Grimm-mesék: Jancsi és Juliska (3)
A Jancsi és Juliska méltán az egyik legnépszerűbb Grimm-mese. A történet olyan gazdag, sokrétű, hogy itt csak néhány elemével tudunk foglalkozni. Már a mese indulása olyan, ami szinte minden gyerek fantáziáját megragadja. Hiszen melyikük ne ismerné lelke mélyén azt a mélységes szorongást, hogy mi lenne vele, ha szülei nem szeretnék többé, hanem eltaszítanák maguktól.
A gyermek helyzete mindig kiszolgáltatott, függő: élete, sorsa nem a saját, hanem az őt gondozó felnőttek kezében van. (A mese a gyermekeit eltaszító anyából, mint oly sok más mesében is, azért csinál mostohát, mert a gyermeknek szüksége van arra az ősbizalomra, hogy ilyen szörnyűséget „igazi” anya soha nem követne el.)
|
Az erdőben bolyongó két gyermek mintha a Paradicsomból való kiűzetés traumáját élné újra. A történet során a mesehősök megtapasztalják, hogy a kisgyermekkor paradicsomi boldogságába nem vezet visszaút: csak az maradhat életben, aki nem a pillanatnyi örömöket kergeti és nem a felnőttek gondoskodására számít, hanem saját kezébe veszi sorsát. A mézeskalácsház megfontolatlan felfalása a kisgyerekekre jellemző azonnali, közvetlen vágyteljesítést szimbolizálja. Jancsi és Juliska meséje azt üzeni, hogy ez veszedelmes dolog, a kísértésnek meg kell tanulni ellenállni. A történek másik fontos alapgondolata, hogy a felnőttekről való lemondás és önállósodás nehéz útját nem kell egyedül járni: a testvér (kortársak) szövetsége az, ami ebben az életszakaszban valódi támaszt nyújthat.
A Jancsi és Juliska, mint sok más mese, a személyiségfejlődés, az életút egy fontos állomásával foglalkozik. Nem a leggyakrabban ábrázolt serdülőkort, hanem a felnövés egy korábbi fordulópontját jeleníti meg. Azt a változást, amikor a környezetének teljesen kiszolgáltatott, önmagában tehetetlen, heves, önző, alkalmazkodni képtelen, vágyaktól és indulatoktól dobált kisgyereknek először kell kilépnie otthonából, hogy saját szorongását, veszedelmes indulatait és a külvilág veszélyeit megtanulja felismerni és legyőzni.
A Jancsi és Juliska ennek megfelelően nem házassággal és az új élet feltételeinek megteremtésével végződik, hanem azzal, hogy a mesehősök (egyelőre) visszatérnek a szülői házba, ahol az útról hozott kincsekkel családjukat segítik. Ezek a kincsek azt a tapasztalatot, tudást jelképezik, amit a gyerek a külvilágban, házon kívül gyűjt.
A két hazatért testvér immáron maga mögött hagyta tehetetlen „élősködő” kisgyermekkorát, hogy újonnan elnyert fegyelmezettségével, tapasztalataival hasznot hajtó tagja lehessen családjának. Ezért is olyan vigasztaló, bíztató ez a mese az óvodáskorú gyermek számára: arra tanítja, hogy hamarosan „nagy, okos” gyerek lesz belőle, hogy érdemes a külvilágban kincseket gyűjtenie, (egészen prózaian leegyszerűsítve: erőfeszítéseket tennie, kortársaival együtt iskolába járnia és tanulnia), mert így nem kell félnie a kiszolgáltatottságtól, sőt, bízhat abban, hogy családjának egyre inkább nem terhet, hanem támaszt fog jelenteni. (Fischer Eszter)
Kedves Roland>
|
|