Botond fiam most 9 éves. Amikor 6 hónapos volt, az egyik pelenka csomagolásán találtam egy felhívást, amiben nyolc sorból álló altató írására bíztatták az édesanyákat. A díjkiosztó gálán féltékenyen néztem, hogy a második, harmadik helyezett rengeteg pelenkát kapott, ami nekem is nagyon jól jött volna. Ehelyett én annyit kaptam, mint győztes, hogy az Alma együttes megzenésítette a Balga szarka című versemet. Akkor még nem tudhattam, hogy a mai napig rendszeresen játszani fogják, amiért folyamatosan kapom a jogdíjat. A dal 2013-ban felkerült a Szén, szerelem, költemény című lemezre.
-
Ez tehát egy ritmusos, rigmusos gyerekvers volt. A most megjelent történet viszont próza.
Ha éppen prózát is írok, a párbeszédes részek mindig rímesek. Amikor Botond két éves volt, korainak tartottam a nagyimegevős klasszikus meséket, és a könyvespolcon sem találtam olyat, ami szerintem a fejlődését szolgálta volna. Akkor kezdtem el meséket írni. Nagy rajongója vagyok a magyar népmeséknek, amikben van tanulság. Szerintem a mesekönyv a gyerek első tankönyve.
-
A kékmandulafa hogyan született?
Az Aranyvackor pályázatot kétévente írja ki a Pagony Kiadó. Komplett, megszerkesztett könyvet várnak. Az idei téma a "rázós ügy" volt. Az én történetemben ez az előítéletes viselkedés és a csúfolódás. Egy barátomon keresztül találtam meg Ilyés Juli illusztrátort. Nagyszerű ember és elismert szakember. Megtiszteltetés a munkánkba vetett bizalma.
Az Arany János iskolában javasolták, hogy tanuljak tovább Szentesen, a Horváth Mihály gimnázium drámatagozatán. A tagozat szellemisége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a bennünk rejlő tehetség felszínre törjön. Színésznő szerettem volna lenni, de korán szembesültem azzal, hogy mégsem vagyok annyira exhibicionista, hogy eredményeset alkothassak a színpadon, ráadásul túl stresszesnek találtam azt a világot. Magányosabb önkifejezési formát választottam: én és a papír. Novellákat, dalszövegeket kezdtem írni.
Húsz éves koromban megjelent két novellám egy érdi lapban, 2011-ben a Hulladékkommandó pályázatán különdíjat nyertem egy környezetvédelmi témájú mesével, az idén pedig nem csak a mesém, de a rajzom is bekerült az egyesület Zöld jövő című kiadványába. Nagyon büszke vagyok, hogy ebben a városban ilyen kezdeményezések zajlanak, kezdve azon, hogy innen indult a népmese napja, rengeteg a mesével kapcsolatos esemény.
Két évvel ezelőttig személyi asszisztensként dolgoztam. Azt a stresszes és tanulságos időszakot lezártam, rájöttem, hogy túl rövid az élet ahhoz, hogy ne a szeretteinkkel töltsük a legtöbb időt. Amikor otthagytam az állásomat, gondoltam, az írásból kellene valahogyan megélni.
Ekkor kezdtem úgynevezett személyes mesékkel foglalkozni. Főként terápiás és feloldó történeteket írok, amelyek egy-egy családi konfliktust, krízishelyzetet dolgoznak fel. Bátran használok olyan szavakat, amelyeket a szülőnek menet közben meg kell magyaráznia. Idegenek számára talán nem is annyira érdekesek ezek a történetek, de akikről szólnak, azok falják. Dallamuk van, ritmusuk, a gyerekek nevetnek rajta, megjegyzik, és közben megszeretik az olvasást. Hiszem, hogy humorral és rímekkel meg lehet váltani a világot.
|