Vécsei Rita Andrea   Amikor hazahoztam Hohol Ancsa könyvét, azt súgta neki a bátyja, hogy biztos most már te is. És hogy anya tuti azért szerezte be, mert juhhé, szemüveges lettél! Lelkesen kérdezte szegény, hogy tényleg? - én meg nem bírtam ki, hogy ne hitegessem, igen, ha nem is most, de nemsoká, rögtön itt van, megyünk szeptemberben újra, és akkor az a kőszívű doktornő most már végképp fölírja. Várjuk hát a szeptembert, addig marad a könyv. A gyerekek szeretik, olvassák egymásnak, főleg a pilóta vs. vakondos részt, azt pedig, hogy miért van mindenkinek uborkaorra, úgy magyarázzák, az tartja meg csak igazán a szemüveget.   Fura, hogy sose nevezték pápaszemnek, a mi időnkben ment rendesen a pápaszemezés. Próbálom innen közelíteni a Juhhé-t, a nem szemüvegesek felől, abból az időpillanatból, amikor kiderül, a gyereknek használnia kell. Hogy akkor jelent-e, segít-e valamit, egyáltalán mire való ez az alig harminc oldalas kis könyv. Az első kérdés, hány éveseknek való? A szolid terjedelem és az oldalpáronkénti maximum két mondat inkább a kisebbeket célzó lapozgatósok sajátja. Ezzel szemben a nyitó- és zárószakasz megszövegezése idősebb célközönséget sejtet. A magam részéről ezt a dilemmát azzal oldom fel, hogy ebben a csapatban nem korcsoport szerint fociznak, itt csakis egyetlen szempont számít eldönteni, játszhatsz-e vagy sem: van-e szemüveged.   Ha pedig benne vagy a klubban, végigkövetheted, hogy mi történt veled ("időnként elvisznek a szemészetre"), és mi történik másokkal (nagymama "hunyorog, ha látni szeretné, hányas busz jön"). Lehetsz még színtévesztő, és olyan, akinek "lustább" az egyik szeme. Aztán itt lassan vége is van a könyvnek, de előtte ellát egy hasznos tanáccsal, "a szemüveged rendesen hordd, és ne felette kukucskálj ki".   Harry Potter az utolsó oldalon elég megindító, picit riadtan néz, a bagoly viszont magabiztos, mert ugye a konklúzió az, hogy a szemüvegesek "mindig okosabbnak tűnnek". Ennél a pontnál persze kezdődik a vita, legkisebb fiam küzd erősen, szemben vele az összes többi, akik mind okosabbnak tűnnek, mint ő. A nála eggyel idősebb rájátszva a hányavetiségre, megjegyezte, nem csak tűnünk, hanem azok is vagyunk. A gyerekek szívesen szedik elő a könyvet, aztán három perc alatt végiglapozzák. Igen, egy kicsit kevés a Juhhé!  Nem a szemüveg, mert az benne van, nem a szín, mert abból három is tud elég lenni, hanem a szív, valahogy az szűkszavú. Megszólal, persze, de éppen csak, olyan, mintha elkezdődne valami. Hol van az, amikor kicsúfolnak, amikor leverik foci közben, amikor nem látsz az usziban, amikor reggel a bátyádét veszed fel tévedésből. Hol az, hogy gyerek nem hordhat kontaktlencsét, hogy ne ess kétségbe, ha fél év után megint nem látod a táblát, hogy milyen mókás, amikor a kislány is szemüveges, akinek puszit adsz, és összekoccantok. Kárpáti Tibor rajzai bájosak, nagyjából mindenki lüke, kivéve nagypapát, a doki pedig a főlüke, bár van egy kis varázslójellege. Az embereknek madárkezük van, a macskának nyúlfüle, és van a tengeriuborka-lény, aki zebrán készül átkelni. Legjobb a pilóta, igazuk van a srácoknak, azon elmolyolnak egy darabig, de mivel inkább pacák vannak, mint részletek, nincs okuk az elidőzésre. A könyvet jó megfogni, kompakt, vihető darab, szép a kemény borító, kedvesen repül a végén a Kolibri. Ennek ellenére ha nincs érzelmi érintettség, nem veszem meg, de ennek pont ez a lényege: ha van apró szemüvegesed otthon, akkor nem hagyhatod ki. Ha pedig nem hagytad ki, akkor ott lesz az ebédlőasztalon, míg elkészül a vacsi, a kád mellett, míg a másik fürdik, becsúszik a táskába, amikor fodrászhoz mentek. Velünk pedig jön szeptemberben a szemészetre, és odadugjuk az orvos orra alá, hogy most már tényleg annak a legkisebbnek is tessék felírni végre azt a szemüveget.   A kötet bekerült a 2012-es év kiemelkedő nemzetközi gyerekkönyveit tartalmazó kiadványba, a White Ravens-be, melyet gyerekkönyvtárakban dolgozó szakemberek állítanak össze minden évben. Forrás: prae.hu