Adódik is a párhuzam:   Kis emberekként elindulva az élet rögös útján – nyilván megpróbáltatások, leküzdésre váró akadályok során át –, de végül győzedelmeskedniük kell, el kell érniük, amit akarnak, amit várnak az élettől. (Érdemes talán a boldogságot megcélozni). A rendíthetetlen ólomkatona is így tesz. A papírbalerináról álmodozik, és már a fixírozásnál tart, amikor részleteiben tisztázatlan körülmények között kiesik az ablakból, hogy veszélyes kalandokba sodródjon.   Ólomsúlyként egy gyerekek által készített, azaz nem feltétlenül üzembiztos papírhajón kénytelen utazni a csatornában, ahol egy patkány állja az útját. A vele való dacolás során is csak férfias kiállására hagyatkozhat, ugyanis a jelek szerint néma (is). Egy zuhatagon leesve egy hal gyomrában köt ki, majd a halpiacon át csodával határos módon épp ahhoz a családhoz kerül vissza, ahonnan elindult. Kimosdatják, újra láthatja szerelmét, aki ezúttal már viszonozza forró pillantását, mégis csak érdemes volt szenvedni, küzdeni, hiszen a jó elnyeri jutalmát! Hacsak a szerző be nem dobja a gyilkos galóca effektust, mely szerint a tulajdonosi jogokat gyakorló kisfiú minden különösebb ok nélkül behajítja az ólomkatonát a kályha tüzébe, egy gonosz fuvallat pedig utána libbenti potenciális barátnőjét is. Innentől kezdve nincs több meglepetés: a katona hosszasan elnyújtva, heroikusan pusztul el, a balerina pedig egy szempillantás alatt, nagylángon. Előbbiből ólomszíve, utóbbiból szénné égett (eredetileg aranycsillám) rózsája marad meg. konyves.blog.hu A rendíthetetlen ólomkatona (2)>