- Ki bántott téged?   - Senki nem bántott - felelte a kis sün. - Hát akkor miért könnyes a szemed? - Mert meg tetszett simogatni a kis nyuszit. - Téged talán nem szokott megsimogatni az anyukád? - Nem szokott megsimogatni. Engem senki nem simogat meg. - Megsimogatnálak én szívesen, ha nem lennél ilyen tüskés. - sajnálta meg a nyuszi mama a kis sünt. - Hát persze, hogy megsimogatna - szólalt meg a kis nyuszi, - de a tüskéid megszúrnák a mancsát. - És ha nem lennék tüskés? - kérdezte hirtelen a kis sün. - Az egészen más lenne - mondta a kis nyuszi. - De hiszen az lehetetlen! - Lehetséges! - kiáltott egy nagyot a kis süni. Összegömbölyödött, és kezdett ide-oda hemperegni a lehullott leveleken. A levelek rátapadtak a tüskéire, és a kis sün nemsokára egy tarka labdához hasonlított. Amikor ez a labda odagurult nyuszi mamához, az először nem is értette, miről is van szó. De a süni kidugta a levelek közül fekete orrocskáját, és azt dünnyögte: - Ugye, most már egyáltalán nem vagyok tüskés? Nyuszi mama elmosolyodott, és megsimogatta a kis sünt: - Te vagy a legderekabb és legtalálékonyabb kis sün a világon! - mondta.  - Ki bántott téged?   - Senki nem bántott - felelte a kis sün. - Hát akkor miért könnyes a szemed? - Mert meg tetszett simogatni a kis nyuszit.

<VISSZA A GYŰJTEMÉNYHEZ