A slam poetry egy olyan alulról szerveződő esemény, ahol a résztvevők saját verseiket, műveiket előadják pár percben, és ezek után értékelik egymást. Általában numerikus értékelést használnak, mint például a nullától tízig terjedő skála. Célja egymás szórakoztatása, kisebb hírnév szerzése, elgondolkodtatás.
A slam poetry története 1984-ben indult, amikor is egy építőipari munkás, Marc Smith, önjelölt költő, és barátai a kedvenc klubjukban felolvasó esteket szerveztek egymás szórakoztatására. Később a szervezők több csapatot is meghívtak az eseményekre, így már egy komolyabb versennyé nőtte ki magát, ami kezdetben csak hobbiként indult. A hangsúly itt már nem a versek hangulatáról szólt, hanem sokkal inkább egy performansz lett. Nagyobb esteken, amikor több csapat illetve egyén indult, akkor az egész egyfajta párbajjá alakult át, ahol a közönségé volt a döntő szó. Ezután a slam poetry szerte a világon elterjedt, mint például Európa egyes országaiban, a Távol-Keleten, Japánban, Dél-Koreában, Indiában stb. (Wikipédia)
-
Fiatalként, Te milyen világot tartasz ideálisnak?
Amiben sok a slam, ahol mindenki boldog és világbéke van. Nem! Igazából kellenek rossz dolgok, mert nem lenne miről slamelni, és gondolkodni sem lehetne. Olyan hetven-harminc százalékban jó és rossz dolgok kellenének abba az ideális világba.
-
A slam poetry miért fontos számodra, miért gondoltad úgy, hogy neked ki kell állnod és mondanod kell valamit?
Erre nyilván azt kellene mondanom - mint normális slammernek - hogy nagyon vonzott a színpad és iszonyatosan meg akartam mutatni, ami bennem van. Ki akartam rakni testem-lelkem az emberek elé. Na, ez így nem lenne igaz. Írtam régebben is szövegeket, például verseket, novellákat, de nem akartam, hogy más is lássa őket. Végül Simon Márton és Závada Péter rávettek, hogy nevezzek be egy slam poetry versenyre. Elmentem, sikeres voltam, és a műfajban maradtam. Időközben nagyon fontossá is vált számomra, mert megkérdezik bizonyos dolgokról a véleményemet és „népszerűvé” is tett. Valójában értelmet adott a dolgoknak.
-
Mit tartasz fontosnak a slamben?
A szöveg hatását az emberekre; azt hogy megnézik, imádják, tapsolnak. Érzelmeket szabadít fel, eufóriát okoz az egész. Olyan pillanatokat okoz a slam, hogy egyszerűen felállnak az emberek, tapsolnak, dübögnek és ölelgetni kezdik egymást. Szerintem ez nagyon jó. Ezen kívül van az a szabadságérzés is, hogy kimondhatsz bármit. Népszerűsíti a költészetet, amit ugyan hibaként rónak fel, de szerintem ez is jó. Sok költő azért hisztizik, hogy a slam poetry túl népszerű, és attól tartanak, hogy lehúzza a kortárs költészet színvonalát. A slam általában egyszerhasználatos szöveg, nyilván nem olyan átgondolt és kicsiszolt, mint a vers. (Tisztelet a kivételnek, mert igenis van kivétel, létezik olyan slam, ami megállná a helyét kötetben is, sőt olyan is, ami már meg is állja.) A költők viszont attól is tartanak, hogy a közönséget a költői estektől vonja el a slam-est, nem hiszik el, amit mi, slammerek állítunk: aki egy slam-esten „rászokik” a költészetre, az könnyebben elmegy egy zene- és versenymentes felolvasásra is. Én is írok verseket, és imádom a kortárs költőket is, akik ezeket mondják, csak szerintem nem látják, hogy a slam az slam, egy külön műfaj. És nem ellenség.
-
Be lehet skatulyázni a műfajt, rá lehet húzni, hogy jobb vagy baloldali?
Alapjáraton nem. De mivel most aktuálisan jobb oldali kormány van, akkor ez, mint egy alulról szerveződő szubkultúra némi forradalmi hevülettel, nyilván a jobboldal ellenzéke. A slam az utóbbi két évben futott ennyire fel, még nem derült ki, hogy egy baloldali kormánnyal szemben is ennyire kritikus-e. Valószínűleg igen. A slammer kiáll a színpadra, és azt mondja el, amit maga körül lát, ami érzelmileg megragadja. Vagyis (általában) nem a politika, hanem a mindennapi élet a téma.
-
Valaki így jellemezte a slamet: „A slam poetryben túl sok az elégedetlenség.” Mit gondolsz, helyénvaló állítás ez?
Hát… mit tagadjam. A slamnek jót tesz, ha dühből beszélsz. Indiana, aki szerintem a legjobb slammer, azt mondja, hogy akkor tud igazán jó slamszöveget írni, ha felgyűlik benne az indulat, mert akkor így kifolyik belőle, és az jó! De van olyan slam is, ami a boldog szerelemről szól, vagy egy nyári délutánról.
-
Szerinted ez az egész meddig marad életben, meddig lesz aktuális?
Mindig aktuális lesz, mert műfaji kötöttség, hogy aktuális legyen. Bízom benne, hogy kitart az érdeklődés is iránta. Egyelőre ez még növekszik, egyre több helyre és többször hívnak slammereket. És ha egyszer megszűnik a slam, akkor lesz helyette valami, ami ugyanilyen jó lesz.
-
A slam lehetne egy forradalmi vezérszál, mondhatná, hogy gyertek, döntsük meg a hatalmat?
Szerintem a forradalmat nem versekkel csinálják. De 1848-ban sem Petőfi csinálta a forradalmat, hanem a Pozsonyi Országgyűlés és Móga tábornok. Ha a Nemzeti dalt forradalmi vezérszálnak tekintjük, akkor ez a potenciál benne van a slamben is. Rengeteg olyan slamszöveget ismerek, amiből ki lehetne ragadni szlogeneket, és zászlóra lehetne írni sorokat. Egy karizmatikus slammer képes lenne a lelkesítésre is, ha tényleg el akarunk játszani ezzel a gondolattal. Magamról mondjuk nem tudom elképzelni, hogy kiálljak emberek elé, és azt mondjam, „Menjünk törjünk be a Parlamentbe és slagozzunk ki onnan mindenkit!”, de azért szívesen pofázok időnként én is. Munkaköri kötelességem hinni a szavak erejében.
-
Nem gondolod, hogy egy kissé mondva csinált történet, hogy a fiatalok kiállnak és megmondják a tutit a nagyoknak?
Most a slammerekről beszélünk vagy a diáktüntetésekről? Az, hogy az ember elmondhassa a véleményét, alapvető emberi szükséglet. És az is érthető, hogy ha hatni akar, akkor minden formát megragad: legyen az slam vagy tüntetés. Remélem, hogy a mi generációnk, ha majd mi jövünk a hatalomba, jobban fogja csinálni, mint a mostaniak, de gondolom annak idején a mostaniak is azt hitték.
-
A slamre, mint bírálatra odafigyelnek az ország vezetői?
Lassan kéne nekik! Nem fenyegetésből mondom, csak úgy. Itt van például az „Üzenj te is Orbán Viktornak” videóm, ami kilencvenezer megnézésnél tart a youtube-on. Ez egyszerűen annyira sok ember, hogy nehéz elképzelni, hogy egy olyan se látta volna, aki bent ül a Parlamentben.
-
A slam nagyrészt fiatalokból álló csoport. Szerinted a slamen kívül mennyire figyelnek ma ezekre a fiatalokra? Úgy általában mennyire veszik számba a fiatalokat?
A fiatalokra úgy, mint fiatalokra figyelve van, de rád meg rám nincs. Az nagyon megy, hogy rendeletekkel szétverjék az oktatási rendszert, de abban nem a fiatalok érdekeire figyelnek, hanem csak arra, hogy valamit csinálniuk kell, hogy úgy nézzen ki, mintha most nagyon megreformáltak volna mindent. És ez botrány szerintem. Most például bevezették a mindennapos testnevelés órát, de nincs hely, nincs tanár, nincs annyi időpont, mint amennyi kéne: az iskolában káosz van, nem testnevelés. Vagy ott van a tanárképzés átalakítása. Az új, osztatlan tanárképzésben a most felvett (vagyis velem egykorú) tanárjelölteknek sokkal kevesebb szaktárgyi kreditet kell teljesíteniük, mint az eddigieknek. Kinek kellenek majd olyan tanárok, akik a tanítandó szakjukról alig tudnak többet, mint egy gimnazista? Vagyis kinek kellünk majd mi?
|