinapi és karácsonyi ajándékokat is kartongurigából készítette a fiának. Köptzös úrnak ugyanis nem volt elég pénze, hogy megvegye Jocónak a legmenőbb új játékokat. Viszont remek versenyautót tudott gyártani a klotyópapírgurigákból, sőt egyszer még vécépapír-guriga erődítményt is készített, igazi vécépapírguriga katonákkal. A legtöbb játék végül persze elszakadt, és a kukában végezte. Jocó egyszer megmentett egy vacak vécépapír-guriga űrrakétát, bár maga sem tudta, minek. Köptzös úr munkájában az volt az egyetlen jó dolog, hogy közben nyugodtan álmodozhatott. Egy nap eszébe jutott egy ötlet, amely egyszer és mindenkorra forradalmasította a fenéktörlést. Fel kéne találni egy vécépapírt, amelyiknek az egyik oldala nedves, a másik meg száraz, gondolta Köptzös úr, miközben feltekerte a vécépapírt a gurigára – aznap már az ezredikre. Köptzös úr senkinek sem mondta el, mit talált ki. Órákig kísérletezgetett apró önkormányzati lakásuk fürdőszobájában, hogy az új kétoldalú klotyópapír tökéletes legyen. Amikor Köptzös úr végül piacra dobta az Üdepopót, a terméknek hatalmas sikere lett. Naponta egymilliárd tekercs vécépapírt adott el világszerte. És minden egyes eladott tekercscsel keresett tíz pennyt – ami rettenetesen sok pénzt jelent, ha összeadod. Ezzel az egyszerű képlettel ki tudod számolni: 10 penny szorozva 1 000 000 000 tekerccsel szorozva 356 nappal évente = iszonyat sok guba. Köptzös Jocó nyolcéves volt, amikor az Üdepopót piacra dobták, és az élete egy csapásra a feje tetejére állt. Először is a szülei elváltak. Kiderült ugyanis, hogy Jocó anyukája, Carol, évek óta titkos viszonyt folytat Jocó cserkészcsapatának a vezetőjével, Alannel. A bíróság tízmilliárd fontos tartásdíjat ítélt meg Carolnak. Alan lecserélte a kenuját egy hatalmas jachtra. A legutolsó hír az volt róluk, hogy elhagyták Dubai partjait, és minden reggel méregdrága pezsgővel öblítik le a ropogós-mogyorós kukoricapelyhet. Jocó apukája szemmel láthatóan gyorsan túltette magát a váláson. Azóta a kedvenc bulvárlapjának harmadik oldalán látható, ledér öltözetű hölgyekkel randizgat. Jocó és az apukája időközben nyomorúságos önkormányzati lakásukból hatalmas és modern rezidenciájukba költözött, amelyet Köptzös úr egyszerűen csak „Üdepopó kastély”- nak hívott. A ház olyan óriási volt, hogy még a világűrből is látszott. A kaputól a házig öt percig tartott az út autóval. Több száz facsemete szegélyezte a mérföld hosszú, kavicsos utat. A házban hét konyha volt, tizenkettő nappali, negyvenhét hálószoba és nyolcvankilenc fürdőszoba. Még a fürdőszobákhoz is járt külön fürdőszoba. Sőt volt olyan külön fürdőszoba, amelyhez még egy külön fürdőszoba tartozott. Bár néhány éve ott laktak már, Jocó még mindig csak a negyedét fedezte fel a háznak. A telken volt egy csomó teniszpálya, egy csónakázótó, egy helikopterleszálló, sőt még egy iszonyat hosszú, műhóval borított sípálya is. A csapok, a kilincsek, de még a vécéülőkék is tömör aranyból voltak. A szőnyegeket vidramenyétszőrméből készítették. Jocó apukája felbecsülhetetlen értékű antik serlegekből itta a frissen facsart narancslét. Egy ideig egy Otis nevű főkomornyik is szolgált a házban, aki igazából egy orángután volt, de végül ki kellett tenni a szűrét. – Kaphatok valami rendes ajándékot is, apu? – kérdezte Jocó, miután zsebre vágta a csekket. – Tudod, az a helyzet, hogy pénzem már nagyon sok van. – Mondd meg, fiam, mit szeretnél, és megkérem valamelyik asszisztensemet, hogy vegye meg neked – felelte Köptzös úr. – Mit szólnál egy tömör arany napszemüveghez? Nekem már van egy. Nem igazán lehet kilátni rajta, de nagyon sokba került. Jocó ásított egyet. – Van már saját gyorsasági motorcsónakod? – tapogatózott Köptzös úr. Jocó a szemét forgatta. – Kettő is. Nem emlékszel? – Ne haragudj, fiam – mondta Köptzös úr. – Mit szólnál egy negyedmillió font értékű könyv utalványhoz? – Unom! Unom! Unom! – topogott Jocó dühösen. Fene se gondolná, hogy egy dúsgazdag fiúnak ilyen nehéz a sora. Köptzös úr kezdett kétségbeesni. Úgy tűnt, semmi sincs már a világon, amit megvehetne egyetlen fiacskájának. – Akkor mit szeretnél, fiam? Jocónak ekkor támadt egy ötlete. Elképzelte magát, ahogy egyedül köröz a versenypályán, vetélytársak nélkül. – Hát, van valami, amit nagyon szeretnék… – kezdte óvatosan. – Ki vele, mi az? – biztatta Köptzös úr. – Egy barát.