A helyszín egy gyermekkórházi osztály, ahová a 13 éves főhős épp a születésnapja után kerül be, mert leesik/leugrik egy magas fáról. A kórházban különböző típusú betegekkel kerül össze: egy nőcsábász fiúval, egy másikkal, aki folyton eszik, egy harmadikkal, aki nem eszik, és egy titokzatos kék hajú lánnyal. Itt találkozik először az élet nagy problémáival: barátsággal, szerelemmel, halállal. Ha jól tudom, ennek a regénynek komoly előélete van már. 2010-ben írtam az első változatot, egy filmnovellát, amellyel díjat nyertem a Bálint Ágnes Műhely pályázatán. Akkor arról volt szó, hogy az Objektív Filmstúdió közreműködésével film készül a novellából, de a kormány filmpolitikája – a stúdiók megszüntetése – miatt ez nem valósult meg. Két évig porosodott a kézirat a polcomon, nehezen dolgoztam fel, hogy a politika ilyen könnyen beletenyerelhet az ember életébe. A Móra Kiadónál Dian Viktória főszerkesztő-helyettes arra biztatott, hogy írjam meg a téma regényváltozatát. A filmnovellából először hagyományos, szépen kerekre írt gyerekregényt akartam készíteni, de nem voltam elégedett az eredménnyel. Annyira melodramatikus a téma, hogy nem lehetett „szépen” megírni, egyszerűen túl sok lett, érzelgős, már-már giccsbe hajló. Ezért inkább visszatértem a filmnovella eredeti, minimalista stílusához. Egyébként a mai napig nem tettem le arról, hogy film készüljön a történetből, alkotótársaimmal több helyre próbálunk pályázni, még egy tévésorozat terve is felmerült. Ezek szerint nem felkérésre írtad, és nem egy sorozat részeként. Bár a Mórának van kifejezetten a kamaszokhoz szóló, tabudöntögető sorozata. Egy gyerekkori élmény motivált, nem a tabudöntés szándéka. Megváltástörténetet akartam írni, amelyben egy fiú segít más gyerekeken, elsősorban egy lányon, akibe beleszeret. 14 éves koromban pár napra kórházba kerültem hasfájással – soha nem derült ki, mi bajom volt tulajdonképpen –, ez a mélyen belém ivódott élmény kombinálódott később más, felnőttként megélt történésekkel. Nem realista kórházkönyvet akartam írni, nem végeztem kutatásokat, nem jártam a kórházi gyerekosztályokat, engem a főszereplő és a többi beteg fiatal belső útjai érdekeltek. Mindegyiküknek van valami titka a regényben, amelyekről fokozatosan fellebben a fátyol. Ki lesznek mondva a problémák, jóllehet, többségük nem oldódik meg. A kórház azért jó helyszín, mert a kinti világban mindenki könnyen elrejtheti a gondjait, problémáit. A kórházi szituáció viszont lemeztelenít, testileg és lelkileg egyaránt, az orvosok előtt nem lehet titkolni a betegséget, különben esély sincs a gyógyulásra. A történet egy születésnappal indul, amelyen a kamasz hős csupa olyan ajándékot kap, ami egyáltalán nem érdekli. Kivéve a részeges nagybácsiét. Már itt kezdődik az, ami annyira jellemző a kamaszkorra: a felnőttek és a gyerekek közötti meg nem értés. Olivér nem érzi jól magát a családjában. A szülei nem értik meg, és sejthetően az iskolában sem találja a helyét. A kórházban új élet kezdődik számára: barátokra talál, szerelmes lesz, és egyre kevésbé van kedve hazatérni. A 6-os kórterem lesz az otthona.     A könyvben megjelenik a fiatalok között ma oly divatos vámpírkultusz. A történetben mindenki mástól fél. Mira, a kék hajú lány a haláltól, ezért vonzódik a „sötét oldal”-hoz, a vámpírokhoz. Ez a „dark” világ Lakatos Istvánnak a regényhez készített illusztrációiban is megjelenik. Lakatos István képregényrajzoló, illusztrátor és író – az ő megkapóan bizarr, ugyanakkor romantikus rajzolói stílusa nagyon illik a témához. Kisregényhez képest sok, 30 illusztráció készül a kötethez.

Forrás: konyv7.hu