Alapvetõen a „nagy irodalmat” szeretem, de szívesen olvasok krimit is, néhány éve felfedeztem magamnak a skandináv krimiket, ezek nem szokványos bûnügyi történetek, hanem irodalmat is képviselnek. Írogatni meg már gyerekkoromban is írogattam, minden bölcsész megpróbálkozik ezzel. Korai mûveim a papírkosárban végezték, de egy félbehagyott színdarabomat két éve dobtam ki. Akkorra már megszülettek a mákszemtündérek. Az újságíró egyébként minden nap ír, így az írás iránti igényemet kielégíthette volna a munkám is, de egyszer csak Madonna, az énekesnõ egy mesekönyvvel rukkolt elõ, ami – lehet, hogy méltánytalanul – engem felháborított, másrészt felbátorított. Ma már van olyan iskola, ahol A mákszemtündérek nyara ajánlott olvasmány az alsó tagozatosoknak, és a könyvtárosok jó szívvel adják a gyerekek kezébe. Krimit egyébként nem írnék, a mese világában szabadon szárnyalhat a képzelet, a krimi bizonyos tekintetben behatárolt mûfaj.
-
Melyik a kedvenc meséd és miért?
Jó válasz lehetne, hogy az Öreg néne õzikéje, azt ugyanis Fazekas Anna, a férjem édesanyja írta, de, bár nagyon szeretem, mégsem az a kedvenc mesém. A magyar népmesék és Benedek Elek nagyon közel állnak hozzám, de Lázár Ervin Hétfejû tündére viszi a pálmát. A magyar népmesékben és Elek apó meséiben gyõz az igazság, a legkisebb fiú legyõzi a rosszakat, és bennem túlteng az igazságérzet, ami a rendõri pályához elengedhetetlen. Amellett ezek megmelengetik az ember szívét. Lázár Ervin világa maga a csoda, jó benne lubickolni. Persze vannak felnõtt mesék is: Bulgakov A Mester és Margaritáját minden évben újra elolvasom.
-
Hogyan álmodtad meg A mákszemtündérek nyarát?
Rendszeres látogatója vagyok a budapesti könyvfesztiváloknak. 2005-ben is kint voltam, akkoriban már motoszkált bennem a gondolat, hogy kellene írni egy meseregényt. Ott aztán megláttam egy plakát formátumú meseillusztrációt, egy levegõben úszó leányt ábrázolt. Lelkesen dicsértem, mire a mellettem álló hölgy megkérdezte: tényleg ennyire tetszik? õ volt az alkotómûvész, Szegedi Katalin. Nézegettem otthon a rajzot, és összeállt bennem a történet, megszülettek az alakok.
A Rét, ahol a fõhõs és a barátai élnek, vagyis Killiki Lilliki, röviden Kiki, egy szivárványszínû szárnyakkal megáldott, különleges képességû mákszemtündér lány, aki elhatározza, hogy nyári tábort szervez. Olyan mákszemgyerekeknek, akik szeretnének megtanulni esõben repülni. Ez fontos tudás, mert egy parányi mákszemtündért akár el is pusztíthat egy óriási esõcsepp. Kiki legjobb barátja Lótifuti, a postás csigabiga, a segítõje egy Vandália nevû titokzatos lány, Johannes, a szárnykölcsönzõ üzlet tulajdonosa, egy öreg mákszem, aztán egy nyugalmazott detektív is szerepel a mesében, akinek a segítségével a rét lakói megfékezik a Sündörgi Büdöskét, aki veszélybe sodorja õket.
A szárnyak színének fontos szerepe van, a mákszemek csak ránéznek, és már tudják is, hogy mit várhatnak az illetőtől, mert minden színnek jelentése van. Végül is Szegedi Katalin lett a kézirat első olvasója, szerettem volna, ha ő illusztrálja a könyvet, de mire kiadót leltem, már annyira elfoglalt volt, hogy másik mûvészt kellett felkérni. Faltisz Alexandrának legalább akkora szerepe van a könyv sikerében, mint nekem, ugyanis csodálatosan szépek lettek az illusztrációk. Az illusztráció sokat hozzátesz a történethez. A gyerekek szeretik a nézegethető könyveket, s bár ez nem képeskönyv, sok gyereket elbűvölnek az illusztrációk.
Forrás: Új Kelet Magazin, 2010. március
|