Egyszer volt, hol nem volt egy játszótér, ahol a gyerekek összevesztek egy biciklin. Önmagában ez még nem lenne különösebben érdekes mesei kiindulópont, ha ebben a veszekedésben nem kerülne össze a két nehéz, de érdekes jellem: az irigy Bojti és az erőszakos Tücsök.
Őket repíti el a konfliktus tárgya, a bicikli a Tejútra, sőt azon is túlra. Így barangolják be a csodás égi birodalom minden zegét és zugát. Ahhoz, hogy hazajussanak, végig kell haladniuk a Bátrak útján, amely Homokországon, Növényországon, Árnyékországon, Vasországon és más különleges vidékeken keresztül vezet, veszélyek, kalandok, gaz ellenségek és segítőkész barátok között.
A hétköznapi szituációból elrepülnek, de talán csak azért, hogy jobban megértsék a hétköznapokat. Ebben a mesében ugyanis azért kell olyan messzire menni, hogy felfedezzük a nagyon közeli dolgok szépségét, értékét: a homokét, a kőét, a növényét, az ízekét. És persze főleg az egymásra utaltságot: hogy nehéz sokszor együttműködni, de csak így lehet.
A két gyerek a Bátrak útján eljut Homokországba, Növényországba, Kőországba. Ezeken a helyeken mind ki kell állniuk valamilyen próbát, hogy megmentsék egymást, vagy egy kis közösséget. Ez az égi, mesei világ valahol nagyon hasonló a földihez, minden hasonlóképpen van benne, mint itthon, csak éppen minden felnagyítva. Ez a nagyítás segít a két – egyébként jószándékú – gyereknek abban, hogy megtanulják azt, ami nem megy nekik: az együtt-levést, a közösen-csinálást. De nem kényszerből, vagy praktikus megfontolásból sajátítják el ezt a tudományt, hanem természetesen, mintha másképp nem is volna elképzelhető. Ha csak a közösségre találás és az összetartás lenne a kihívás minden állomásukon, hamar unalmassá válhatna a történet, de ez a szál inkább csak finoman átszövi az útjukat, föl-fölbukkanva, sokszor a találékonyságukon, bátorságukon múlik a helyzet megoldása.
A mese szerkesztettsége kis túlzással talán, de mégiscsak dialektikusnak mondható: a történet kerete a játszótér, a kezdeti és végső pont között egymást ellentételezve következnek a különböző csodálatos országok: mindegyikben van valami probléma, de mindenhol éri őket kellemes élmény is.
Mindegyik országban van valami jó, sokszor éppen az, ami az előzőből hiányzott, de sehol sem az igazi, mert sehol nincs minden úgy együtt, mint a játszótéren.
Az illusztráció is valahol ezt a sémát követi: az egyes állomásokon egységes szín- és formavilágával kitölti az egész oldalt: minden szép, de minden nagyon egységes. A játszótéri kép a legaprólékosabb, legváltozatosabb, amit a legtovább lehet nézegetni. Nincs más hátra: haza kell jutni. És mikor hazatérnek, persze fölmerül a kérdés, hogy álom volt-e az egész utazásuk, de ott a kezükben a bizonyíték – a csodálatos homokóra – ami igazolja, hogy valóban messzi tájakon kalandoztak. Egyébként mindegy is: együtt álmodni valamit legalább olyan jó, pláne, ha utána közös lesz a bicikli.
Kalandos, izgalmas utazás nagy óvodásoknak és kisiskolásoknak az IBBY-díjas Berg Judittól és az Aranyvackor-díjas Gévai Csillától.
Fotók: gevaicsilla.hu
|