"Nincs objektivitás az irodalomban" – mondja Nényei Pál, a Piarista Gimnázium tanára egy nemrég megjelent internetes interjúban, és azt is hozzáteszi, hogy az irodalomról való beszéd számára személyes ügy. Hát ez az. A személyesség mennyire fontos! Folytatom gondolatát:
"... így minden egyes műhöz egyedi módon kell közeledni. Érdemes tehát megfigyelni, hogy melyik történet szólítja meg a gyereket, melyikre kíváncsi, mi gondolkodtatja el, mi indítja meg, mert azzal a kérdéssel érdemes foglalkozni egy kicsit mélyebben".
A szövegek és a képek (a kötet címéhez híven) sokszínűek. Szólnak idegenkedésről és barátkozásról, kirekesztésről és befogadásról. De nem is kell direkt félelemről és gyűlölködésről szólnia egy történetnek ahhoz, hogy észrevegyük, az apró sérelmek, a tapintatlanság, a viselkedési problémák a kisgyerekek hétköznapjainak is részei. Jótékony, ha kivetítve vesszük szemügyre a különböző tartalmakat, képben, szövegben is segít ebben ez az antológia.
Balázsy Panna meséjében (Buzsák) amerikai rokonok érkeznek vendégségbe, akiktől a főszereplő kislány divatos ruhát kap. Elmennek közösen a buzsáki búcsúba, ahol a kislányt sok szokatlan élmény és vidámság várja, először találkozik roma gyerekek csoportjával, és valamiféle varázslat is történik.
Óvodás mesét írt Berg Judit is. A nagycsoportos Norbi festő lesz, ha nagy lesz, a világ összes színével hatalmas képeket fest majd, mert a világ sok-sok színét szereti a legjobban.
Van itt állatmese, mint például Böszörményi Gyula meséje, a Sutyi, a fejbesuttyantott, amely arról szól, hogy gonosz dolog védtelent bántani. A kis mókust patkánynak nézik, csak azért mert piszkos. Sutyi meséjében jellemrajzoló neveket, szavakat találunk, ilyen Sutyi, (mert fejbesuttyantott), a rátarti Vijjogi, a szemétdombok sirály őre, vagy Bökkencs, a sün. Kalandjai után a szürkebundás persze hazatalál; elmondja a mókuskölyköknek, hogy ne higgyenek senkinek, ha rosszat mond róluk és csúfolja őket, mert csak az válik igazán semmirekellővé, aki ezt önmagáról el is hiszi.
A zene univerzális harmonizáló erejét veti be Hidas Judit furulyás meséje is. A klasszikus „egyszer volt, hol nem volt” kezdéssel indítja a Szépen szóló furulyát, amelyben az aktuális migráns kérdést dolgozza fel. Senki sem akarja befogadni a menekülő kisfiút, Omidot. A házuk megsemmisült, szülei meghaltak, csak egy kis furulyája maradt. Játékával megörvendeztet mindenkit, amerre jár, mégsem talál otthonra. Végül egy vándor viszi magával a családjához; az oázisban élő emberek mind vándorok voltak valamikor. A fiú pedig olyan szépen fújja furulyáját, hogy a dallam még azok szívéig is elér, akik nem tudták őt befogadni.
Lackfi János (A kiselefánt reggelije) arról ír, hogy a mindig éhes kiselefántot a kismajom játékból megdobálja gyümölccsel, ő eleinte dühös, aztán észreveszi, hogy ehető mindaz, amivel megdobálja a kis csibész.
Lackfi szóhumora itt is arat:
„a kutyafáját, pontosabban a majomfáját! – méltatlankodik az elefánt, aztán a disznófülű vagyis inkább elefántfülű csámcsogni, szörcsögni kezd, vagyis megeszi, amivel megdobálták… "
Szinte halljuk, hogy fognak ezen mulatni a kisgyerekek! A sztorihoz Igor Lazin illusztrációi aranyosan illeszkednek.
Manó főhőst választott Kőrösi Zoltán, aki a világhírű Plotty zenekarról tudósít. Mocsári manót a zörgő csíkos szatyrával anyukája boltba küldi. Út közben eképp csúfolják, bántják a fűzfamanók:
„Ezek folyton bőgnek, mert teljesen vízből vannak.” …
„Hogy te milyen barna vagy! … Nem fáj?” – aztán az incselkedés, ismerkedés során együtt mennek tovább, és
„Potty, dumm, zizz, rezz” együtt zenélnek; micsoda jó móka kerekedik! „Ha a zenekar szól, annak mindenki örül.”
Másfajta állatos történet Nógrádi Gergelyé. Figurái, Mazsi, Rodó és Pukkancs, olyan nagy erdőben élnek, ahol minden állat elfér. Egyszer csak megbomlik az idill: a farkasok ketrecbe akarják zárni a nyulakat, hogy akkor kaphassák el őket, amikor akarják. Azok ugyanis felfalják a füvet, veszélyeztetik az erdőt.
„Figyelem! Figyelem! Megmentjük az erdőnket! Nem fogják mohó tapsifülesek a gyomrukba tömni! …Jaj azoknak, akik elbújtatják őket. Mindet megtaláljuk, és büntetésük rettenetes lesz, irgumburgum!” – harsogja a Farkas rádió meg a Farkas televízió.
Mazsi és barátai végül megmenekülnek, hogy hogyan, azt megtudhatjuk a meséből, ami nem is mese, mert ahogyan szerzője írja:
„Így történt, megtörtént, nem mese ez, tudd meg!”
A Szuperelegy című Nyulász Péter-mese a beszédes nevű Apa-pirra-soka-tir feltaláló műhelyébe vezet. Arra jött rá az agyafúrt bölcs, hogy a világon mindenki híres és jó kiállású akar lenni. Elixírt kever laboratóriumában, hogy majd mindenkihez eljuttatva teljesüljön az emberek vágya. De mi történt, miután mindenki bevette a szert?
„Másnap reggelre a városka lakói egyformán híresek és szépek lettek, pontosan úgy, ahogy az egyszeri feltaláló is.”
De nemhogy elégedettek nem voltak ezzel, egyenesen a sikítófrász tört ki rajtuk, amikor reggel a tükörbe néztek: mindenki olyan lett, mint Apa-pirra-soka-tir feltaláló! Visszakívánták az eredeti állapotot – de szerencséjükre
„a csodaszer hatása még nem ért véget, mert másnapra mindenki visszanyerte eredeti külsejét, amilyennek megszületett, és azzal határtalanul boldog volt. Olyan elégedett lett az életével, sőt a külsejével, mint még soha azelőtt.”
És az emberek soha többé nem beszéltek arról, hogy milyen jó lenne híresnek és szépnek lenni, csak arról, milyen jó, hogy süt a nap, hogy esik az eső, hogy meg tudják egymást különböztetni, és kölcsönösen örültek egymás sikereinek.
Az eladatlan cipőkről Péterfy Gergely (Az eladatlan cipők) írt: Kázmér macska gazdája, egy János nevű cipész, amikor nem javított cipőt, újakat készített. Azt szerette volna, ha a cipőit egyenesen Béla király veszi meg. Így is történt. Szerintem ez a mese inkább a szülőket szórakoztatja majd. Az abszurd vonalat folytatja,
Simon Réka Zsuzsanna lovagos sztorija is. Az enervált lovagok a tornát tormának olvassák, ez kissé felélénkíti őket, közben kakaót isznak. Az erőpróbára készülés nem zökkenőmentes:
„Versírásban sokkal jobb vagyok… az anyukám mindig elájul, ha dárdát veszek a kezembe és zörög a páncél…”
Mégis, a lovagitornázásban idegen lovagokkal küzdenek meg, miközben leesik nekik, hogy azok is olyanok, mint ők maguk. Az öreg király pedig máig emlegeti az eseményt, mint a legszebb ajándékot, amit valaha születésnapjára kapott.
Szabó T. Anna A sárga mackóról írt. Egy kislány kinőtt és otthagyott szobáját, a szőnyegvárost mackói lakják, mindegyikük fehér.
Egyszer bekerül közéjük egy idegen sárga maci, a mama hozza föl az utcáról.
„Nem olyan, mint mi!” – kiáltják. Fú, de csúnya! Kergessük el!”
Ám ahogy megismerik, megbarátkoznak vele, megtetszik a selymes, szép bundája is. Játék közben az új kismaci vezetésével lemerészkednek a szőnyegről, megnézni, mi van odakint – közös erővel kinyitják az ajtót.
Szente Vajk és Szente Éva meséje Mursa Ottóról Mursa Ottónak szól. Főszereplője Toti, egy kisfiú, aki mindenkitől, még a különbözőtől is különbözik: virágokkal táncol, madarakról mesél, meg a világról, az életről.
„Erre nekünk nincs időnk!” – kiabálják az emberek.
Végül egy szomorú lány értékeli csak: milyen boldog lehetsz, hogy ilyen szépnek látod a világot! Szemléletét el is tanulja tőle, végül már ő mesél Totinak a szivárvány színeiről.
Turbuly Lilla valóságon alapuló története Vietről, egy vietnámi kisfiúról szól, akinek távoli otthona nagyon más, mint az itteni lakásuk. Az óvodában sem játszik eleinte a gyerekekkel, de az óvó néni és a többiek segítségével mindenre rácsodálkozó, beszédes kisfiú válik belőle.
A végére hagytam Tóth Krisztina meséjét, aminek a címe Buborék (ők egy család) – valóságos teremtéstörténet! Amennyire hétköznapi, annyira emelkedett és költői. Sári szappanos vízből buborékot fúj: az első két nagy buborékot, Bubor papát és Bubor mamát egymás után követik a gyerekek.
„Előrajzottak, keringtek a levegőben, rácsodálkoztak a világra. Ők voltak Buborék.”
Bubor mama szólt:
„A Buborok nem élnek sokáig, de az életük csupa tündöklés. …És mi nagyon örülünk, hogy ti vagytok a gyerekeink. …Gyönyörűek vagytok – tette hozzá Bubor papa. … Az a feladatotok, hogy minél messzebbre jussatok!”
Szivárványszínben pompázott valamennyi gömbdísz, de ahogy leszálltak ide-oda, már szét is pukkantak. Az élet metaforája buborékformában megérinti lelkünket, és hiába pattan el, örökké emlékezni fogunk rájuk. Mint ahogy Sári, a buborékfújó is emlékezett mindegyikre.
Szepesi Dóra
Forrás: prae. hu
|