Mintha a természet a művészettel találkozna mágikus meséjében. A Senki madarának emberpárja két világból kiszakadt, különleges lény. Tátos, a puszta magányában élő juhászfiú gyógyító képességgel bír, a vándormadarakkal a távoli Keletről érkezett, táncos lábú daruból légies lánnyá változó Tori pedig nemcsak valamiféle “fehér boszorkány”, hanem önemésztő szenvedélytől hevített művész.
Érdekes kísérlet volt, az írás kicsit a meditációhoz hasonlított. Előtte sokat olvasgattam, képeket néztem, munka közben pedig japán zenét hallgattam. Korábban ezt sohasem tettem: a költő nem tud zenét hallgatni, amikor verset ír vagy fordít, mert annyira befolyásolja a zene hangulata.
Verseiben sokszor írt a szerelemről, a tűzről, az átváltozás drámáiban, köztük A fűszermadárban is megjelenik, ezek a motívumok a kisregényben is fontos szerephez jutnak, akárcsak az élet örök körforgása. “Az egész világszemléletem ciklikus” – mondta erről, és írásában mintha a teljesség zen körét festené szavaival a papírra.
Táltos megteremtéséhez a néprajzhoz fordult. A táltos elnevezés egy értelmezése szerint a szó esetleg a tát igéből ered és a világra való kitártságot jelzi. Az írónő úgy képzeli, hogy később a fiúból biztos festő válna.
Nagyon tehetséges embert képzelek el, akinek nincsenek eszközei és módszerei, ezért nem tudja a tehetségét kibontakoztatni. Tátosban jelen van a kíváncsiság, a nyers erő és a természettől próbálja eltanulni a művészetet.
A Senki madara úgy fogja meg az érzéseket, érzelmeket, hogy az olvasót önkéntelenül magával húzza ebbe a különös, kegyetlen, szép világba.
Mindig irigyeltem a festőket a közvetlen hatásért. A költő írásai erősen kötődnek az értelemhez. Engem viszont nagyon foglalkoztatott a direkt hatás, az, ahogy egy madárdal vagy egy szép fa hat az emberre.
A távoli japán kultúra elemei belesimulnak a kisregény hangulatába. Az írónő életében “sorsszerűen” él a Japánhoz való vonzódás, bár mint mondja, nincs közvetlen köze a japán kultúrához. Születése óta viseli a Kyoko nevet, ami személyi iratain is szerepel.
Mikor megszülettem, szükség volt egy gyógyszerre az RH-összeférhetetlenség miatt. Hiába volt édesanyám gyógyszerész, 1972-ben Kolozsváron nem lehetett beszerezni. A nagybátyám helyett, aki emigráns volt, és nem térhetett haza, a japán barátnője vállalta, hogy elhozza a szérumot. Az ő tiszteletére lettem Kyoko. Egy japán nő eljön a Vadkeletre: a kisregényben is ez történik. Így lett kerek a történet, most ezért döntöttem úgy, hogy ez a nevem is rajta legyen a könyvön.
A Vivandra és a Magvető közös kiadásában megjelenő kötethez Rofusz Kinga készített illusztrációkat.
Rofusz Kinga sok munkáját ismerem, nagyon szerettem volna vele dolgozni. Még nem volt kész a szöveg, amikor leültünk megbeszélni, mit és hogyan szeretnék.
A grafikák harmonikus egységet alkotnak a könyvvel, a művész a történet szépségét ragadta meg rajzaival.
Szabó T. Anna arról is beszélt, hogy nagy hatással volt rá írás közben néhány művész, köztük Reigl Judit – aki nem engedett be senkit a műtermébe, ha dolgozott – vagy a földre terített rizspapíron a kalligráfia művészetét bemutató Tamamura Miju, valamint az óriási ecsetekkel keleti jeleket festő, Fabienne Verdier.
A kisregény a pusztán játszódik. Azt akartam, hogy köze legyen Magyarországhoz. Valamennyire aktualizálni is akartam, de a történet nincs időhöz kötve. Az érzelmi korszerűségre törekedtem, nem pedig arra, hogy konkrét helyszínt ábrázoljak.
A magasság és a mélység, ég és föld ellentéte végigkíséri a történetet.
A daruból lánnyá változó Tori és a juhászfiú szerelme őszinte, szoros kötelék, de Tátosnak meg kell tanulnia, hogy Tori művészete magányt kíván. Amikor fest, szerelme sem láthatja.
Szomorú és lázadó mese. A női szabadságról szól. Egy nőnek még mindig nehezebben nézik el, ha magányra vágyik, elvonul.
– mondta az írónő Georgia O’Keeffe-re, az amerikai modernizmus kiemelkedő alakjára utalva, aki alkotóként vállalata ezt a kivonulást, és elment festeni az új-mexikói sivatagos tájra.
Az első szerelem nyomot hagy az ember életében, de általában nem tart ki. Nálam megmaradt, de mégis tudni kell naponta elengedni a másikat. Táltosnak is rá kell jönnie erre. A szeretet erős kötés, de kötelék is. Sokszor annyira fájdalmas, hogy menekülni szeretnénk a szorításából.
Meg akarjuk tudni, hogy kik vagyunk, de ez egyedül nagyon nehéz. A szerelemben feloldódni a legjobb – de elengedni magunkat legalább olyan nehéz és szép, mint elengedni a másikat.
|