Aztán egyszer csak megjelent az erdőben a még náluk is furcsább külsejű lény, a Sáskakirály beképzelt, nagyképű fia. Újabb céltábla került a csúfolódóknak, ám őróla leperegtek a sértések, ellenben bosszút esküdött. Ugyanis amíg aludt, falánk, minden zöld növényt felzabáló népe továbbállt. A csúfolódás büntetéseként meg akarta keresni társait, hogy együtt térjenek vissza a Kékmandulafa erdőbe.   Egyedül az okos katica ismeri fel a közelgő veszélyt: ha a sáska idevezeti népét, azok kopaszra rágják az erdőt, elpusztítják lakóhelyüket. A korábban sokat csúfolt barátok megakadályozzák a sáskajárást, és így lesznek A Kékmandulafa erdő hősei. A Sámuel nevű sáskaherceg megígéri, hogy a zabagép bogársereglet továbbáll. Természetesen minden jó, ha jó a vége, Erdőnépe bocsánatot kér a katicától és a denevértől, lenyűgözve a két kis barát bátorságától, eszétől.   Sokatmondó, tanulságos történet ez az apró közönségnek. Különösebb magyarázat nélkül is megállja a helyét, de ha még hozzáteszünk pár korcsoportos példát is – mint például ezért nem szabad a külső alapján ítélni, meg csúfolódni sem –, akkor biztosan célba ér az üzenete.   A gyerekeket nemcsak a könnyen áttekinthető történet szórakoztatja, hanem Ilyés Juli kedves illusztrációi is. Bevallom, jobban szeretem ezeket a kissé stilizált, a valóság és a képzelet határán született rajzokat, mint a szándékosan édibédi-jajdecuki, vattacukorízű mesepótlékot. Örültem, hogy a Naphegy Kiadónál nagyon figyelnek arra, hogy ez is látásra, művészetre nevelés. (Megjegyzem: a denevér egyébként is gyönyörű. Minden élőlény gyönyörű – a maga nemében. Csak észre kell venni.) Forrás: olvassbele.com