|
Andersen mesék: A fenyőfa
  Egy négy év körüli kisfiú nagyon kétségbe esett Andersen meséjének meghallgatása után.
A fenyőfa arról szól, hogy hőse képtelen az adott pillanatot élvezni, mindig valami másra vágyik.
 Fiatal fa korában hiába él boldog életet az erdő szélén, nyugtalanul, izzóan vágyakozik a nagyvilágba, a felnövésre. Mégis nagyon fájdalmasan éri, amikor kivágják, hogy karácsonyfának vigyék. Bár mérhetetlen izgalomba hozza a karácsonyi dicsőség, nyugtalansága, izgatottsága miatt élete egyetlen karácsonyestéjét sem tudja élvezni. Amikor kidobják a padlás egy sötét zugába, az odalátogató egereknek mesél életéről.
Most visszafelé vágyakozik, rájön, hogy szép volt a fiatalsága, ha ezt akkor nem is így érezte. Mikor az egerek is elhagyják, utánuk kezd vágyódni, utólag már a velük töltött időt érzi szépnek. Egy idő után kidobják az udvarra, ahol abban reménykedik, hogy újra kezdődik az élete. De már csak az van hátra, hogy felvágják tűzifának.
A tűzben ropogva felismeri, hogy elkésett, hogy semminek sem tudott örülni a maga idejében. Végül csak egy marék hamu marad belőle.
|
|
Az említett kisfiú napokig vigasztalhatatlan volt. Elviselhetetlennek érezte a történet lehangoló kilátástalanságát. Nem vigasztalta, hogy itt tulajdonképpen példázatról van szó. Arról, hogy milyen boldogtalanságra kárhoztatja magát az az ember, aki ostoba vágyakozásában mindig elégedetlen a jelennel. A kisfiú nem tudta levonni azt a tanulságot, hogy próbáljuk meg tudatosan élvezni az élet ajándékait. Nem vigasztalta, hogy ő maga elkerülheti ezt a sorsot. Ő, mint minden mesehallgató gyerek, szívvel-lélekkel azonosult a mesehőssel.
A mesehős számára a történetben nincs menekvés. Ő végleg és visszavonhatatlanul eljátszotta az életét, hibája végzetesnek és jóvátehetetlennek bizonyult, és ez elviselhetetlen érzés egy kisgyereknek. Ráadásul mérhetetlenül igazságtalannak tűnhet, hogy a fenyőfa, bár nem gonosz, és senkit sem bántott, egy apró jellemhiba miatt mégis ilyen súlyos büntetésben részesül. A gyereknek, aki életútjának kezdetén áll, szüksége van arra, hogy úgy érezhesse: életének van értelme, élete vezet valahova, erőfeszítései el fogják nyerni jutalmukat.
Milyen vigasztalást, milyen erőt meríthet a gyerek a fenyőfa történetéből? A kisfiút szülei azzal nyugtatgatták, hogy ez csak kitalált mese, a valóságban nem történt meg soha. A gyerek kétségbeesetten kérdezte, hogy akkor ő miért ilyen szomorú tőle. Szülei azt próbálták magyarázni, hogy ilyen a művészet. „Akkor nekem nem kell a művészet" - zokogta.
Igaza volt. Ez a mese egy felnőtt végtelenül pesszimista életérzését jeleníti meg művészi erővel. A kisgyerek számára ez kibírhatatlan, az élet értelmét kérdőjelezi meg, nem szavakban, hanem belülről átélve. A mese záró szavai is aláhúzzák azt a teljes kilátástalanságot, ahogy Andersen az életet ábrázolja:
„De annak az estének vége; vége a fának is, vége a mesének is; vége, vége - minden mesének ez a vége."
A halált, az élet végességét a népmesék sem tagadják. De szokásos zárómondatuk - „boldogan éltek, amíg meg nem haltak" - mégis azt sugallja a gyereknek, hogy a felnövés nehéz munkája után elérhet egy csúcspontra, ahol életét megérdemelten élvezheti.
(Fischer Eszter)
A fülemüle>
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
