Írta: Brynjulf Jung Tjønn, fordította: Petrikovics Edit, Kolibri Kiadó, 2015., 132 oldal   A világ legszebb mosolya, Brynjulf Jung Tjønn Brage-díjas elbeszélése Henrik és Simon sorsfordító nyarának történetét meséli el. A kissé közhelyes, ugyanakkor mégis szinte patetikusnak ható cím, amely első pillantásra egy jellemzően kamasz lányoknak íródott szerelmi történetre enged asszociálni, könnyen megtévesztheti az olvasót.   A megtévesztés azonban nem a cím sugallta tematikában, sokkal inkább annak szövegbeli reprezentálásában érhető tetten, hiszen annak ellenére, hogy a szerelem motívuma átszövi a történetet, mégis marginálissá válik egy ennél sokkal dominánsabban megjelenő problematika, az elkerülhetetlen halállal való szembenézés nehézségei mellett.   A Henriket érő veszteség, a határtalan boldogságát minduntalan megtörő, mélységes fájdalom meghatóan szép ábrázolása miatt kerülhetett be A világ legszebb mosolya a Kolibri Kiadó Magasfeszültség-sorozatába.

 

Az elbeszélés ideje egyetlen nyarat ölel fel, azt a nyarat, amely megváltoztatja a főszereplő, egy norvég gimnazista fiú, Henrik életét. Henrik rajong osztálytársáért, Kjerstiért, és minden vágya, hogy szerelme viszonzásra találjon, a kívánsága teljesülését követő eksztatikus boldogság sem képes azonban feledtetni vele a bizonytalanságnak és a tehetetlenségnek azt a bénító érzését, amely már hónapok óta gyötri. Henriknek, akit az anyja egyedül nevel, Simon nevű nagybátyja nemcsak pótapja, hanem a testvére és a példaképe is, így még fájóbb a tudat, hogy a férfi halálos betegségben szenved, amelyből esélye sincs felgyógyulni.   Simon valaha életigenlő, energiától duzzadó fiatalember volt, a rák végső stádiumában azonban minden ereje és reménye elhagyja. Ő tudja, hogy nem épülhet fel, mi több, korát meghazudtolva, sztoikus nyugalommal fogadja el a sorsát, a nővére, Henrik anyja azonban képtelen beletörődni öccse állapotába. Simon arra a bizonyos nyárra, élete utolsó nyarára a testvéréhez költözik, így Henrik közvetlen közelről lesz tanúja szeretett nagybátyja elsorvadásának, miközben az első szerelem minden varázsát is megtapasztalja. Ebből az ambivalens érzések uralta perspektívából tárul az olvasó elé Henrik felnőtté válásának története. Brynjulf Jung Tjønn elbeszélésének legnagyobb érdeme, hogy nem hajlandó kompromisszumot kötni. Nem finomkodik, amikor naturalisztikus pontossággal tárja fel Simon szenvedéseit, nem fordítja el a fejét, amikor Henrik anyjának kétségbeesett zokogását illusztrálja, és nem tesz megnyugtató ígéreteket, amelyekben azt hazudja, hogy a tragédiát megélni és feldolgozni egyszerű feladat lesz. Ebben a műben nincsen balladai homály, egyetlen feszültségoldó élc vagy elbagatellizált jelenet sem, mi több, a történet maga is csak másodlagos, hiszen az elbeszélés fókuszában Henrik érzései állnak, aminek köszönhetően A világ legszebb mosolya már-már epikolírikus alkotásnak tűnik, amelyhez tökéletes megoldás az egyes szám első személyű, homodiegetikus narráció és a szöveg egészét uraló belső fokalizációs nézőpont alkalmazása.   A veszteségekkel való szembenézés fájdalmasan őszinte, mégis megrendítően szép ábrázolásának legsikerültebb példája egy, az elbeszélés végére beillesztett retrospektív történetszálban bontakozik ki. Henrik megkérdezi az ekkor már beteg, de még önfenntartásra képes Simontól, hogy fél-e a haláltól. Simon kifejti, hogy nem a haláltól, sokkal inkább attól fél, hogy meg kell élnie, hogy már nem lesz önmaga: nyíltan elmondja unokaöccsének, hogy rosszul élt, elfecsérelte az idejét, hiszen azt hitte, hogy abból még bőven kijut neki. Ha újrakezdhetné, nem húzná el a főiskolás éveket, nem csak a szórakozásra koncentrálna, helyette inkább megvalósítaná az álmát, amelyet hosszú évekig dédelgetett.   Simon alakjában a 21. század céltalan, bizonytalan jövőképű fiataljának archetípusa ölt testet, akinek problémáival számos gimnazista és egyetemista képes azonosulni – a monológ ennek ellenére sem tűnik azonban didaktikusnak, nem célja megváltani egy egész generációt, éppen ezért képes valóban megérinteni az olvasót.   A választott téma feldolgozásán túl az elbeszélés formai megjelenítése is figyelemre méltó: a szöveg szinte kizárólag rövid, egyszerű mondatokból építkezik, melyek mindegyike új sorban szerepel, aminek eredményeképpen első ránézésre sokkal inkább látszik szabadversnek (némely esetekben akár elbeszélő költeménynek is), mint prózai alkotásnak. Kérdéses lehet, hogy milyen célt szolgál az effajta szövegelrendezés: talán nem áll messze az igazságtól az a feltevés, mely szerint a vizuális megjelenítés a mű líraiságára rímeltethető, mintegy felerősítve, még hangsúlyozottabbá téve azt.   Akárhogy is, kétségtelen, hogy A világ legszebb mosolya úgy képes mesélni szeretetről, betegségről és a veszteségek feldolgozásáról, hogy az olvasó – ez esetben, és ez különösen fontos, elsősorban a kamasz olvasó – alternatívát kaphasson általa a saját problémáinak feldolgozási metódusát illetően. Ha van történet, amely képes explicit tanítási szándék nélkül empátiára nevelni, akkor az Brynjulf Jung Tjønn elbeszélése Moller Barbara Forrás: konyves.blog.hu