| 
				 
					Jézus Krisztus, a Földön való vándorútjában, Szent Péterrel betért egy öreg vargához szállásra. A varga jó szívvel adott szállást is, vacsorát is. Éhes volt Jézus is, éhes Szent Péter is: ugyancsak nekiállottak a lúdaprólékos kásának, a ropogós fehér cipónak. Vacsora után azt mondja Krisztus: 
				
					- No, te varga, jó vacsorát adál, három kérésedet teljesítem ezért, mondd elé bátran. 
				
					Mondja a varga: 
				
					- Hát ha teljesíted, te szent ember, mert úgy tetszik nekem, hogy szent ember vagy, azt kérem tőled először is, hogy a lúdaprólékos kása s a fehér cipó az asztalomról soha el ne fogyjon. 
				
					- Úgy lesz, amint te kívánod - mondá Jézus. 
				
					- A második kérésem, hogy a csikóbőrös kulacsomból a bor soha ki ne fogyjon. 
				
					- Úgy lesz, amint te kívánod - mondta Jézus. 
				
					Hanem akkor Szent Péter megrántotta a varga kabátját, s a fülébe súgta: 
				
					- Te jó ember, harmadiknak kérjed az örök üdvösséget. 
				
					Ám a varga nem hallgatott Szent Péter tanácsára, s mondá: 
				
					- Harmadik kérésem, hogy örökké éljek. 
				
					- Úgy lesz, amint kívánod - mondá Jézus. 
				
					Azzal elbúcsúztak a vargától, mentek tovább, folytatták vándorútjokat. A vargának csakugyan minden kívánsága teljesült: a lúdaprólékos kása s a fehér cipó az asztaláról soha el nem fogyott. Hanem hiába, mégis megunta az életet, mert úgy megöregedett, hogy alig tudott tipegni-topogni, összetöpörödött, hogy csak a bőre s a csontja volt. Szegény feje, megunta az életet, szeretett volna meghalni, s nem tudott! Mindenféleképpen próbálta elemészteni az életét, kútba ugrott, felakasztotta magát, de hiába, kútból kihúzták, nem volt semmi baja, kötélről levágták, semmi baja sem volt. 
				
					- Istenem, Istenem, mit csináljak, merre facsarodjak?! 
				
					Egyet gondolt, ő bizony felmegy a mennyországba Szent Péterhez. Hát csakugyan föl is ment, kopogtatott a mennyország kapuján. Szent Péter kiszólt haragosan: 
				
					- Ki az, ki háborgat megint?! 
				
					- Én vagyok, az örök életű varga, eressz be, édes Péterem! 
				
					- Nem lehet! Nem kellett az örök üdvösség, élj örökké! Ha nem akarsz élni, menj a pokolba. Ott befogadják az ilyen embert. 
				
					- Könyörülj, Szent Péter! Eressz be! 
				
					- Úgy-e? Emlékszel-e, hogy mit tanácsoltam neked? Az örök üdvösség nem kellett, eredj a pokolba, nincs helyed a mennyországban! 
				
					Elment a varga nagy búsan, meg sem állott a pokol tornácáig, s könyörögve kéri az ördögöket, eresszék be. De még az ördögöknek sem kellett, azok is elkergették. Szegény varga elódalgott, s nagy bújában, bánatjában fogta magát, felmászott egy nagy cserefára, éppen a pokol kapuja mellett, s a cserefának egy levelére leült. Éppen őszre járt az idő, sárgultak a levelek, egyszer csak fújni kezd a szél, hullanak a falevelek, s lehullt az is, amelyen a varga ült, s épp a pokolba esett. 
				
					Ha a mennyországba nem juthatott, mégiscsak bejutott a pokolba. 
			 |