Cipelő cicák a hátizsákban
Demes Réka 2016.05.10. 00:38
Kiadás éve: 2008
Oldalszám: 56
Kirándulni mindig jó. Ősszel teli van termeéésel, színes levelekkel az erdő. Az avarból épült várban pedig már kezdődik is a lovagi torna! Télen irány a szánkópálya, és persze lehet hóembert is építeni. De mi történik, ha anagyfiúk szét akarják rombolni a gyerekek hóemberét?
A kötetben van még egy tavszi patakparton kirándulós, és egy nyári sátorozós mese, amiből kiderül, hogy néha a Cipelő cicák is nagyon csúnyán vislekednek!
Marci, Lili és Dorka, no és természetesen a három gézengúz kiscica, azaz a Cipelők kalandjai erdőn-mezőn, télen-nyáron, sátorozással, fára mászással, szánkózással, hóemberépítéssel, sok-sok meglepetéssel és viccel!
|
Tartalma:
A lovagi torna
A hóember gombjai
Rudi pillangó és kupakbéka
Csillagnézés tejföl nélkül
Támadnak a macskák!
A Cipelő cicák feltartóztathatatlanul nyomulnak! A hegyek-völgyek, erdők, tavak megidézése mintha alkalmasabb lenne a felnőttben is ott bújó kisgyerek előcsalogatására, s ezáltal egy humorban gazdagabb, (át)élhetőbb (szöveg)környezet teremtésére. A Cipelő cicák feltartóztathatatlanul nyomulnak! Ciró, Pepe és Lőri, a pákosztos, bájos, farkincájuk gyöngyeivel varázsoló bajkeverők újra itt vannak. A róluk szóló első kötetben bevették a várost, most pedig a környező erdőket hódítják meg. Csínytevésekben a kirándulásokon sincs hiány, a kis (szó szerint) tenyérbemászóak szabályos vadmacskákká változnak, hogy aztán a kellő tapasztalatok után visszaszelídüljenek.
Minden évszak tartogat meglepetéseket. Az őszi avarból várat varázsolnak, majd lovagi tornát rendeznek; a téli domboldalon szánkózva megleckéztetik a kisebbeket szadizó nagyfiúkat, életre keltik a hóembert; a tavaszi erdőben – balszerencséjükre – kikezdenek az erdei siklóval, és lepkékké, bogarakká változtatják az eldobált szemetet; a nyári sátorozáson cicapalotát építenek, és színes hullócsillagokkal szórják tele az éjjeli égboltot. Mindenközben szinte minden apró hibát elkövetnek, amit csak egy határait próbálgató kisgyerek tud, tettekre váltják a kisördög sugallta gondolatokat. Anya és apa természetesen semmit nem észlelnek az egészből, mert ezeket a cicákat a felnőttek továbbra is élettelen babzsák-figuráknak látják. Rengeteg kisgyerek „tart” titkos barátot, beszélgető-, illetve játszótársat, akit csak ő láthat, ő hallhat.
A Cipelők azonban minden gyerek számára ott vannak, a csoda a gyermekek társadalmának a kiváltsága (sőt, mint az a téli meséből kiderül, a nagyobb gyerekek is már kimaradnak ebből). Egyfajta jól jövedelmező összeesküvés ez az állandó alkalmazkodás, szabályokhoz idomulás, a hétköznapok rutinja ellenében anélkül, hogy nyílt lázadásig, vagy álomvilágba temetkezésig fajulna. A képlet egyszerű és világos: csínyra alkalmas szituáció, csíny, túlzásba vitt csíny, bajközeli állapot, sunyítás, szembesítés, megbánás, bocsánatkérés tettek formájában, feloldás. Gyerekek és cicák megtanulják, megtapasztalják, mi az a csapatszellem, hogy a játék addig jó, amíg nem durvul el, és hogy a hibákat általában helyre lehet és helyre is kell hozni. A kiskorúak az őket nevelő szülők mintájára dorgálják meg a rendbontókat. Ám Lili, Marci és Dorka nem a gazdáik a macsekoknak, de még csak nem is csupán társak, hanem inkább testvérek ők, akik együtt élnek-lélegeznek, játszanak, veszekednek, óvják és tanítják, segítik, bosszantják és vigasztalják egymást. Ahogy azt kell.
Szerencsés választás a cicafigura: a cica amúgy is általában központi szerepet foglal el a gyerekek világában, az egyik leghamarabb megismert és megjegyzett élőlény, sok kisgyerek egyik első szava is. Jellegzetes, ismert(nek vélt) természetüket, ugyanakkor a három különböző egyéniséget Berg Judit, az írónő minden erőlködés nélkül felelteti meg a szituációknak.
A Cipelő cicák a hátizsákbant hangulatosabbnak, színesebbnek érzem az első kötetnél; talán a pihenés és szórakozás természetes helyszínei miatt is. Ezekben a mesékben is a hétköznapi keveredik a csodással, ismerős és számtalanszor tapasztalt szituációkon át vezet az írónő, de a kimozdulás a mindennapos városi színterekről, a hegyek-völgyek, erdők, tavak megidézése mintha alkalmasabb lenne a felnőttben is ott bújó kisgyerek előcsalogatására, s ezáltal egy humorban gazdagabb, (át)élhetőbb (szöveg)környezet teremtésére. Tömény elbeszélés, leírással alig találkozunk. Az írónőtől megszokott feszes, logikus, hiteles párbeszédek, az egyenletesen gördülő cselekmény egyszerűen, könnyedén, jól értelmezhetően állítja elénk azt a világot, amelyben a csatákat önmagunkkal és egymással nap mint nap megvívjuk, s amelyet át- meg átszőnek a csodák.
Agócs Írisz vidám, játékos, de egyszersmind némi melankóliát is árasztó, határozott körvonalú, mégis elmosódó, egyedi illusztrációi szinte a szöveggel egyenrangú szerepet játszva keltik életre a hétköznapian csodás és csodásan hétköznapi helyzeteket.
A cicák nem nyughatnak. Ha minden igaz, nemsokára nem máshol, mint a Balatonnál garázdálkodik majd a lilafejű, a pici, zöld, és a szemtelen pofácskájú. Ki tudja, talán egyszer Horvátországban, a népszerű olasz és a görög tengerparti részeken, vagy akár New York-ban is felbukkannak. El sem merem képzelni, mi történik, ha összefognak a Central Park hírhedt mókusaival. (prae.hu)
|
|