A megérkezés pedig igazi „multikulti” gyönyörűség: a síparadicsom különböző nyelvű feliratokkal várja a vendégeket: a Coca-Colára emlékeztető, piros-fehér „Cold” márkajelzés nem igényel fordítást, a busz tetején a „LAPOSTE” valószínűleg Szabó T. Anna leleménye, azt meg nem tudom, mi lehetett a „Kaksi és Pipi” eredetije…           Győri Hanna Az Ottó a hóban nekem talán még az első kötetnél is jobban tetszik, talán a téli nyaralás és karácsony felé tartó, várakozó hangulat miatt, talán a lelkem mélyén igaziból én is olyan izgatottan várom az elutazás és az ünnep élményét, mint Ottó. Itt az ünnep vizuális kavalkádja a karneváli boldogság, az utazás az izgalom, nincs benne a nyűg. Akárcsak az első kötetnek, ennek is az elutazás és hazatérés adja az alapszerkezetét. Ottó és Apa az autóban ülnek és síelni mennek, majd a síelésből hazatérnek. Az odafelé vezető utat követjük alul, ha balról jobbra lapozzuk a könyvet, visszafelé pedig úgy jövőnk, hogy fejtetőre fordítjuk, és jobbról balra lapozunk. Tele van hasonló apró poénokkal, mint az Ottó a városban: végtelenül elböngészhető, hogy éppen melyik ház miből készült, mi lehet akkor benne, hogy gitáralakú a felhő, hogy a panziónak milyen a berendezése, és hol alszik benne Ottó. hogy hirtelen felbukkan egy sortos, tirciklis mackó a télben (ő bizots nem fázik), egyáltalán, a figurák sokfélesége. A nagyobbaknak a feliratok is szórakoztató apró utalásokat rejtenek. Nem nagyon szeretem az óriás könyveket, de ez az a kötet, aminél a lehető legjobb, hogy óriási: körül lehet szinte ülni, két gyereknél nagyon praktikus, hogy két oldalról nézegethető, és még dinamikusabbá teszi a történetet.