Az elvarázsolt egérkisasszony
Galgóczi Tamás 2016.08.16. 18:58
Írta: Bálint Ágnes, illusztrálta: Reich Károly. Móra Könyvkiadó, 2014., 158 oldal
Egyszer volt, hol nem volt, több rendszerváltással ezelőtt, amikor még nem létezett televízió, és mobilja sem volt senkinek, élt egyszer egy fiatal leány, valahol a Duna mellett, akinek olyan teremtő fantáziája volt, hogy csudájára jártak az emberek.
Bálint Ágnes (1922. október 23. – 2008. október 24.), miután elvarázsolta közvetlen környezetét, első mesesorozatát már nagyobb nyilvánossággal osztotta meg 1937-ben (ha jól számolom ekkor volt 15 éves), a Magyar Úriasszonyok Lapja című újság gyerekmellékletében. Első könyve nem sokkal ezután, 1941-ben jelent meg, Az elvarázsolt egérkisasszony címmel, s ez azon kívül, hogy nyilvánvalóan eredeti történet, azért számos érdekességet rejt az életmű ismerői számára.
|
Vegyük például azt a részt, amikor Fáni gyerekkoráról mesél, s emlegeti a szomszédasszony cukorból készült egérbölcsőjét, amit megesznek a kisegerek. Ez ugye ismerős a Futrinka utcából? Ahol szintén elfogy a csodálatos, műemlékké nyilvánított sajtépület minden éke-dísze.
Vagy az emberi tulajdonságokkal felruházott, emberi környezetben (házak, népünnepély) élő állatok vegyes serege, ahol a molnárfecske vízimolnárként keresi a napi magravalót, a nyulak pedig húsvéti tojást festenek. Bizony az állatok ilyen ábrázolása számos későbbi sorozatára is jellemző.
Az is tanúságos, Bálint Ágnes később mennyire másként lát bizonyos dolgokat. Évtizedek múlva ugyanis könyveiben a szereplők csínyei, ballépései ugyebár rendre elnyerik méltó büntetésüket.
Nos, Az elvarázsolt egérkisasszony történetében bőven találunk gyerekes csínyeket, melyek rendre retorzió nélkül maradnak. Sőt, még azt sem állíthatom, hogy a torkos főszereplő később megjavul – mert alapvetően ugyanolyan rosszcsont marad, mint amikor megismerjük (a falánkságáról már nem is beszélve).
Teljesen nyilvánvaló, hogy Az elvarázsolt egérkisasszony egy bűbájos mese, amit nem is annyira az állatfigurák, hanem a varázslatos történet tesz emlékezetessé; Reich Károly rajzai pedig megadják azt a retró érzést, ami kijár ennek a régi meséknek.
"- Ezer fekete macskafül! - kiáltott Fáni. - Mintha boszorkánnyá változtam volna!
Berohant a szobába, és a tükör elé állt. A tükörből dermedt szemekkel egy kis boszorkány bámult rá. Ijedten fölsikoltott:
- Ó, a mézeskalácsboszorkány! Épp olyan arcom, épp olyan ruhám van, mint annak volt! Úgy látszik, valami bűvös tésztából sütötték. Jaj, milyen szerencse, hogy Cukoranyó azt az aranyos kis arcot ragasztotta rá. Máskülönben most mohosképű, vén banya volnék. Nini, és a cukorseprű, amiből leharaptam egy darabkát, szintén igazi seprűvé változott. Hiányzik is belőle egy csomó cirok. Még jó, hogy nem a fél lábát haraptam le annak a bűbájos mézecskalácsboszorkánynak. Most fél lábon állhatnék, mint a gólya! De mihez kezdjek, mint boszorkány?"
(...) "Mikor Fáni másnap reggel kinézett az ablakon, legnagyobb meglepetésére egy kerekes faházikót pillantott mega kert mögött.
- Ki lakhatik benne? - tűnődött takarítás közben, és kíváncsian nézte a harisnyákat, amelyek a házikó és egy fa közé feszített kötélen száradtak.
Végre kinyílt az ajtó, és az eléjetámasztott létrán letipegett a lakó: a Bűvös Egér. Egy helyen elsöpörte a havat, Hercsula macska kerítéséből kitört egy darabot, megfaragta nyársnak, és szalonnát pirított rajta. Így messziről nagyon csalafinta egérnek látszott."
(...) "Ekkor valami rendkívül furcsa dolog történt. A legszélső kártyalap fagerendás, csúcsos tetejű házat ábrázolt, rézpántos tölgyfaajtóval. Ez az ajtó kinyílt. Arasznyi, apró tündér lépett ki rajta, cseresznyékkel díszített szalmakalap volt a fején. Ruháját fodrok díszítették. Kecsesen meghajolt Fáni előtt, és csicsergő hangon beszélni kezdett:
"Álmatlanságnak csak egy az orvossága:
Hercsulának legyen egér a barátja!"
Galgóczi Tamás
|
|