Pálcika tele van kérdéssel, folyton kíváncsiskodik. Naiv, vidám figura, aki gyermeki módon fürkészi a külvilágot. Érdekli, miben hasonlít a többiekhez, és miben különbözik tőlük. Néha persze ő is elszomorodik. Például azon, ha kicsúfolják. A vastag derekú tölgyek, a hatalmas bükkök, a terebélyes platánok lefitymálják és kinevetik. A kövér bécsi virsli, a nagyképű frankfurti virsli, a hiú véres hurka, a piperkőc májas hurka, a gyulai Kolbász Jóska is kiröhögi. Mutogatnak rá, hogy milyen kis satnya szerzet. Akadnak olyanok is, akik egyenesen lehurkapálcikázzák. A humor és az őszinte jellem azonban mindig kisegíti, így sikerül felülkerekednie a rossz érzésein. Mert lehet ő olyan vékonyka, mint a cérna, őt mégsem falják fel, és Fűrész úr is jobban kedveli a vastag fákat meg az alig vékonyabb ágakat. Pálcikát sosem szeli ketté. No, hát akkor kicsoda is heherésszen? Pontosan! Aki utoljára nevet!   De milyen is ez a Pálcika? Vörös a haja, mint a parázs, Cipője egy kopott, bumbi orrú, vastag talpú bakancs. Sárga dagi hátizsák feszül az egyenes vállán, amitől nem látszik se feje, se keze, se lába. Mégsem láthatatlan. Belefér a tatyójába szinten minden. A szükségesnél biztosan több: szendvics, fényképezőgép, elemlámpa, képes újság, mesekönyv, papír zsebkendő, biciklipumpa, fésű és szájkenőcs. Giriguri pálcikabiciklijén oda tekerészik, ahova csak akar. A gyerekeket roppant módon foglalkoztatja, milyen emberként éldegélni, jónak lenni. Egyáltalán milyen lenni? Miért mondják rájuk sokszor, hogy te most rossz voltál. Ezt ne csináld, azt nem szabad. Próbálják megkülönböztetni a helyest és a helytelent, értelmezik a nagyvilágot. S bár eleinte mindent apu, s még inkább anyu szemével látnak, szép lassan beszüremlenek világnézetükbe más vélemények is. Barátok, távoli ismerősök, az óvó nénik, a tanár bácsik mondanak ezt-azt erről és arról. Később felfedezik azt a vibráló és beszélő fekete dobozt, meg az internetet és a különböző magazinokat, amelyekből információ hadseregek indulnak rohamra, bevenni a gyerekfejeket. A mesék pontosan azért kellenek, hogy az ifjú palánták megszerezzék mindazt a bölcsességet, tudást, ami az életnek nevezett össztársadalmi szerepjátékban való részvételhez elengedhetetlenül szükséges. Az örömteli szerepléshez, mondhatni a túléléshez, az kell, hogy minden lény tisztában legyen önmagával. Pálcika is azért járja be a világot, azért pálcikázik, mozgolódik végig az egész könyvben, hogy megtalálja saját pálcikaságának lényegét. Mert mi is a lényeg? Hát hogy az ízléseken nehéz kiigazodni. Valakinek a lekváros palacsinta ízlik, másnak meg a kakaós jön be. Valaki a pálcikát szereti, más meg a bunkósbotot. Ami pedig a legfontosabb: „Egyetlen pálcika is lehet hős!” Ahogy te is, én is.   A képi kultúra korában azonban nincs könnyű dolgunk. A vizuális társadalomformáló tényezők folyamatosan próbálják belénk sulykolni, hogy csak akkor érünk valamit, ha hasonlítunk a metroszexuális ideálra. Legyünk tehát húszas-harmincas éveiben járó, tehetős, egyedülálló nők vagy férfiak. Lehetőleg karcsúak és jól öltözöttek. Ö… izé… Trendik. Fogainkat súroljuk hófehérre, ne mattra, hanem fényesre. És torzítsuk természetellenes grimaszba arcunkon a mosolyt. A műanyag világ rendje szerint olykor azért a család is megengedett. Kell ahhoz nagy ház, három gyerek és négy kerék. Az Ikea patyolattisztaság természetesen ez esetben is olyan alapfeltétel, amitől eltekinteni nem lehet. Az igazság azonban, mint azt jól tudjuk, egészen más. Lehetünk görbe hátúak, sárgafogúak, mélyszegények, süketek vagy mozgássérültek. Normális az is, ha van egy kis szeplő az arcunkon, némi súlyfelesleg a fenekünkön, anyajegy az állunkon. Ha ez a helyzet veled is, ne parázz. Itt van ugyanis Pálcika, aki segít rajtad. Tudniillik a kicsi és törékeny hős szeret pálcikának lenni. Hogy megmutassa neked is a pálcikaság előnyeit, kilencven rövid történetet mesél el neked. Az apró sztorik tulajdonképpen ugyanazt a témát dolgozzák fel. Mindegyik külön életet él, de a sokféle, ötletes variációk kerek egészet is alkotnak. Világkörképet adnak. A kötetet végig olvashatod az elejétől a végéig, de bárhol fel is ütheted. Hősünk felkutatja a hozzá közel álló pálcikaféléket és a nagyon távoli rokonokat. Találkozik a ropival, a szívószállal, a varázspálcával meg a karmesterpálcával, a marokkóval (nem a tevés országra gondolok), a füstölővel, a fogpiszkálóval, az óramutatóval és sok más fajtabelijével. Sok vicces esetet sorol fel, amely Daru Dénessel, Pocsolya úrral, Gerbera Erzsébettel és Sün vitézzel esik meg. A Szalonna rablókról ne is beszéljünk. Az egy külön kaszt. Főhősünk, miközben keresztül pálcikázik az egész világon, tengernyi komoly gondolatnak is nekiszalad. Olvashatunk a hasonlóságokról és különbözőségekről, és arról, hogy nem a látszaton múlik, ki a jótét lélek és ki a mogorva dudva. A mesék szólnak a szerelemről és a varázslásról (ez különösen tanulságos történet), a rémséges álmokról és a félelmetes lyukakról. A görögözést és a girigurigázást meg csak úgy mellékesen jegyzem meg. Úgy hiszem, Pálcika komoly segítségére lehet gyereknek és felnőttnek is abban, hogy jóban legyen azzal, aki benne legbelül lakozik. A Jóskával, a Sárával, a Tercsivel, a Fercsivel, a Katával, a Klárával. Sorolhatnám, ahány nevet csak találni lehet a naptárban. Mert az a legfontosabb, hogy okézsoké legyen kint és bent, lent és fent. Én se, te se utálj a tükörbe nézni. Gondolj bele! Egy olyan ország, ahol mindenki tök ugyanolyan, mennyire dög unalom lenne. Nem vagyok én képernyő-ellenes, de ezt nem szajkózzák (n)agyon a televízióban. Bezzeg mennyivel jobb az a könyv, ami ilyen szerethető főhőst és ennyi sok kedves mellékszereplőt ismertet meg veled.   Darvasi Lászlónak, az írónak legalább három arca van. Egyfelől könnymutatványos és virágzabáló, no meg titokzatos világválogatott, a világ legboldogabb zenekarának tagja. Tá-dámm! A mágikus realista nagyregények és novellafüzérek kedvelt mesemondója. Másfelől ő Szív Ernő, a kedélyes, „vonal alatt élő” hírlapíró, aki a ma már anakronisztikusnak tűnő műfajt, a tárcairodalmat szólaltatja meg naiv ötletességgel. Végül, de nem utolsó sorban a szeretet és a trapitizés megfogalmazója. És most már azt is tudjuk, hogy ő a pálcikázás feketeöves bajnoka. Írói világa finom szövésű, áttetsző mese, amely rabul ejti az olvasót, aki a csodájára jár a szerző keze közül kikerülő szövegleleményeknek. Örömmel megadjuk magunkat, ha az író követelődző gyermeklelkű felnőttet vagy éppen fordítva: koraérett ifjoncot csinál belőlünk. Darvasi nem cicózik. Röviden, gyorsan és egyszerűen fogalmaz. Előszeretettel huncutkodik a szavakkal, úgymint gazsulka, trotylibusz és metyró, vagy pacsalinta és fogrémes. A játékos szöveg azonban önmagában mit sem érne a grafikus, Koncz Tímea puritán, mégis tartalomgazdag rajzai nélkül, amelyek a színes ábrákon kívül egy-egy frappáns szót is kiemelnek a textusból. Nemcsak illusztrálják a vidám történeteket, hanem magyarázzák, felnagyítják, újraértelmezik. Amit tehát Darvasi megálmodott, annak Koncz adott alakot. Persze anya, apa, nagymama és nagypapa, akik a meséket közvetítik, olvassák és szavalják, szintén a mesék hatása alá kerülnek. De mégis csak a gyerekek a szakmabeliek, a tudorok. Akiknek a szavára adni lehet, ha egy mesekönyvről van szó. Olvastam tehát én is hangosan gyerekeimnek a vékonyka sárga kötetet. A kisebbik jókat derült és kacagott, a nagyobb meg nem bírt a kíváncsiságával, vajon milyen is ez a Pálcika. Végül felkelt a monitor elől, s félbeszakítva kedvenc rajzfilmjét, odatelepedett mellénk. Szóval van nekem egy tesztem, amelyen Pálcika csont nélkül átment. Egy szó, mint száz, a szigorú gyerkőc zsűri előtt Darvasi és Koncz négykezese jelesre vizsgázott. Jeges-Varga Ferenc Forrás: olvassbele.com