– Doma, indulunk! Szeretek indulni. De amikor anyukám azt mondja: indulunk!, az igazából azt jelenti, hogy még jó sokáig állhatok a helyemen, mire Panni, a húgom is összepakolja a babáit az útra, anyukám is kifesti a szemét és összepakolja a táskáját, kiteszi a szemetet, és végre tényleg INDULUNK! Apa most nem jön velünk, mert apa napközben dolgozik. Anyu is dolgozik napközben, de ma nem, mert ma KIVÉTELES nap van. Ma érkezik hozzánk Nanuk egy hétre Alaszkából. Hol van az az Alaszka? És ki Nanuk? Anya eszkimó barátainak a gyermeke. Ugyanis mielőtt mi megszülettünk volna, az én anyukám nagyon sok helyen járt már a világban. Amióta azonban megszülettünk, rengeteg ember volt nálunk vendégségben a Föld különböző pontjairól. Nyaralt nálunk már Anderson Brazíliából, Sergio Chiléből, Nina Finnországból. De Alaszkából Nanuk volt az első vendégünk. Amikor megtudtuk, hogy Nanuk nem felnőtt, hanem gyerek, Pannival egész délután táncoltunk örömünkben! Aztán véletlenül aznap este az is kiderült, hogy Nanuk nem lány, hanem fiú. Én erre a hírre így kiáltottam fel: Juhhé! Hohó! Éljen!!! Panni viszont bement a szobájába és sokáig búslakodott szegényke. De akkor még nem tudtuk, hogy Nanuk ennyire remek gyermek. Szóval elé indultunk most a Liszt Ferenc repülőtérre, ami nagyon messze, a város szélén van. Nekünk nincs autónk, így mindenhova olyan járművekkel megyünk, ahol tömeg van. Ezért is hívják ezeket tömegközlekedési eszközöknek. Nanuk egyedül nem találna ide hozzánk a messzi repülőtérről, ezért kimentünk érte. Először is felszálltunk a 47-es villamosra a Gellért téren, és elmentünk vele a Kálvin térig (ide ragasztottam Bali bácsi jegyét!), aztán átszálltunk a kék metróra, amivel elmentünk egészen a Kőbánya–Kispest megállóig, amit anyu csak Kökinek hív, mert ez a beceneve (lerajzolom, hogyan jön ki a Kőbánya–Kispestből az a szó, hogy KÖKI), végül egy olyan busszal mentünk, amit reptéri busznak hívnak, és 200E a száma. A számok után az E betű igaziból az expressz szó kezdőbetűje, csak túl hosszú kiírni, hogy expressz. Majd ha anya legközelebb egy cukrászdában eszpresszókávét rendel, én csak ennyit fogok mondani a pincérnek: egy E-t kérnénk, hátha ott is működik ezt a rövidítés! Az expresszbuszok és vonatok mennek, mint a nyíl, így senkinek sem szabad nagyon meglepődnie, hogy ez a busz szinte sehol máshol nem hajlandó megállni, csak a másik végállomásán, a reptéren! (Ide ragasztottam Bali bácsi expresszes jegyét.) A reptérre kijött velünk Bali bácsi is, anyu kollégája, aki összesen 17 nyelven beszél, még az eszkimók egyik nyelvén: alaszkai inuitul IS, csak sajnos nem nagyon szeret beszélgetni az emberekkel, még magyarul SEM. De jószívű bácsi, az összes aznapi kilyukasztott jegyét nekem adta! Útvonal: Otthon – Gellért tér – Kálvin tér – Kálvin téri kék metró megálló – Kőbánya-Kispest kék metró végállomás – Kőbánya Kispest reptéri buszvégállomás – 200E jelzésű reptéri busz – Budapesti Liszt Ferenc Repülőtér 2-es terminál   Második fejezet: Eszkimó a mélyben (melyben kipróbálom a villamoson Nanuk horgászbotját) Sokat vártunk Nanukra, mire megjelent a reptér kijárójánál. Rögtön felismertük, mert egyedül ő volt prémes bundában, és neki volt a világon a legfehérebb fogsora. Nanuk szétnézett, meglátott minket, és csak mosolygott, mosolygott, mi meg csak visszamosolyogtunk, és akkor én rögtön tudtam: BARÁTOK leszünk. Nanuk megfogta Panni kezét, ezzel jelezte: INDULHATUNK! Panni senkinek nem szokta hagyni, hogy megfogja a kezét, de NEKI hagyta. Nanuk otthonról csak egy hátizsákot és egy horgászbotot hozott. A botot vihettem én! A reptérről való hazaút igazán remekül sikerült: Nanuk szerette volna kilyukasztani az összes jegyet, ami nálunk volt, mi meg kedvesek voltunk, és hagytuk neki, hogy elhasználja Bali bácsi gyűjtőjegy-tömbjét, ugyanis Panninak, nekem és anyunak bérletünk van. Bali bácsi viszont mindenhova jegyet vesz, mert ő nem hisz a bérletekben. Szerintem nem hinni kell a bérletekben, hanem használni őket, mert azzal sokkal olcsóbban lehet utazni. Nanuk mindennek örült, amit látott: tetszett neki a jegylyukasztó, a leszállásjelző és a busz csuklója is. Kértük Bali bácsit, hogy fordítsa le Nanuknak, hogy ez egy igazi Volvo alacsonypadlós 7700A típusú csuklósbusz, de sajnos Bali bácsinak nem jutott eszébe, hogy hogyan mondják inuitul azt, hogy csuklósbusz. Panni az egyik jegyből harmonikát hajtogatott és eljátszott rajta egy üdvözlő dalt Nanuknak, persze csak játékból! Ennek az eszkimó fiúnak szerintem kétszer annyi foga van, mint Panninak és nekem összesen. A Kökin aztán Nanuknak is vettünk egy fényképes bérletet. Nanuknak tetszett a metró is. Ha a Kökin felszáll valaki erre a járműre, nem is biztos, hogy tudja, hogy igazából metrón utazik, mert olyan, mintha csak egy kisvasútra szállna fel, a végállomás ugyanis nem a föld alatt van. Aztán hirtelen ez a kisvasút eltűnik a mélyben! Látnotok kellett volna, hogyan csillogott Nanuk szeme, mikor a metrószerelvény egyszer csak lerobogott velünk a föld alá. Bali bácsi ekkor nagy bölcsen megjegyezte: Alaszkában sokat lehet repülni, viszont metrózni nem, mert ott fagyott a föld! Az lehet, hogy az alaszkai inuitoknak nincs metrójuk, de mobiljuk az eszkimóknak is van, hisz anyuci a pesti metróból ezt az sms-t küldte Nanuk mamájának: EVERYTHING IS O.K.! Nanuk is here!