- Nem a te egészségedre - fakadt méregre a király -, hanem adj'isten az én egészségemre! - Adj'isten az én egészségemre! - vágta rá a csillagszemű juhász. - Hát nem érted? - méltatlankodtak a katonák. - Nem a te egészségedre, hanem a király egészségére! - Hát azt én nem mondom - bökte ki a csillagszemű juhász. - Ugyan mért nem mondod? - Addig biz én nem mondom, amíg a király nekem nem adja a leányát feleségül. Rettentő haragra gerjedt a király. Megparancsolta a porkolábnak: - Vigyétek a legmélyebb börtönnek a fenekére. Van ott egy oroszlán, az majd széttépi! Meg is ragadták a katonák a csillagszemű juhászt, s levitték a börtönnek a legmélyebb fenekére. Ott egy nagy-nagy, kiéhezett oroszlán lapult. Mikor belökték a csillagszemű juhászt, nekimordult az oroszlán, de a csillagszemű juhász csak jól belenézett az oroszlánnak a szemébe, s úgy megjuhászodott az oroszlán, hogy meg se moccant többet. Reggel mennek az őrök, hogy a csillagszemű juhásznak összeszedegessék a csontját-bontját, porcikáját. Mikor meglátták erőben, egészségben, hát igen megijedtek. - Hát te élsz? - Élek hát, persze hogy élek - felelte a juhász. - Nem is halok én meg addig, amíg a királynak a leánya a feleségem nem lesz! Viszik a király eleibe. Tudakolja a juhásztól: - Na mondod-e, hogy adj'isten egészségemre? - Nem mondom én, felséges királyom, addig, amíg a leányodat nekem nem adod feleségül. - Ilyen-olyan teremtette! - mérgelődött a király. - Adok én neked! - fenyegette meg a makacs juhászt. - Fogjátok meg, s vigyétek egy még sötétebb börtönnek a fenekére. Ott van tizenkét szőrdisznó, hadd egyék meg, vacsorázzák meg! Megragadták a katonák a csillagszemű juhászt, s levitték egy még sötétebb börtönnek a fenekére. Ott volt tizenkét szőrdisznó kiéhezve. Mikor a csillagszemű juhászt oda bevetették, nála volt a furulyája. Elkezdett furulyálni. Fújta, fújta a furulyáját, erőst szépen fúvogatta, s halljatok csodát, összefogózott a tizenkét szőrdisznó, s olyan szépen járták, hogy azt kimondani nem lehet. Énekelték, hogy: ,, Az ajtóig meg vissza, a gyűrűmet add vissza, hogyha vissza nem adod, jól megcsípem a karod." Akkor elfáradtak, s abbahagyták. De csakhamar megint rázendítettek: ,, Le az úton le-le-le, ne pogácsa, ne- ne-ne. A pogácsa rétesen, a pálinka mézesen, edd meg, idd meg, kedvesem, hogy az Isten éltessen!" Így addig furulyált a juhász, addig ropták a szőrdisznók, hogy kifáradtak, ott egymásra dőltek s elaludtak. A juhász is leterítette a báránybőr bundáját, reáfeküdt, s úgy elaludt, mint a tej. Reggel mennek az őrök oda, hogy összeszedjék a csontját-bontját, mindenféle porcikáját. Hát, Uram, Teremtőm, olyan szépen alszik a juhász, mintha semmi gondja-baja nem volna! Megfogták, viszik a király elébe. Csodálkozik a király: - Hát te még élsz? - Élek, felséges királyom! - Hát mondod-e, hogy adj'isten egészségemre? - Nem mondom én addig - erősködött a juhász -, amíg a leányát nekem nem adja feleségül! Megmérgelődik a király: - Vigyétek, dobjátok bele a beretvakútba! Egy kút ki volt rakva kereken beretvával. Odavitték a csillagszemű juhászt. Gondolja magában a csillagszemű juhász, ennek fele se tréfa! Ha ide belelöknek, innen én ki nem tudok jönni. Azt mondja az őröknek: - Halljátok-e? Kicsit várjatok, hátha meggondolom magam! Az őrök elmentek félrébb, a csillagszemű juhász a juhászbotját beletette a kútnak a szélébe, a kútküpűbe beleakasztotta. Reátette az árvalányhajas kalapját s a báránybőr bundáját, s ő lekucorodott a kútnak a túlsó felébe. Egyszer visszamennek az őrök, a katonák, s azt mondják: - Meggondoltad-e magad, juhász? - Meggondoltam, meg. Nem mondom, hogy adj'isten egészségére. No, akkor azt a botot, ami fel volt állítva, az őrök megtaszították. Azt hitték, hogy a csillagszemű juhász áll ott, és supp, beleesett a kútba. Másnap reggel mennek oda a kúthoz, hogy nézzék meg, csakugyan meghalt-e a juhász, s kihúzzák a kútból. Hát, Uram, Teremtőm, a csillagszemű juhásznak haja szála se görbült! - Hát te élsz még? - Élek hát, hogyne élnék - felelte nagy büszkén. Viszik a király eleibe, azt kérdi a király: - Na mondod-e, hogy adj'isten egészségemre? - Nem mondom én, felséges királyom, amíg nekem nem adja leányát feleségül! Felültették a hintóra, a király kivitte a rézerdőbe. - Nézd csak, ezt az erdőt én neked adom, csak egyszer mondd, hogy adj'isten egészségére. -  Nem mondom én, felséges királyom, amíg a leányát nekem nem adja feleségül! Viszi tovább a király, elérkeznek az aranytóhoz. - Nézd csak, ezt a tavat is neked adom minden aranyhalával, csak mondd nekem, hogy adj'isten egészségére! - Nem mondom én, felséges királyom, amíg a leányát nekem nem adja feleségül! Viszi tovább a király, elérkeztek a gyémántrétre, - Ide nézz- mutatott körbe a király-, ezt a rétet is neked adom, csak mondd egyszer, hogy adj'isten egészségemre. - Nem mondom én, felséges királyom, amíg a leányát nekem nem adja feleségül! - Hát egye meg a fene - bólintott rá a király -, neked adom. Mondod-e? - Mondom hát, mondom - örvendezett a juhász. A király nekiadta feleségül a csillagszemű juhásznak a lányát. Rettentő nagy lakodalmat csaptak. Hát egyszer hozzák be a jó erős tormás húst. Erősen kezdte csípni az orrát a királynak, prüsszögött rettentően. Ahogy prüsszentett, a csillagszemű juhász örökké mondta: - Adj’isten egészségére! Adj’isten egészségére! Adj’isten egészségére! - Elég, elég, te kötélrevaló! - kiáltotta a király. - Ne mondd tovább! De a csillagszemű juhász nem akarta annyiba hagyni. Csak mondta, mondta. A királynak úgy megtetszett a csillagszemű juhász, hogy nemcsak a leányát adta neki, hanem az egész királyságát is reáíratta. Megválasztották a csillagszemű juhászt királynak. Olyan jó király nem is volt, nem is lesz több a földön, mint amilyen az volt. Már messziről mondta mindenki a csillagszemű juhásznak, hogy adj'isten egészségére. Még ma is élnek, ha meg nem haltak. Itt a vége, fuss el véle!