Apolló Akadémia (1) Elképesztő
2016.08.11. 22:41
Illusztrálta: Bernát Barbara
Kiadó: Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 2016
Oldalszám: 216
Elképesztő álmai mindenkinek vannak. A tiéd mi?
Luxusnyaralás? Léghajózás? Száguldozás egy spéci terepjáróval? Hogy felvegyenek a legmenőbb gimibe? Vagy olyan őrült barátot szeretnél, aki betör a kedvedért egy múzeumba?
Esetleg valami különleges tehetségre vágysz?
Jóhegyi Laci, Dóri és Sári – a népszerű Tündérboszorkány-trilógia szereplői – rejtélyes meghívót kapnak egy ismeretlen suli gólyatáborába. De vajon miért tilos az internet és a mobil használata? Ez gáz!
Elmenjenek egyáltalán? De talán épp ez lesz az a nyár, amikor a legelképesztőbb álmaik is valóra válnak.
|
dreamworld-books
A történet szereplői (melyek közül többen is ismerősek lehetnek azok számára, akik olvasták a Tündérboszorkány trilógiát vagy annak bármely részét) mind első, középiskolai/gimnáziumi évük előtt álló diákok, akik a nyári szünet közepén meghívót kapnak egy rejtélyes táborba, melyet rengeteg kérdőjel és talány övez. Rögtön első furcsaságként, sejtelmes versike alapján nekik kell megfejteniük a tábor helyszínét, amit most nem lepleznék le, legyen elég annyi, hogy egy közismert budapesti létesítmény.
A táborozás első napján viszont nem sok minden derül ki a programról, azt leszámítva, hogy a gyerekek kedvükre lubickolhatnak, amikor akarnak, vezetőjük egy különös, latin szavakat előnyben részesítő férfi, és hogy - mily' szörnyűség! - ha részt akarnak venni az egyheti üdülésen, le kell mondaniuk a modern technika mindenféle vívmányáról, a facebookkal, telefonnal és társaikkal egyetemben. Mindezek tudatában akad olyan, aki távozik, ám Jóhegyi Laci, a Lengyel ikrek - Sári és Dóri -, illetve sokan mások maradnak.
Ezen a ponton én már égtem a vágytól, hogy történjen valami, hulljon le a lepel a tábor lényegéről, de az a helyzet, hogy hiába vártam és vártam, mondhatni a kötet legvégéig nem tértünk a tárgyra... ellenben átéltünk rengeteg izgalmas kalandot, melyek kezdetben jó átlagdiákhoz híven unalmasnak, eseménytelennek tűntek, egészen addig, míg a fantázia szárnyra nem kapott. Kis hőseinket ugyanis nem máshova cipelik, mint a Nemzeti Galériába, hogy naphosszat bámulják a festményeket. Nem hangzik valami izgalmasnak, ugye? Elsőre én is lemondó sóhajjal huppantam le a hatfősre verbuválódott gyerekcsapat mellé, hogy végigasszisztáljam, miként bámulják órákon át ugyanazt a képet. A dolgot még inkább súlyosbította, hogy bár imádom a múzeumokat, élek-halok értük, a festmények valahogy - ciki vagy sem - hidegen hagynak. Szépnek szépek, de egyetlen iskolai kiránduláson sem sikerült ámuldozva, percekig szemlélnem, elemezgetnem őket.
Szóval miközben épp letargiába készültem süppedni, történt valami, ami mindent a feje tetejére állított. Olyannyira, hogy minden percben, amikor Sáriék nem a Galériában voltak, azt kívántam, siessenek vissza oda. Bosnyák Viktória olyan lehengerlően és eszméletlenül fantasztikus húzással állt elő, ami nem csupán újdonság a regények világában, de izgalmas, rejtélyes, kiszámíthatatlan, és nem utolsó sorban felcsigázó is! Komolyan mondom, én, akit hidegen hagytak a festmények, jelenleg mindennél nagyobb késztetést érzek aziránt, hogy elbuszozzak, metrózzak a Nemzeti Galériáig és bejárjam, megszemlélve a kigyűjtögetett képeket.
Sári, Dénes, Dóri, Eszter, Yvett és Laci mind-mind nagyon mai, élő karakterek, tulajdonságaikban és stílusukban pedig tökéletesen hozzák korosztályuk sajátosságait, miközben azért érezhető a néhányuk által közvetített, nem minden esetben a mai trendeknek megfelelő üzenet. Leginkább a két-két lánypár között figyelhető meg ez a személyiségbeli ellentét.
Maga a cselekmény, legyen szó akcióról vagy hétköznapi dolgokról, mozgalmas, mindig pörögnek az események, és ha éppen nem valami jó kis kalandba csöppennek a srácok, akkor a humor, nyomozás vagy a romantika vonalat erősítik, épp olyan és annyi minőségben és mennyiségben, hogy az fiúk és lányok számára egyaránt elfogadható és élvezhető legyen. És mivel fentebb nem tettem, itt elárulom, az Elképesztő! nyugodtan olvasható akkor is, ha nem ismerjük a Tündérboszorkány sorozatot, még úgy is, hogy vannak visszaköszönő karakterek és poénok.
a történetnek bizonyos rövidebb jeleneteit képregényekben ismerhetjük meg. Szuper ötlet, tökéletesen passzolt a történethez is, szóval csak pirospontot tudok adni.
Forrás: dreamworld-books.blogspot.hu
konyvkritikak.blog
Bosnyák Viktória nevével még a Tündérboszorkány első megjelenésekor, 2003-ban találkoztam először. Akkor még én is épp csak beléptem a tinédzserkorba, most pedig, hogy éveim száma megduplázódott, kézbe vehettem az azóta trilógiává duzzadt sorozat félhivatalos folytatását is.
Az Elképesztő! című kötete hősei között találjuk Dórit, Sárit és Jóhegyi Lacit, akit az olvasók régi ismerősként köszönhetnek. Ők hárman egy titokzatos meghívót kapnak egy hat napos táborba, ahol másik két tucat gyerekkel együtt kell egy programban részt venniük. Hamarosan összebarátkoznak Yvette-tel és Eszterrel, valamint a Ajtósi Dénessel, a pécsi fiúval, hogy aztán közösen vágjanak bele a nyár legemlékezetesebb és legelképesztőbb kalandjába. Ki gondolná ugyanis, hogy a Nemzeti Galéria képei megannyi titkot rejtenek, vagy hogy három sötét alak fog a gyerekek nyomába eredni?
Bosnyák Viktória fordításaival, valamint mese- és gyermekkönyveivel, valamint ifjúsági regényeivel is nevet szerzett már magának a hazai könyvpiacon. A Tündérboszorkány-trilógia talán a legismertebb műve, amely sok gyerkőccel szerettette meg az olvasást az elmúlt tizenhárom év alatt. Éppen ezért nem is csoda, hogy az írónő időnként visszatér hőseihez, most pedig egy új sorozatot indított útjára.
A történet maga izgalmasan kezdődik, a gyerekek meghívást kapnak egy táborba, amiről semmit sem tudnak. A telefonjaikat, laptopjaikat és egyéb modern készülékeiket elveszik, szinte teljesen elvágnak a külvilágtól. (Már amennyire a Gellért-fürdőben való úszkálás, és a Nemzeti Galériában való járkálás elvágásnak számít.) Az izgalmas felcsapás azonban az én szememben hamar kaotikus állapotba váltott. Olvasás közben próbáltam magamban megfogalmazni, hogy vajon milyen célból is írta meg Bosnyák ezt a regényt, de mivel ötven oldalanként változott a véleményem, egy idő után feladtam. Egyszer olyan érzésem volt, hogy ezáltal akarja bemutatni Magyarország és Budapest nevezetességeit, különös tekintettel a Nemzeti Galériában található festményekre, aztán jött egy váratlan, még csak-csak elfogadható csavar, amely azonban teljesen aláásta az eredeti elképzelésemet. Utána kapunk húsz oldalnyi kalandregénybe illő fordulatot és szituációt, de sajnos az is annyira jelentéktelen és kidolgozatlan volt, hogy nem lehetett komolyan venni. A lezárás pedig egy ugyanilyen káoszba fulladó magyarázat, amely előrevetíti, mire számíthatunk a folytatásban.
A műfajok közötti váltással még nem is lett volna igazán baj, ha a regény fele nem abból állna, hogy a gyerekek értelmetlenül mászkálnak a képek között (illetve a képekbe és onnan ki), minden cél vagy magyarázat nélkül, vagy hogy Sári és Dénes szintén unalomba fulladó szerelmi kapcsolatának a bimbózásának lehetünk szemtanúi. Előbbi eseményekre logikus magyarázatot nem kapunk, a szerző megelégszik annyival, hogy hősei bementek a képbe, valamit csinálnak ott, aztán kijönnek, és minden marad a régiben. Mennyi idő telik el? Vissza lehet-e fordítani az elrontott dolgot? Mások miért nem látják, hogy van pár oda nem illő szereplő is a képen? Pontosan mi alapján és hogyan is lehet piktoportálni? (Így hívják a képbeugrást.) És még megannyi kérdés, amire nem kaptunk választ.
Habár a szereplők többsége immár "felnőtt" (vagy legalábbis belépett a nagy kamaszkorba), Bosnyák még mindig úgy írja meg a történetet, mintha kisiskolásokhoz szólna. És itt nem csak az egyszerű történetvezetésre gondolok, hanem az abszolút kiszámítható fordulatokra (ha valaki olvasta a szerzőnő korábbi regényeit, nem fogja meglepetés érni). Az AA rövidítést egészen az utolsó fejezetig titkolják, amivel nem is lenne baj, ha a borító elején nem szerepelne nagyban az Apolló Akadémia kifejezés, valamint a hátsó borító sem lenne ennyire spoileres, illetve nem lennének ennyire nyilvánvalóak az elszólalások a szereplők részéről. A másik nagy hibája a történetnek, hogy olybá tűnik a szerkesztés során bekezdések tűntek el, amelyek fontosak lettek volna, így időnként csak kapkodtam a fejem, hogy hogyan is jutottunk ide, vagy egy bizonyos szereplő miért is van színen, mikor korábban teljesen máshol búcsúztunk el tőlük.
A kötetet megjelenésekor azzal reklámozták, hogy különleges formátum, képregény és regény egyben. Attól eltekintve, hogy ez már Magyarországon sem számít újdonságnak, mégis bennem is felkeltette az érdeklődést. De sajnos ez is hamar odaveszett, mivel azon kívül, hogy el lehet mondani, hogy 'na, ezt is kipipálhatjuk", semmilyen más plusz hozadékot nem ad a sztorihoz. Ráadásul a képkockák beillesztése is annyira erőltetett, hogy néha már én éreztem kínosnak az egészet. Arra mondjuk kíváncsi vagyok, hogy az itt megkezdetteket hogyan viszik tovább egy esetleges második kötetbe (vagy egyáltalán milyen meglepetések várnak majd ott ránk, már ami a történetvezetést és a műfajokat illeti).
Nagyon sajnálom, hogy csalódnom kellett ebben a kötetben, mert valóban minden megvolt hozzá, hogy egy igazán jó, humoros, könnyed nyári olvasmányélményben legyen részem. De sajnos ahogy mondani szokás, sok bába között elvész a gyermek.
|
|