– Kell egy könyv a hajózásról! – rikoltotta a könyvtárosnak, és az öklét rázta felé. – Deiiiiilyen vastag legyen ám,különben a hátadra kötöm a sarkad!   Úgyhogy Kiskartács, a kapitány kivett egy könyvet ahajózásról, és olvasni kezdte, és falta a betűket, és közbenpici papírosokra jegyzetelt.Tele lett velük a kiskunyhó. Skrr-skrr, mondta a papíron a lúdtoll. Hinta-palinta, mondta a hintaszék. és így telt el két év. A folyamatosan rikácsoló meg ellenkező papagáj gúzsba lett kötve, de azért kapott néha kenyeret meg vizet. Aztán Kiskartács, a kapitány két év múlva felállt a hintaszékből, átmászott a fölgyülemlett papíroshegyeken, befonta a köribenőtt, rőtnyi-rőfnyi szakállát, megállt a kiskunyhó ajtajában, és így ordított: – Kell egy vadtengerészeti tengerimalac! úgyhogy Kiskartács, a kapitány fogta magát, és elrohant Bivalybúba, be az állatkereskedésbe egyenest, ott meg csak néztek rá, hogy ez meg ki. – Kell egy vadtengerészeti tengerimalac, aki jelzi a vihart, meg aranyos is, úgyhogy adjatok egy lexikont a vadtengerészeti tengerimalacokról! – rivallta a rettenetesen szőrös Kiskartács kapitány –, vagy istenuccse, a legényeimmel porig rombolom ezt a piperkőc porfészket! Egy darab legény nem sok, annyi nem állt Kiskartács mögött, de azért adtak neki. így hát Kiskartács, a kapitány a kiskunyhóba hazabuszozott, a hintaszékbe beleült, és megalapozta lexikális tudását a vadtengerészeti tengerimalacokról. Már tudta, mi az a Szuszogó Körömfogú, mire eltelt egy év. Már képes volt megkülönböztetni a Harapós Kaszkarint a Karmolós Kikupájtól, mikor véget ért a harmadik. és az ötödik év közepére, egészen pontosan június 24-én Kiskartács kapitány már perfekt is lett tengerimalacológiából. Kiskartács hümmögött, hogy hömm-hömm. A papagáj a sarokban ült, citromos sütit evett málnakeksszel, és nem szólt semmit, mert tele volt a szája. És akkor Kiskartács, a rettenetes kapitány felpattant, kievickélt a jegyzetek és papírosok és kalamárisok és eldobált paksaméták közül egészen a kiskunyhó ajtajáig, és a morajló, habzó-babzó Tengeróceánt így fenyegette meg: – Akkor most jön a faláb! úgyhogy Kiskartács kapitány elrohant a bivalybúi ácshoz. – Tanítsál meg ácskodni, te ács! – őrjöngött iszonytatóan. – Vagy megtudod, hogy mi van a palló végén!8 – Miért, mi van? – kérdezte az ács, mert tényleg nem tudta. – Eperfagyi? Bocimedve? – Grr-grrr – válaszolta Kiskartács, úgyhogy az ács vállat vont, és megtanította ácskodni. Ez eltartott tíz évig, de Kiskartács megtanulta, hogy készül a faláb. és Kiskartács mellesleg a kiskunyhóból nagykunyhócskát faragott, épített egy új hintaszéket is, kiismerte a fákat, kalapált, vésett és vásott. A véső azt mondta: vss-vsss. A kalapács azt mondta: csitt-csatt. A papagáj közben azt mondta: Na, izé, hát akkor mostan...? – és idegesen nézegette a zsebóráját. De a kalandról Kiskartács juszt sem mondott le. 11 év kellett még, mire megtanult térképészni. 12 év alatt letudta a haditechnikát. 13 év kellett az űrkutatáshoz–Kiskartács szerint az a hajó nem hajó, amelyik nem tudja meglovagolni a holdvilágot. és az utolsó 14 év azzal telt el, hogy megépített egy igazi fregattot. Ott állt harcra készen. Vitorlája piros volt, és fekete volt, és a tetején ott lengedezett a halálfejes zászló. és nézte, nézte az ősz szakállú, összepöszörödött Kiskartács kapitány a nagykunyhócska ajtajából, ahogy a fregattját nyaldossa a víz, és mosolygott, és mosolygott, és nem tudta abbahagyni. – Hejj-hejj. Micsoda kalandjaim voltak – és bólogatott, s az öreg papagáj a vállán motyorászott kicsit, Kiskartács pedig beleült a hintaszékébe, hinta-palinta, mondta a hintaszék, de csak halkan, mire Kiskartács, a rettenetes, hét tengeren híres, megénekelt kapitány ezt válaszolta neki halkacskán: – Csak most valahogy pihennék egy kicsit. És elaludt Kiskartács, a kapitány. és a papagáj odalopózott, lábujjhegyen, és adott a ráncos homlokára három darab puszit.   VISSZA AZ APAMESÉKHEZ>>