Mivel nagyon fázik, ezért meggyújt egy gyufaszálat, és melengetni kezdi kezeit a lángjánál. Persze egy gyufa nem ég sokáig, így a kislánynak épp csak arra van ideje, hogy egy vaskályháról kezdjen hallucinálni, aztán máris újat kell gyújtania. A fényénél lelki szemei előtt látja a felé szaladó libasültet, karácsonyfát gyertyákkal és szép díszekkel, de az igazi katarzis akkor következik, amikor - természetesen régen halott - nagyanyja jelenik meg neki, aki az egyetlen ember volt, aki valaha jó volt hozzá. Ennek a jelenésnek úgy megörül, hogy már elengedni sem akarja. Egy egész csomag gyufát gyújt meg, mert tudja, hogy ha kialszik a fény, eltűnik a látomás. Felveti nagymamájának, hogy mi lenne, ha magával vinné. Ebben maradnak. Reggel járókelők találják meg a megfagyott kislányt, és arra a következtetésre jutnak, hogy sikertelenül akart melegedni.  Andersen azt mondja, hogy mosoly volt a kislány arcocskáján, de a szemtanúk ezt nem igazolják vissza. Igaz, nem is sejtik, mennyi gyönyörűséges csodát látott ezen az éjjelen, elsősorban akkor, amikor lelke felszállt az égbe.   konyves.blog.hu   A kis hableány>