Mit volt, mit nem tenni, elindult a kis leányka, hátha megsegíti a jó Isten. Amint ment, mendegélt a réten, szembe jő vele egy szegény ember s kéri könyörögve: - Te jó kis lány, adj ennem, három napja, hogy egy falást sem ettem. A kis lány egy szempillantásig sem gondolkozott, a kenyerét oda adta a szegény embernek.   - Áldjon meg az Isten, hálálkodott a szegény ember, s ment tovább. Ment a kis lány is s im szembe jő vele egy gyermek, sír keservesen s könyörögve kéri: - Adj nekem valamit, amivel befödjem a fejemet, mert úgy fázik a fejem! A kis lány szónélkül odaadta a kalapját. Tovább ment, mendegélt, ismét szembe jő vele egy gyermek, akinek a testén egy szál ruha sem volt. Nem is várta, hogy kérjen, nekiadta a kabátocskáját. Aztán beért az erdőbe. Éppen esteledett alkonyodott s hát jő szembe vele egy gyermek s kérte, hogy adja neki az ingecskéjét, mert különben megveszi az Isten hidege. Mondta magában a kis lány: - Ugy is sötét van, nem lát senki, odaadhatod az ingedet. Oda is adta. Most már csakugyan semmije sem volt. Igy állt, álldogált egy helyben, feltekintett a csillagos égre, nagyot fohászkodott s ím halljatok csudát! - egymásután hullottak a csillagok, sűrün, mint a záporeső, s ahogy a földre értek, mind tiszta tejfehér tallérokká lettek. És lehullott az égből egy szép gyolcs ing is, olyan fehér s olyan finom, hogy az csupa csuda. A tallérokat szépen fölszedte s ettől fogva nem volt gondja többet: élt boldogan. Holnap a kis lány legyen a vendégetek.