A mese bemutatja a rémet, Hrrgrrhút magát. Leírja a napirendjét, amit bármelyik gyermek ismer, hogy éjfélkor ébred, és magába szippantja a fényeket. Nóra mestere ezeknek a leírásoknak, a feszültség fokozásának, megfelelő adagolásának. Minden lap utolsó mondatában ott a csavar, valami különösen vicces, nevetséges mondat, ami mindent rettegést elűz. Hrrgrrhú undorodik a játéknyalogatástól, fanyalog a takaró ízétől, ezért rendel a sarki póktól egy görcspuncsot és egy rémes krémest. A szörny felfesti a falra minden gyermek éjszakai rémálmát, az árnyképeket. Az író azonban kifigurázza a festőt, nem lehet boldog, mivel véres cafrangokat festene, de csak fekete festéke van. Hrrgrrhú mindennapi figura, ugyanúgy dolgoznia kell, mint anyának vagy apának, ráadásul nem is túl sikeres a munkahelyén, volt már vízi szörny, temetői kísértet, szekrénymumus, végül a nénikéje tanácsára házi rémnek állt, mert a gyerekszobában mindig meleg van. Még szerelmes is lesz, mint bármely földi halandó, természetesen boldogtalan végkifejlettel: szerelme, a sikoly elhagyja, mert elfelejtett rémisztő lenni. Annyi szerencsétlenség történik a főszereplővel, hogy a végén már a gyermekek rokonszenveznek is vele, egy ilyen balfácán nem okozhat túl nagy gondot. Majoros ráadásul befejezésül elárulja a nagy titkot, hogyan szabadulhatunk meg a házi rémünktől. A történetben rövid, egyszerű mondatokat találunk, melyek megkönnyítik az olvasást, illetve a még kisebbeknek a megértést. A szöveg mégsem unalmas, kisbabás dünnyögés, mivel a rengeteg hangutánzó szó (huh, susmorgás, zizegés, a főszereplő neve), zeneivé teszi, ráadásul sok érdekes, gyerekkönyvben szokatlan szóösszetételt (szekrénymumus, árnyékfogak), ill. némileg hangulatilag nem odaillő szót (véres cafrang, görcspuncs) tartalmaz. Végezetül, a legfontosabb kritikus, a kis olvasó véleménye a könyvről: "Nagyon tetszett, mert vicces, jó az illusztráció és a mese vége, hogy elküldheted a szörnyet, ha akarod, így nem félelmetes, bár te úgyis mindig megvédsz, Mama."