A Templeton ikrek nagyszerű terve
pagony 2016.09.05. 01:22
Írta: Ellis Weiner, illusztrálta: Jeremy Holmes, fordította: Gács Anna. Pozsonyi Pagony, 2015., 232 oldal
Humor, izgalom, rejtvények, szerkentyűk, kutya
A Templeton ikrek nagyszerű terve egy furmányos bűnügyi történet, melyben egy ikerpár elrabol egy ikerpárt.
Abigail és John Templeton egy tizenhárom éves ikerpár. Vág az eszük, ami nem is csoda, hisz édesapjuk, Elton Templeton professzor egy igazi feltaláló, akinek élete az egyetemen való tanítás és a szerkentyűi bütykölése körül forog.
A család nemrég vesztette el az édesanyát. Az ikrek élete aztán előbb-utóbb visszatér a régi kerékvágásba, a professzor viszont nem képes kikecmeregni a gyászból. Ebben végül egy kutya segít neki, mégpedig egy nem is akármilyen kutya: egy kifejezetten röhejes terrier, amit az ikrek könyörögnek ki apjuktól, és amit aztán az apa többször meg is sétáltat.
|
A friss levegő, a testmozgás, stb. aztán visszahozza Templeton professzor életkedvét is, viszont egyúttal arra is rá kell jönnie, hogy túl sok minden van a környezetében, ami a feleségére emlékezteti. Ezért aztán a családnak költöznie kell. Az új várossal új munkahely is jár, az új munkahelyen pedig a professzor belebotlik régi tanítványába, a rendkívül jó küllemű Vektor R. Hektorba (na, vajon melyik szót takarhatja az az R.?), akinek a professzor új találmánya, az Egyfős Személyi Helikopter szabadalmára fáj a foga.
Az ikrek ezalatt a saját háborújukat vívják a dadusukkal, a katonás Nandu Náncsi nénivel, akinek szent meggyőződése, hogy a gyerekek mindig rosszban sántikálnak, ezért aztán rendre megtilt nekik mindent. Aki azonban tényleg rosszban sántikál, az Hektor, illetve ikertestvére, Vektor R. Viktor, akik az emberrablástól sem riadnak vissza azért, hogy Templeton professzor megossza Hektorral a helikopter szabadalmi jogait. Így hát az ikrek egy ház pincéjében találják magukat, ötven (vagy nyolcvan) kilométerre a civilizációtól, és csak saját sütnivalójukra, valamint egymásra számíthatnak a szökés, illetve ahogy ők mondják, a „távozás” során.
Nem mehetünk el olvasóként szó nélkül az Elbeszélő mellett, aki egyre-másra kiszól a sztoriból, általában csak azért, hogy fitogtassa tudását az olvasó előtt. Olyannyira okvetetlenkedő, kötekedő stílusban kommunikál, ami nekem is csak különleges napokon szokott sikerülni. Ezzel egyrészt elveszi a bűnügyi történet élét – mert hát azért mégis csak egy dupla emberrablást kísérünk végig –, hisz az olvasó gyerekek számára egy pillanatig sem hagy kételyt afelől, hogy amit olvasnak, az fikció, másrészt növeli a tréfa értéket azon olvasók számára, akik a három (!!!) prológus, az egy első és a két második fejezet után még mindig nem vágták falhoz a könyvet azt üvöltve, hogy „MÉGIS, MIKOR HAGYJA MÁR VÉGRE AZ ELBESZÉLŐ, HOGY ELKEZDŐDJÖN A TÖRTÉNET?”
És hogy miért nem fogják mégsem falhoz vágni? Hát azért, amit már a címben is írtam: mert ezt a könyvet már kézbe venni is jó. A színe, az illusztrációi, az egész megjelenése nagyon kellemes és az e fölött érzett derű és érdeklődés bőven kitart a felettébb hosszú és lássuk be, tényleg vicces felvezetés végéig.
A Templeton ikrek nagyszerű terve könnyed szórakozás kiskamaszoknak. Humor, izgalom, rejtvények, szerkentyűk, kutya – ez mind megvan benne.
|
|