|
Mesék a teljességhez (2) - Kilencedik mese
2015.06.24. 21:45
|
– Igaz, igaz – mondta Tanító –, amiből felépülünk, az erősebbé tesz minket. De vannak soha be nem gyógyuló sebek… – Megborzongott. – Hűvösödik. Ideje bemennünk a barlangba.
Folytassuk ott, ha nem bánjátok! – Azzal összepakolva kannát és csészéket elindult befelé a maga kissé bicegő járásával.
Odabent valóban melegebb volt, és Tanító egy kis forralt borral is gondoskodott arról, hogy ne fázzanak vendégei.
A király csak most vette észre, hogy a falon egy íj lóg, és mellette több nyílvessző is sorakozik, ahogyan azt sem látta megérkezésekor, hogy beljebb, szintén példás rendben, szárított gyógyfüvek, teakeverékek, oldatok, párlatok és tinktúrák is sorjáznak.
A bor édes, fűszeres illata, íze és melege telítette a vendégeket, és kíváncsian, csillogó szemmel figyeltek Tanítóra.
|
|
– Barátom – fordult Fullánkos felé –, örülünk, hogy a Békés-láp nem okozta vesztedet.
– Nem jellemző, hogy bárkinek is a vesztét okozná… – kelt otthona védelmére Békés.
– De ha okozza is, Fullánkos sorsa könyvében bizonyára nem az volt megírva, hogy ott lehelje ki a lelkét.
– Azt mondod – kérdezte aggodalmasan a király –, hogy a sorsnak is külön könyve van?
– Tekintsük ezt jelképesnek! Annyi azonban bizonyos, a sorsát senki sem kerülheti el, bárhogyan igyekszik.
– Komor gondolat – vonta össze szemöldökét a király, s mintha hirtelen elszállt volna a bor áldásos hatása, megborzongott.
– A sors nem csak tragikus lehet! Mondok egy példát! – emelte fel mutatóujját Tanító, és már bele is kezdett:
Kezdődjön a mesénk egy álruhás sahhal!
Hol volt és mikor volt? Ne törödj most azzal!
Egyszer volt, régen volt, s hogyha igaz sem volt,
mégis azt mondod majd, nagy nagy igazságról szólt...
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
