A vadóc
Győri Hanna 2016.07.28. 14:51
Írta: David Almond, fordította: Rindó Klára, Szabados Tamás, illusztrálta: Dave McKean. Pongrácz, 2009., 80 oldal
A bennünk élő vadak
Rögtön, ahogy kezembe vettem A vadócot, beugrott Maurice Sendak, Where the wild things are című képeskönyve. Sendak történetében a Max nevű kisfiú addig-addig tombol a farkasjelmezében, mígnem az anyukája vacsora nélkül küldi ágyba.
A vadulásnak persze ezzel koránt sincs vége. Max mérgében távoli vizekre evez, és egy olyan helyen köt ki, ahol egy rakás szörnnyel végre kényére kedvére kitombolhatja magát. Senki nem szól rá, nincsenek szabályok, nem utasítják rendre, és nem büntetik meg. Sőt, ezen a helyen éppen hogy a gátlástalan vadulás a kívánatos viselkedésforma. És mivel Max mindőjük közül a legvadabb, rögtön meg is koronázzák a vadak királyává. Csakhogy, miután kellőképpen kiőrjöngte magát, rátör a magány, és már semmi másra nem vágyik, csakhogy újra otthon legyen, ahol őt a legjobban szeretik. A vadak hiába kérlelik, Max csak otthagyja őket, és egészen hazáig hajózik, ahol egy tál meleg leves várja.
|
David Almond könyve is ezt a témát dolgozza fel, csak más eszközökkel, más kontextusban, jóval árnyaltabban és több agresszióval. Mert Blue Baker története már a tizenévesekhez szól. És akár tetszik, akár nem, a primitív ösztönök ott vannak az óvodáskorú Maxokban ugyanúgy, mint a tizenéves Blue Bakerekben, akárcsak bennünk, felnőttekben. De míg a kutyát villával kergető Maxon legfeljebb csak kacarászunk, addig a késsel meg baltával hadonászó vadóc képe már korántsem olyan szívderítő.
Blue Baker, édesapja halála után, az iskolai tanácsadó javaslatára kezdi el papírra vetni a gondolatait, érzéseit. Hamar kiderül azonban, hogy a terápiás jellegű írogatás Blue kedélyállapotának nem hogy nem használ, de még árt is. Ekkor dönti el Blue, hogy inkább valaki “másnak” a történetét, vadócét fogja megírni. Vadóc egy amolyan modern bőrbe bújt antiszociális, pszichopata Maugli, aki válogatás nélkül megöl bárkit, aki csak meglátja.
Vadóc történetét persze ugyanaz a fájdalom, düh és harag szülte, amit Mrs Molloy szerett volna felszabadítani Blueban, az önfeltáró vallomások segítségével. Csakhogy amit egy Mrs Molloynak, vagy az anyánknak sosem mondanánk el, azt a lelkünk legtitkosabb, legmélyebb és legsötétebb "barlangjában" lakozó vadóc mind tudja rólunk.
Almond kisregénye egy amolyan történet a történetben megoldás, és bár már az elején tudjuk, hogy vadóc nem más, mint Blue frusztrációinak a kivetülése (vagy ha úgy tetszik a fiú sötét tudattalanja), mégsem ez az igazán érdekes, hanem az, hogy mit fog Blue vadóccal kezdeni, pontosabban szólva mit fog Blue megengedni a vadócnak. A kérdés pedig azon a ponton dől el, amikor vadóc az iskola rosszfiújának, Hoppernak a nyomába ered, aki állandóan vegzálja a szerencsétlen Blue-t. Most csak az aggódó szülők kedvéért spoilerezek: nem, vadóc nem fogja megölni Hoppert, viszont szépíteni sem akarom a dolgot, azért alaposan elveri (amit valahol egyébként meg is értek).
Blue meglelte magában vadócot, szóra bírta és szabadjára engedte, ahogyan Max is. De míg a kicsi Max még csak annyira képes hogy a vadócát kifárassza, addig Blue már elég érett, legfőképpen pedig elég bátor, és erős ahhoz, hogy miután megismerte, meg is szelidítse azt.
Almond ismét nagyot alkotott. És így utólag bevallom, annak ellenére tartottam a könyvtől, hogy egy sort sem olvastam el belőle, mikor elhoztam a boltból. Dave McKean energikus, szilaj képei azonnal beszippantottak, kíváncsivá tettek, Almondban pedig bíztam, és egyáltalán nem csalódtam.
Győri Hanna
Forrás: pagony.hu
|
|