Ha nem is ennyire konkrétan, de témaválasztásában kétségkívül az „így jöttem”-filmekkel mutat szoros rokonságot a mű. Egy tizenhét éves fiú, a (jó nevű) Kőkuti Máté tépelődéseivel, monológjaival, eszméléstörténetével találkozunk a regény, a mátéPONTindul lapjain.
Kevés figyelmet kap a megléte (bezzeg annál többen róják fel, ha elmarad), de érdemes megemlíteni: a három részben elmondott történet 5-6 kisebb, számozott epizódból épül fel: ezek pedig mint lépcsők segítik a történetben való előbbre jutást. A szépen felépített szerkezet segít a szöveg mint kompozíció létrejöttében, és ez nyilván nagyfokú tudatosság eredménye.
Az egyes szám első személyű regényszövegben a főhőssel kerülhetünk egészen intim testközelbe: a nyitó fejezetben egy vécében találjuk, s a szűk tér fokozatosan tágul számunkra (megint csak filmes utalás: egy kamera mozgásával): megtudjuk, hogy a gimnázium mosdójában vagyunk, a tanévzárón, és hamarosan kezdetét veszi az ifjúsági regények őstoposzaként is számon tartott időn kívüliség, a felfüggesztett idő: azaz a nyári szünet.
Nem fogunk minden fejezetre egy bekezdést szánni, annál is inkább, mivel a szöveg nem marad végig ilyen egyenletes – és ez bizony már a második fejezetben is megmutatkozik. Az műbeli én beszámolója elcsábul olyan emlékek felidézésére, amelyek aztán nem csatlakoznak a történethez: megismerjük Máté szüleit, először egy emlékképből (egy elég durva ébresztési jelenetben, nyilván némi áthallással a filozófiában emlegetett ébrenlétre – vagy hasonlóra…), majd látjuk őket a jelenben: érdekes módon ekkorra ártalmatlan figurákká szelídülnek, talán rájuk mondanánk, hogy „csak a legjobbat akarják a gyereknek” – a korai emlékképnek így tehát nincs folyománya.
Máté eldönti, hogy idén nem tart szüleivel nyaralni Splitbe, inkább otthon maradna. Titkon abban reménykedik, hogy egy osztálytársával, a különös szépségű Annával sikerül találkoznia az iskolán kívül is. Barátnőjével, Médivel azonban a budapesti éjszakában találják magukat (kedves refexió a „valami TÁP színház” említése, hiszen a szerző a TÁP színházhoz köthető alkotó egyébként). Mikor Máté a mámorból magához tér, egy idegen helyen találja magát: kiderül, hogy egy nap eltűnt az életéből, és megismerkedik egy idegennel, aki őt nagyon jól ismeri: Simon az, apja eltitkolt bátyja, anyja egykori szerelme. Innentől Simon egyfajta mentorként kalauzolja a budapesti éjszakában a háztetőkön. Felbomlik az idő lineáris érzékelése, Kornél pedig az élet nagy kérdéseivel szembesül. Mire a szülei hazaérnek, meglepő módon ő is pont hazaérkezik ebből a hosszú bolyongásból, amely ugyanúgy lehetett a képzelete játéka, mint a megtörtént valóság. A regény végén pedig találkozik Annával is, ám ekkorra valami megváltozik benne: másnak látja a lányt, és mást (talán önmagát) keresve sétál be a Balaton vizébe.
A különös, valós és vizionális elemekkel átszőtt történet kalandra hívja, próbára teszi olvasóját. Az olvasótól feltételezett bizalmat a textus azonban sokszor aprópénzre váltja: a kitárulkozó Mátétól például sok olyan gondolatot megismerünk, ami egyszerűen nem releváns információ: a gyerekkori ébredés-emlékkép is gyengén csatlakozik bármihez, de teljesen értelmezhetetlen az is, hogy honnan az ördögből támad benne kétely, hogy az a szerencsétlen Keszthely nem létezik? Mondhatná inkább, hogy például Split nem létezik – ennek lenne valamilyen motivációja legalább. De olvashatunk arról is, hogy mennyire undorodik a galamboktól – megint csak üresjáratban vagyunk. És miért kell neki találkoznia Simon barátjával, Lengyel Imrével, „az egyik legnépesebb és egyben leggusztustalanabb New Age vallási közösség vezetőjével”, aki aztán Jézusról hadovál? Teljesen érthetetlen.
Részleteiben azonban mégis felvillannak a szöveg erényei: ezek főleg a párbeszédek, amelyek tényleg beszédesek, megjelenítik, egyénítik a megszólalások a szereplőket. Kár, hogy inkább mégis valamilyen eszme- vagy éppen antieszme-regényt akart írni Laboda Kornél; sok botcsinálta filozofáláson – na jó, némi generációs elmélkedésen – kell átbukdácsolnunk vele, és amikor a végén visszanézünk a megtett útra, nem értjük, hol vagyunk és hogyan is jutottunk ide.
Wittmann Ildikó
Forrás: gyermekirodalom.hu
|