Amikor a mesében odáig fajul a helyzet, hogy a nőt, mint boszorkányt hamis vádakkal máglyahalálra ítélik, ő akkor sem tagadja meg vállalt feladatát, és rendületlenül varrja a csillagvirág-ingeket. A mese a végletekig feszíti a helyzetet: már ég alatta a máglya, amikor minden jóra fordul, a hattyúfiúk megjelennek, visszakapják emberi alakjukat, és minden hazugságra fény derül. Mesénkben a hősnőnek addig nem szabad megszólalnia, amíg vállalt feladatát nem teljesítette. A beszéd, a fecsegés, a sok felesleges megszólalás elvonja a figyelmünket azokról a dolgokról, amelyekre koncentrálunk. Aki némaságba burkolózva és kellő koncentráltsággal végzi feladatát, az előbb-utóbb sikerrel jár. De a némasági fogadalom önmagában még nem elég a győzelemhez, hiszen az sem mindegy, mivel töltjük időnket a vállalt némaságban. A hat hattyú hősnője a természet és az ég jeleit figyelve végtelennek tűnő, aprólékos munkával, a csillagvirág ingecskék varrásával tölti el némán a kiszabott időt. Aki próbált már legalább egyszer is három napig csöndben maradni, az tudja, mit jelent ez az áldozat. És azt is tudhatja, hogy áldozatot vállalni, megváltó cselekedeteket véghezvinni nemcsak a szerelmünkért érdemes. Világunk tele van emberi szenvedéssel. A nők egyik életfeladata éppen az, hogy enyhítsenek ezeken a kínokon. (Boldizsár Ildikó)   A két testvér>