2. szint: Alfonz és az űrlények
2015.06.14. 19:05
Írta: Bartók Imre
Illusztrálta: Nemes Anna
Kiadó: Babilon
Oldalszám: 64
Alfonz, ez az átlagos kisfiú mégsem teljesen átlagos: feledékeny szülei nem íratták be időben az iskolába (mintha csak én lennék), és ezért nem veszik fel sehova, csak a Huszonnegyedik kerületibe. Igen, olyan kerület nincs. De hát akkor is ez pontosan olyan, ahogy ez az egész intézményesülés zajlik, csak itt az abszurditás még látványosabb. Oké, megvan az iskola.
Ezek után Alfonz belép az iskolába, ahol - mindenki űrlény. Szerintem ennél pontosabban nem lehet leképezni, hogy hogyan érzi magát az ember, amikor először lép be az iskolába.
|
Mintha egy másik bolygón lenne. Vagy az van, hogy saját magát érzi űrlénynek, vagy mindenki mást lát annak. Nem is lehet tudni, hogy Alfonz vagy szülei aggódnak jobban, hogy a gyerek vajon megtalálja-e helyét ezen az ellenséges bolygón?
Innentől jön viszont a pozitív fordulat, az igazi idill (bár ilyen lenne a valóság!):
Ezek az űrlények örülnek Alfonznak. Örülnek neki, hogy olyan, amilyen, és így Alfonz is megtanul örülni annak, hogy ők meg másmilyenek. Folynak, csúsznak, átváltoznak. Nem pont úgy és nem pont azt csinálják, amit a kockafej-iskola elvár, de összetartanak és kedvesek, és valamiben mind különleges.
Azonban a képbe belép a valóság, amikor iskolák közti versenyt hirdet a város, és persze csak emberek indulhatnának. Ekkor lép elő Alfonz, hogy képviselje a többieket. Hirtelen az addig visszahúzódó kisfiú kezdeményez, kitalálja, hogy hogyan tudnának indulni, sőt, végül kiáll mindenki elé, hogy megmutassa az alkotásukat. Sajnos az űrlény barátai nem lehetnek jelen a nagy eseményen, de az apukája, aki mindig mindennek örül, amit csinál, ott nevet és tapsol a közönség soraiban. Igazán jó mese, egy nagy adag jófajta, indirekt tanulsággal! (pagony.hu)
Részlet a meséből
|
|