- Valaki bömböl - dörmögte a medve. - Valaki ordít - rivallta a farkas. - Valaki szepeg - mekegte a kecske. - Valaki sír! - kiáltott a róka. - Valaki zokog - makogta a nyúl. - Valaki rí - recsegte a borz. - Valaki sír-rí - cincogta az egér. - Valaki itatja az egereket - mondta a hőscincér. - Valaki nagyon keservesen sírdogál - mondta a katicabogár. - Ej, ki lehet? - kérdezték mind együtt. Ez úgy hangzott, mint a karének. A medve, a farkas, a róka: basszus. A kecske: tenor. Alt: a borz és a nyúl. Az egér, a cincér s a katica: szoprán. Az meg ott fent sírt-rítt tovább. - Mentsük meg - mondta a medve; a medvéknek ugyanis általában jó szívük van. - Mentsük! - vágta rá a farkas, a kecske, a róka, a nyúl, a borz, az egér és a hőscincér. Ja és a katica is rávágta! Mivelhogy általában a farkasoknak, a kecskéknek, a rókáknak, a nyulaknak, a borzoknak, az egereknek és a hőscincéreknek is jó szívük van. Ja igen, és a katicáknak is! - De hogyan mentsük meg? - kérdezte a cincér. - Megrázom a fát - mondta a medve. A róka röhögött. - Üvöltök egyet, s attól a fa elengedi - vélte a farkas. A róka heherészett. - Tanácsokat kell neki adni - rebegte a kecske. A róka kacarászott. - Helikoptert kell bérelni - így a nyúl. A róka hahotázott. - Fel kell ugrani az ágig - tanácsolta a borz. A róka rötyögött. - Avagy izé - jelentette ki magabiztosan a cincér. A róka röhécselt. - Mit röhécselsz, kacarászol, heherészel, hahotázol? - mérgelődött a katica. - Inkább azt mondd, hogyan menthetjük meg! - Talán neked nincs ötleted? - kérdezte tőle a róka. - De igenis van! - kiáltott a katicabogár. - Egymás hátára kell állnunk, úgy elérjük. - Na lám - mondta a róka -, nemcsak hét pettyed van, de eszed is. Eldőlt hát, hogy egymás hátára állnak. Kicsit még vitatkoztak azon, ki legyen legalul. A nyúl a rókát akarta, a borz az egeret, a kecske a katicát. - Nem akarok megint heherészni - mondta a róka. - Így kell felállnunk: alul a medve, rajta a farkas, aztán a kecske, kecskén a borz, rajta a nyúl... - Hohó!... - vágott közbe a katica. - Talán úgy, hogy a kecskén te, s rajtad a borz, aztán a nyúl. - Na jó - egyezett bele a róka -, szóval rajtam a borz, a borzon a nyúl, rajta az egér, aztán a cincér, s legtetején a katica. Ő épp eléri azt az egyént, aki fent bömböl. Nosza, felugrottak egymás hátára. Legtetőn a katica. - Egy hernyó! - kiáltotta. - Eléred? - kérdezték a többiek. A katica nyújtózott, de egy icipici hiányzott. Bánatosan leszólt hát: - Még egy hangya kellene. Egy picurka hangya. Ha ráállna a hátamra, épp elérné. - Látod - mondta dühösen a cincér -, nekem kellene legfelül lennem. Én nagyobb vagyok, mint te, én éppen elérném. A róka erre megint heherészett. - Ne vihogj, rázkódik tőle a májam - mordult rá a borz. A katica meg mérgelődött fent. - Ej, de buta vagy, te cincér! Hát azt hiszed, ha te lennél legfelül, magasabbak lennénk? - Azt! - vágta rá a hőscincér. - Na jó, akkor cseréljünk helyet! Helyet cseréltek, a cincér ráállt a katica hátára, persze éppen úgy nem érte el a hernyót, mint a katica. - Érdekes, pedig én nagyobb vagyok - csodálkozott. A borz meg fájdalmasan felkiáltott: - A májam! Merthogy a róka megint csak röhécselt. A fába szorult hernyó meg jajgatott, sírt, jajongott. Nagyon-nagyon fába szorult. - Azt mondod, egy hangya kellene? - kérdezte legalul a medve. Kicsit lihegve mondta, hiába, nem volt könnyű a farkas, a kecske, a róka, a borz, a nyúl, az egér, a cincér s a katica. - Igen, egy hangya - mondta a katica -, egy icipici hangya. Akármilyen icurka-picurka. - Hej, hangya! Hangya! Gyere ide, hangya! - kiabálták mindannyian. De hiába, mert éppen nem járt arra egy hangya sem. Vagy ha arra járt, nem akart segíteni. Pedig általában a hangyáknak is jó szívük van! Egy hangya, egy kis hangya, egy icurka-picurka hangya! Így aztán nem sikerült megmenteni a hernyót. Sírhatott-ríhatott.