A tekergő bőregér

“Te kis pernahajder, te kis tekergő, hát milyen dolog ez. Te kutyafülű, hát agyon csaplak te kis betyár…” Halloween napján kiderül, hogy a kis denevérek éppúgy hajlamosak kalandokba keveredni, mint minden kisgyerek. Palásthy Ágnes meséjéből azonban kiderül, minden izgalomnak ára van. Palásthy Ágnes: A tekergő bőregér A reggeli napsugár beosont a mókusodúba, és játékosan megcsiklandozta Mókus Rézi orrát. A mókus nagyot tüsszentett, és kipattant az ágyból. Aztán a szemét dörzsölve, kicsit még álmosan kiballagott az odúja elé, hogy megnézze, mi történik odakint. Éppen azon morfondírozott, vajon hova igyekezhet Csiga Béla annyira a harangvirág tövében, amikor megszólalt mellette a szomszédos fa lombja: – Jó reggelt, Rézi. Rézi összerezzent, és hátra szökkent meglepetésében. Majdnem le is esett az ágról. Az utolsó pillanatban kapott el egy erősebb gallyat, abba kapaszkodott. – Ejnye, Vlad – fordult mérgesen a barátjához. – Hogy te mindig ezt csinálod velem. Egyszer még szívbajt kapok miattad. Mit bujkálsz ott a lombok között? – Hogyhogy? – fortyant fel a denevér. – Hát én így kapaszkodom az ágon. Nem szaladgálhatok ott lent a fűben, mint Csiga Béla. Szia, Csiga! Hova olyan sebesen? De Csiga Béla csak a csápjával intett, hogy most nincs ideje beszélgetni, és már el is tűnt a harangvirág mögött. – Amúgy téged vártalak, Rézi – folytatta a denevér. – Tanácsot akarok kérni tőled. – Jó! – csillant fel a mókus szeme. – Szeretek tanácsokat adni. Miről van szó? – Hát, jön az unokahúgom… – kezdte a denevér, de Mókus Rézi közbevágott. – Nem is tudtam, hogy van unokahúgod. – Aha. A nővérem kislánya. Zazi. Tudod, egy metróállomáson laknak. – Hol? – Mindegy. Most úgyis elköltöznek. A zöldövezetbe, egy szép régi ház padlására. Éppen ezért lesz pár napig nálam a kis Zazi. A költözködés miatt. – Értem. És mi a kérdés? – Hát, hogyan készüljek? Mi kell egy kicsi gyereknek? – Először is, takarítsuk ki az odúdat. És adok neked egy szép, puha moha takarót, hátha hűvös lesz. Ja, és vigyél egy kis málnát is tőlem. Azt szeretik a gyerekek. – Azt én is szeretem. A mókus nevetett. – Jut neked is, ne félj. A mókus meg a denevér hamar elrendeztek mindent Vlad odújában, aztán elégedetten körülnéztek. – Most már jöhet az a kislány – bólintott Rézi. – Jó mulatást. Zazi hamarosan meg is érkezett a szüleivel. Azok a lelkére kötötték, hogy fogadjon szót a nagybátyjának, azzal hazarepültek. Ahogy magukra maradtak, a kislány meg a nagybátyja kicsit tanácstalanul nézett egymásra. Vlad azon töprengett, mit is mondott Rézi? Aztán hirtelen eszébe jutott. – Zazi! – Tessék, Vlad bácsi. – Szereted a málnát? Zazi tekintete felragyogott. A mellére szorította a kezét, és mély meggyőződéssel mondta. – Vlad bácsi! Én a világon a legjobban a málnát szeretem. Azzal komolyan bólintott. – Eláruljak egy titkot? – felelte Vlad – Én is. – Tényleg? – Tényleg. Összenéztek, és egymásra vigyorogtak. Kiültek az odú szélére, nagy egyetértésben szemelgetni kezdték a málnát, és Vlad javaslatára versenyeztek, ki tudja messzebb köpni a magokat. Remekül szórakoztak. Mikor elfogyott a málna, Vlad nagyot nyújtózott. – Most aludni kéne, Zazi. Tudod, én ilyenkor aludni szoktam. Majd este röpködünk egy kicsit. Jó? – Igen, Vlad bácsi. – Kéred a takarót? Mókus Rézi direkt neked hozta. Zazi egy pillanatra meghempergett a takarón. – Milyen jó puha. De most meleg van, Vlad bácsi. Nem kérem. – Na jó. Hol akarsz aludni? – Te hol szoktál? – Én itt, ebben a sarokban. Elférsz te is. – Jó. Zazi megkapaszkodott egy apró peremen, betakarózott a szárnyával, és becsukta a szemét. Vlad egy darabig nézte, aztán ő is behunyta a szemét, és elaludt. Csakhogy Zazi nem bírt elaludni. Egy darabig még próbálkozott, de aztán kinyitotta a szemét. A nagybátyjára nézett. Az mélyen aludt, kicsit még hortyogott is. – Vlad bácsi – szólt neki halkan Zazi, de Vlad csak horkantott egy aprót, és aludt tovább. A kislány egy darabig nézelődött, de semmi érdekeset nem látott az odúban. Aztán egy picit hempergett a moha takarón, de azt is elunta. – Körülnézek odakint – gondolta. – Mire Vlad bácsi felébred, már vissza is jövök. Kiült az odú szélére, és tanakodott, merre menjen. Kicsit távolabbról meghallotta a patak csobogását, úgyhogy arra indult. A pataknál Mosó Misi, a mosómedve nagy óvatosan egy szép csipke terítőt mosott éppen, amit Leó, a pók szőtt. – Fel kéne emelni egy kicsit, hogy ne gyűrődjön össze – morfondírozott hangosan. – Majd én segítek – szólalt meg fölötte egy cérnavékony hangocska. Amint Misi felnézett, egy parányi bőregér vigyorgott rá a cumija mögül. – Hát te ki vagy, babszem? – kérdezte Mosó Misi barátságosan. – Zazinak hívnak. Vlad bácsinál nyaralok pár napot. De ő most alszik. Én meg unatkoztam. Segítsek neked? – Az jó volna, de aztán uzsgyi haza. A nagybátyád megijed, ha nem talál otthon. – Jó. – Na, akkor fogd meg ezt a csücsköt, és emeld meg egy kicsit. Zazi ügyesen a karma közé csippentette a terítő sarkát, és felrepült vele. – Jól van, most óvatosan engedd le, és szépen összehajtjuk – mondta neki Misi. Amikor készen voltak, Misi megköszönte a segítséget. – Ebédeltél már? – kérdezte aztán Zazitól. – Van egy kis finom vadalmám. Kérsz? – Köszönöm, már ettem málnát. – Na, akkor siess haza, kicsi lány. – Megyek. Viszlát. Azzal Zazi elindult hazafelé. Közben Vlad felébredt. Körülnézett, de sehol sem látta az unokahúgát. – Hol vagy, picur? – kérdezte. – Bújócskázol? Na várj, mindjárt megkereslek. Mosolyogva kezdte keresni a kislányt. Benézett az árnyékos sarkokba, az apró zugokba, végül még Rézi szép zöld mohatakarója alá is bekukkantott. De Zazi nem volt sehol. Vlad most már megijedt. – Zazi! – lódult ki az odúból, és szólongatta a kislányt. Átlendült a közeli fákra, repdesett egy kicsit a környéken, aztán elindult Rézihez, hogy segítséget kérjen. Elmondta, mi történt. A mókus kicsit eltöprengett, szórakozottan simítgatva a bajuszát. Aztán felragyogott az arca. – Mosó Misi egész nap kint van a pataknál. Hátha látott valamit. Kérdezzük meg tőle. Mosó Misi aznapra már végzett a mosással. A fűben heverészve éppen egy vadalmát eszegetett jóízűen, mikor odaértek. – Hahó, Vlad! Épp most járt itt az unokahúgod – intett vidáman a denevérnek. – Helyes gyerek. Segített nekem Leó terítőjét összehajtogatni. – És utána hova ment? Elcsavargott a kis zsivány. – Hazaküldtem. Gondoltam, hogy aggódsz érte. El is indult szépen. Nem ért haza? – Sajnos nem – felelte Vlad, és megbicsaklott a hangja. – Agyon csapom, ha valami baja lesz. – Szerintem – szólalt meg Rézi –, haza kéne menned, hátha közben előkerült. Mi meg Misivel megnézzük arra, amerre elindult. Nálad találkozunk. Jössz, Misi? – Persze. Vlad hazarepült, reménykedve, hogy mire hazaér, már ott vigyorog Zazi az odúban. – Agyoncsapom azt a kis morzsát. – dörmögte. – Hogy lehet így elkódorogni? Rézi meg Mosó Misivel elindult az erdőn át. Zazi repült hazafelé. Eleinte minden jól ment, de aztán elbizonytalanodott. – Ilyen fák nem is voltak Vlad bácsi felé. Vagyis… Tanácstalanul nézelődött. Nem tudta, merre menjen tovább. Ráadásul egyre álmosabb lett. – Itt pihenek egy kicsit – mondta magában, és egy fiatal tölgyfára telepedett. – Aztán majd biztosan hazatalálok. Vagy kiabálok, és jön Vlad bácsi. Elmosolyodott, és kényelmesen elfészkelődött. Már kezdett lecsukódni a szeme, amikor hirtelen rázkódni kezdett a facsemete. – Jaj, jaj, mi az? Leesek mindjárt! – sivalkodott a kis bőregér és óvatosan kikukucskált a levelek között. Egy csíkos kis vadmalac bámult föl rá a fa tövéből, sáros orral. – Hé! Óvatosan! – kiabált le neki Zazi. – Itten vannak. – Bocsánat – szólt vissza a kismalac. – Nem tudtam, hogy van ott valaki. Csak turkáltam egy kicsit a fa tövénél. Nagyon szeretek turkálni. Hát te mit csinálsz ott? – Csak pihenek. Tudod, most pillanatnyilag egy kicsit eltévedtem. Elhallgatott, és maga elé bámult. A cumi hevesen mozgott a szájában. A kismalac az orrát ráncolta. – Hát hová mennél? – érdeklődött. – Vlad bácsihoz. Most nála lakom. – Hát azt tudom, hogy hol van! – rikkantotta örömmel a kismalac. – Elkísérjelek? – Az nagyon jó lesz! – csapta össze a kezét a kis bőregér. – Már nagyon álmos vagyok. Azzal megdörgölte a szemét. – Na jól van. Csak szólok a mamámnak, hogy hová megyek. Várj egy percet. A kismalac már indult volna, amikor befutott Mókus Rézi, meg Misi. – Napóleon! – kiáltotta Rézi örömmel. – Hát megtaláltad ezt a kis tekergőt? A kis bőregérhez fordult. – Te vagy Zazi, ugye? Vlad bácsi már nagyon vár. Azt hiszem, lesz egy kis fejmosás. Zazi restelkedve lehajtotta a fejét. – Na, mindegy. Gyorsan hazaviszlek. Köszönj el Napóleontól, meg Misitől. – Napóleon, holnap eljössz majd játszani hozzánk? – kérdezte Zazi. – Persze. Megtanítlak turkálni – vigyorgott Napóleon. – És lemegyek hozzád is a patakra, Misi. – De előbb szóljál Vlad bácsinak. – Rendben. Mókus Rézi hamar hazavezette Zazit. Amikor Vlad meglátta őket, először szólni sem tudott örömében. Aztán viszont megjött a hangja. – Te kis pernahajder, te kis tekergő, hát milyen dolog ez. Te kutyafülű, hát agyon csaplak te kis betyár… Zazi lehajtott fejjel hallgatta a zsörtölődést egy darabig. Aztán párszor megszívta a cumiját, felemelte a kezét, és a nagybátyja szemébe nézett. – Vlad bácsi – mondta komolyan –, nem lehetne, hogy majd holnap folytasd? Tudod, most momentán nagyon álmos vagyok. Azzal a tekergő kis bőregér magára csavarta Rézi puha mohatakaróját, felcsimpaszkodott a kis peremre, behunyta a szemét, és már aludt is.

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.

“Te kis pernahajder, te kis tekergő, hát milyen dolog ez. Te kutyafülű, hát agyon csaplak te kis betyár…” Halloween napján kiderül, hogy a kis denevérek éppúgy hajlamosak kalandokba keveredni, mint minden kisgyerek. Palásthy Ágnes meséjéből azonban kiderül, minden izgalomnak ára van. Palásthy Ágnes: A tekergő bőregér A reggeli napsugár beosont a mókusodúba, és játékosan megcsiklandozta Mókus Rézi orrát. A mókus nagyot tüsszentett, és kipattant az ágyból. Aztán a szemét dörzsölve, kicsit még álmosan kiballagott az odúja elé, hogy megnézze, mi történik odakint. Éppen azon morfondírozott, vajon hova igyekezhet Csiga Béla annyira a harangvirág tövében, amikor megszólalt mellette a szomszédos fa lombja: – Jó reggelt, Rézi. Rézi összerezzent, és hátra szökkent meglepetésében. Majdnem le is esett az ágról. Az utolsó pillanatban kapott el egy erősebb gallyat, abba kapaszkodott. – Ejnye, Vlad – fordult mérgesen a barátjához. – Hogy te mindig ezt csinálod velem. Egyszer még szívbajt kapok miattad. Mit bujkálsz ott a lombok között? – Hogyhogy? – fortyant fel a denevér. – Hát én így kapaszkodom az ágon. Nem szaladgálhatok ott lent a fűben, mint Csiga Béla. Szia, Csiga! Hova olyan sebesen? De Csiga Béla csak a csápjával intett, hogy most nincs ideje beszélgetni, és már el is tűnt a harangvirág mögött. – Amúgy téged vártalak, Rézi – folytatta a denevér. – Tanácsot akarok kérni tőled. – Jó! – csillant fel a mókus szeme. – Szeretek tanácsokat adni. Miről van szó? – Hát, jön az unokahúgom… – kezdte a denevér, de Mókus Rézi közbevágott. – Nem is tudtam, hogy van unokahúgod. – Aha. A nővérem kislánya. Zazi. Tudod, egy metróállomáson laknak. – Hol? – Mindegy. Most úgyis elköltöznek. A zöldövezetbe, egy szép régi ház padlására. Éppen ezért lesz pár napig nálam a kis Zazi. A költözködés miatt. – Értem. És mi a kérdés? – Hát, hogyan készüljek? Mi kell egy kicsi gyereknek? – Először is, takarítsuk ki az odúdat. És adok neked egy szép, puha moha takarót, hátha hűvös lesz. Ja, és vigyél egy kis málnát is tőlem. Azt szeretik a gyerekek. – Azt én is szeretem. A mókus nevetett. – Jut neked is, ne félj. A mókus meg a denevér hamar elrendeztek mindent Vlad odújában, aztán elégedetten körülnéztek. – Most már jöhet az a kislány – bólintott Rézi. – Jó mulatást. Zazi hamarosan meg is érkezett a szüleivel. Azok a lelkére kötötték, hogy fogadjon szót a nagybátyjának, azzal hazarepültek. Ahogy magukra maradtak, a kislány meg a nagybátyja kicsit tanácstalanul nézett egymásra. Vlad azon töprengett, mit is mondott Rézi? Aztán hirtelen eszébe jutott. – Zazi! – Tessék, Vlad bácsi. – Szereted a málnát? Zazi tekintete felragyogott. A mellére szorította a kezét, és mély meggyőződéssel mondta. – Vlad bácsi! Én a világon a legjobban a málnát szeretem. Azzal komolyan bólintott. – Eláruljak egy titkot? – felelte Vlad – Én is. – Tényleg? – Tényleg. Összenéztek, és egymásra vigyorogtak. Kiültek az odú szélére, nagy egyetértésben szemelgetni kezdték a málnát, és Vlad javaslatára versenyeztek, ki tudja messzebb köpni a magokat. Remekül szórakoztak. Mikor elfogyott a málna, Vlad nagyot nyújtózott. – Most aludni kéne, Zazi. Tudod, én ilyenkor aludni szoktam. Majd este röpködünk egy kicsit. Jó? – Igen, Vlad bácsi. – Kéred a takarót? Mókus Rézi direkt neked hozta. Zazi egy pillanatra meghempergett a takarón. – Milyen jó puha. De most meleg van, Vlad bácsi. Nem kérem. – Na jó. Hol akarsz aludni? – Te hol szoktál? – Én itt, ebben a sarokban. Elférsz te is. – Jó. Zazi megkapaszkodott egy apró peremen, betakarózott a szárnyával, és becsukta a szemét. Vlad egy darabig nézte, aztán ő is behunyta a szemét, és elaludt. Csakhogy Zazi nem bírt elaludni. Egy darabig még próbálkozott, de aztán kinyitotta a szemét. A nagybátyjára nézett. Az mélyen aludt, kicsit még hortyogott is. – Vlad bácsi – szólt neki halkan Zazi, de Vlad csak horkantott egy aprót, és aludt tovább. A kislány egy darabig nézelődött, de semmi érdekeset nem látott az odúban. Aztán egy picit hempergett a moha takarón, de azt is elunta. – Körülnézek odakint – gondolta. – Mire Vlad bácsi felébred, már vissza is jövök. Kiült az odú szélére, és tanakodott, merre menjen. Kicsit távolabbról meghallotta a patak csobogását, úgyhogy arra indult. A pataknál Mosó Misi, a mosómedve nagy óvatosan egy szép csipke terítőt mosott éppen, amit Leó, a pók szőtt. – Fel kéne emelni egy kicsit, hogy ne gyűrődjön össze – morfondírozott hangosan. – Majd én segítek – szólalt meg fölötte egy cérnavékony hangocska. Amint Misi felnézett, egy parányi bőregér vigyorgott rá a cumija mögül. – Hát te ki vagy, babszem? – kérdezte Mosó Misi barátságosan. – Zazinak hívnak. Vlad bácsinál nyaralok pár napot. De ő most alszik. Én meg unatkoztam. Segítsek neked? – Az jó volna, de aztán uzsgyi haza. A nagybátyád megijed, ha nem talál otthon. – Jó. – Na, akkor fogd meg ezt a csücsköt, és emeld meg egy kicsit. Zazi ügyesen a karma közé csippentette a terítő sarkát, és felrepült vele. – Jól van, most óvatosan engedd le, és szépen összehajtjuk – mondta neki Misi. Amikor készen voltak, Misi megköszönte a segítséget. – Ebédeltél már? – kérdezte aztán Zazitól. – Van egy kis finom vadalmám. Kérsz? – Köszönöm, már ettem málnát. – Na, akkor siess haza, kicsi lány. – Megyek. Viszlát. Azzal Zazi elindult hazafelé. Közben Vlad felébredt. Körülnézett, de sehol sem látta az unokahúgát. – Hol vagy, picur? – kérdezte. – Bújócskázol? Na várj, mindjárt megkereslek. Mosolyogva kezdte keresni a kislányt. Benézett az árnyékos sarkokba, az apró zugokba, végül még Rézi szép zöld mohatakarója alá is bekukkantott. De Zazi nem volt sehol. Vlad most már megijedt. – Zazi! – lódult ki az odúból, és szólongatta a kislányt. Átlendült a közeli fákra, repdesett egy kicsit a környéken, aztán elindult Rézihez, hogy segítséget kérjen. Elmondta, mi történt. A mókus kicsit eltöprengett, szórakozottan simítgatva a bajuszát. Aztán felragyogott az arca. – Mosó Misi egész nap kint van a pataknál. Hátha látott valamit. Kérdezzük meg tőle. Mosó Misi aznapra már végzett a mosással. A fűben heverészve éppen egy vadalmát eszegetett jóízűen, mikor odaértek. – Hahó, Vlad! Épp most járt itt az unokahúgod – intett vidáman a denevérnek. – Helyes gyerek. Segített nekem Leó terítőjét összehajtogatni. – És utána hova ment? Elcsavargott a kis zsivány. – Hazaküldtem. Gondoltam, hogy aggódsz érte. El is indult szépen. Nem ért haza? – Sajnos nem – felelte Vlad, és megbicsaklott a hangja. – Agyon csapom, ha valami baja lesz. – Szerintem – szólalt meg Rézi –, haza kéne menned, hátha közben előkerült. Mi meg Misivel megnézzük arra, amerre elindult. Nálad találkozunk. Jössz, Misi? – Persze. Vlad hazarepült, reménykedve, hogy mire hazaér, már ott vigyorog Zazi az odúban. – Agyoncsapom azt a kis morzsát. – dörmögte. – Hogy lehet így elkódorogni? Rézi meg Mosó Misivel elindult az erdőn át. Zazi repült hazafelé. Eleinte minden jól ment, de aztán elbizonytalanodott. – Ilyen fák nem is voltak Vlad bácsi felé. Vagyis… Tanácstalanul nézelődött. Nem tudta, merre menjen tovább. Ráadásul egyre álmosabb lett. – Itt pihenek egy kicsit – mondta magában, és egy fiatal tölgyfára telepedett. – Aztán majd biztosan hazatalálok. Vagy kiabálok, és jön Vlad bácsi. Elmosolyodott, és kényelmesen elfészkelődött. Már kezdett lecsukódni a szeme, amikor hirtelen rázkódni kezdett a facsemete. – Jaj, jaj, mi az? Leesek mindjárt! – sivalkodott a kis bőregér és óvatosan kikukucskált a levelek között. Egy csíkos kis vadmalac bámult föl rá a fa tövéből, sáros orral. – Hé! Óvatosan! – kiabált le neki Zazi. – Itten vannak. – Bocsánat – szólt vissza a kismalac. – Nem tudtam, hogy van ott valaki. Csak turkáltam egy kicsit a fa tövénél. Nagyon szeretek turkálni. Hát te mit csinálsz ott? – Csak pihenek. Tudod, most pillanatnyilag egy kicsit eltévedtem. Elhallgatott, és maga elé bámult. A cumi hevesen mozgott a szájában. A kismalac az orrát ráncolta. – Hát hová mennél? – érdeklődött. – Vlad bácsihoz. Most nála lakom. – Hát azt tudom, hogy hol van! – rikkantotta örömmel a kismalac. – Elkísérjelek? – Az nagyon jó lesz! – csapta össze a kezét a kis bőregér. – Már nagyon álmos vagyok. Azzal megdörgölte a szemét. – Na jól van. Csak szólok a mamámnak, hogy hová megyek. Várj egy percet. A kismalac már indult volna, amikor befutott Mókus Rézi, meg Misi. – Napóleon! – kiáltotta Rézi örömmel. – Hát megtaláltad ezt a kis tekergőt? A kis bőregérhez fordult. – Te vagy Zazi, ugye? Vlad bácsi már nagyon vár. Azt hiszem, lesz egy kis fejmosás. Zazi restelkedve lehajtotta a fejét. – Na, mindegy. Gyorsan hazaviszlek. Köszönj el Napóleontól, meg Misitől. – Napóleon, holnap eljössz majd játszani hozzánk? – kérdezte Zazi. – Persze. Megtanítlak turkálni – vigyorgott Napóleon. – És lemegyek hozzád is a patakra, Misi. – De előbb szóljál Vlad bácsinak. – Rendben. Mókus Rézi hamar hazavezette Zazit. Amikor Vlad meglátta őket, először szólni sem tudott örömében. Aztán viszont megjött a hangja. – Te kis pernahajder, te kis tekergő, hát milyen dolog ez. Te kutyafülű, hát agyon csaplak te kis betyár… Zazi lehajtott fejjel hallgatta a zsörtölődést egy darabig. Aztán párszor megszívta a cumiját, felemelte a kezét, és a nagybátyja szemébe nézett. – Vlad bácsi – mondta komolyan –, nem lehetne, hogy majd holnap folytasd? Tudod, most momentán nagyon álmos vagyok. Azzal a tekergő kis bőregér magára csavarta Rézi puha mohatakaróját, felcsimpaszkodott a kis peremre, behunyta a szemét, és már aludt is.

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.

Palásthy Ágnes: A tekergő bőregér Szerző: Cultura / 2013. október 31. csütörtök / Kultúra, Irodalom denevérek“Te kis pernahajder, te kis tekergő, hát milyen dolog ez. Te kutyafülű, hát agyon csaplak te kis betyár…” Halloween napján kiderül, hogy a kis denevérek éppúgy hajlamosak kalandokba keveredni, mint minden kisgyerek. Palásthy Ágnes meséjéből azonban kiderül, minden izgalomnak ára van. Palásthy Ágnes: A tekergő bőregér A reggeli napsugár beosont a mókusodúba, és játékosan megcsiklandozta Mókus Rézi orrát. A mókus nagyot tüsszentett, és kipattant az ágyból. Aztán a szemét dörzsölve, kicsit még álmosan kiballagott az odúja elé, hogy megnézze, mi történik odakint. Éppen azon morfondírozott, vajon hova igyekezhet Csiga Béla annyira a harangvirág tövében, amikor megszólalt mellette a szomszédos fa lombja: – Jó reggelt, Rézi. Rézi összerezzent, és hátra szökkent meglepetésében. Majdnem le is esett az ágról. Az utolsó pillanatban kapott el egy erősebb gallyat, abba kapaszkodott. – Ejnye, Vlad – fordult mérgesen a barátjához. – Hogy te mindig ezt csinálod velem. Egyszer még szívbajt kapok miattad. Mit bujkálsz ott a lombok között? – Hogyhogy? – fortyant fel a denevér. – Hát én így kapaszkodom az ágon. Nem szaladgálhatok ott lent a fűben, mint Csiga Béla. Szia, Csiga! Hova olyan sebesen? De Csiga Béla csak a csápjával intett, hogy most nincs ideje beszélgetni, és már el is tűnt a harangvirág mögött. – Amúgy téged vártalak, Rézi – folytatta a denevér. – Tanácsot akarok kérni tőled. – Jó! – csillant fel a mókus szeme. – Szeretek tanácsokat adni. Miről van szó? – Hát, jön az unokahúgom… – kezdte a denevér, de Mókus Rézi közbevágott. – Nem is tudtam, hogy van unokahúgod. – Aha. A nővérem kislánya. Zazi. Tudod, egy metróállomáson laknak. – Hol? – Mindegy. Most úgyis elköltöznek. A zöldövezetbe, egy szép régi ház padlására. Éppen ezért lesz pár napig nálam a kis Zazi. A költözködés miatt. – Értem. És mi a kérdés? – Hát, hogyan készüljek? Mi kell egy kicsi gyereknek? – Először is, takarítsuk ki az odúdat. És adok neked egy szép, puha moha takarót, hátha hűvös lesz. Ja, és vigyél egy kis málnát is tőlem. Azt szeretik a gyerekek. – Azt én is szeretem. A mókus nevetett. – Jut neked is, ne félj. A mókus meg a denevér hamar elrendeztek mindent Vlad odújában, aztán elégedetten körülnéztek. – Most már jöhet az a kislány – bólintott Rézi. – Jó mulatást. Zazi hamarosan meg is érkezett a szüleivel. Azok a lelkére kötötték, hogy fogadjon szót a nagybátyjának, azzal hazarepültek. Ahogy magukra maradtak, a kislány meg a nagybátyja kicsit tanácstalanul nézett egymásra. Vlad azon töprengett, mit is mondott Rézi? Aztán hirtelen eszébe jutott. – Zazi! – Tessék, Vlad bácsi. – Szereted a málnát? Zazi tekintete felragyogott. A mellére szorította a kezét, és mély meggyőződéssel mondta. – Vlad bácsi! Én a világon a legjobban a málnát szeretem. Azzal komolyan bólintott. – Eláruljak egy titkot? – felelte Vlad – Én is. – Tényleg? – Tényleg. Összenéztek, és egymásra vigyorogtak. Kiültek az odú szélére, nagy egyetértésben szemelgetni kezdték a málnát, és Vlad javaslatára versenyeztek, ki tudja messzebb köpni a magokat. Remekül szórakoztak. Mikor elfogyott a málna, Vlad nagyot nyújtózott. – Most aludni kéne, Zazi. Tudod, én ilyenkor aludni szoktam. Majd este röpködünk egy kicsit. Jó? – Igen, Vlad bácsi. – Kéred a takarót? Mókus Rézi direkt neked hozta. Zazi egy pillanatra meghempergett a takarón. – Milyen jó puha. De most meleg van, Vlad bácsi. Nem kérem. – Na jó. Hol akarsz aludni? – Te hol szoktál? – Én itt, ebben a sarokban. Elférsz te is. – Jó. Zazi megkapaszkodott egy apró peremen, betakarózott a szárnyával, és becsukta a szemét. Vlad egy darabig nézte, aztán ő is behunyta a szemét, és elaludt. Csakhogy Zazi nem bírt elaludni. Egy darabig még próbálkozott, de aztán kinyitotta a szemét. A nagybátyjára nézett. Az mélyen aludt, kicsit még hortyogott is. – Vlad bácsi – szólt neki halkan Zazi, de Vlad csak horkantott egy aprót, és aludt tovább. A kislány egy darabig nézelődött, de semmi érdekeset nem látott az odúban. Aztán egy picit hempergett a moha takarón, de azt is elunta. – Körülnézek odakint – gondolta. – Mire Vlad bácsi felébred, már vissza is jövök. Kiült az odú szélére, és tanakodott, merre menjen. Kicsit távolabbról meghallotta a patak csobogását, úgyhogy arra indult. A pataknál Mosó Misi, a mosómedve nagy óvatosan egy szép csipke terítőt mosott éppen, amit Leó, a pók szőtt. – Fel kéne emelni egy kicsit, hogy ne gyűrődjön össze – morfondírozott hangosan. – Majd én segítek – szólalt meg fölötte egy cérnavékony hangocska. Amint Misi felnézett, egy parányi bőregér vigyorgott rá a cumija mögül. – Hát te ki vagy, babszem? – kérdezte Mosó Misi barátságosan. – Zazinak hívnak. Vlad bácsinál nyaralok pár napot. De ő most alszik. Én meg unatkoztam. Segítsek neked? – Az jó volna, de aztán uzsgyi haza. A nagybátyád megijed, ha nem talál otthon. – Jó. – Na, akkor fogd meg ezt a csücsköt, és emeld meg egy kicsit. Zazi ügyesen a karma közé csippentette a terítő sarkát, és felrepült vele. – Jól van, most óvatosan engedd le, és szépen összehajtjuk – mondta neki Misi. Amikor készen voltak, Misi megköszönte a segítséget. – Ebédeltél már? – kérdezte aztán Zazitól. – Van egy kis finom vadalmám. Kérsz? – Köszönöm, már ettem málnát. – Na, akkor siess haza, kicsi lány. – Megyek. Viszlát. Azzal Zazi elindult hazafelé. Közben Vlad felébredt. Körülnézett, de sehol sem látta az unokahúgát. – Hol vagy, picur? – kérdezte. – Bújócskázol? Na várj, mindjárt megkereslek. Mosolyogva kezdte keresni a kislányt. Benézett az árnyékos sarkokba, az apró zugokba, végül még Rézi szép zöld mohatakarója alá is bekukkantott. De Zazi nem volt sehol. Vlad most már megijedt. – Zazi! – lódult ki az odúból, és szólongatta a kislányt. Átlendült a közeli fákra, repdesett egy kicsit a környéken, aztán elindult Rézihez, hogy segítséget kérjen. Elmondta, mi történt. A mókus kicsit eltöprengett, szórakozottan simítgatva a bajuszát. Aztán felragyogott az arca. – Mosó Misi egész nap kint van a pataknál. Hátha látott valamit. Kérdezzük meg tőle. Mosó Misi aznapra már végzett a mosással. A fűben heverészve éppen egy vadalmát eszegetett jóízűen, mikor odaértek. – Hahó, Vlad! Épp most járt itt az unokahúgod – intett vidáman a denevérnek. – Helyes gyerek. Segített nekem Leó terítőjét összehajtogatni. – És utána hova ment? Elcsavargott a kis zsivány. – Hazaküldtem. Gondoltam, hogy aggódsz érte. El is indult szépen. Nem ért haza? – Sajnos nem – felelte Vlad, és megbicsaklott a hangja. – Agyon csapom, ha valami baja lesz. – Szerintem – szólalt meg Rézi –, haza kéne menned, hátha közben előkerült. Mi meg Misivel megnézzük arra, amerre elindult. Nálad találkozunk. Jössz, Misi? – Persze. Vlad hazarepült, reménykedve, hogy mire hazaér, már ott vigyorog Zazi az odúban. – Agyoncsapom azt a kis morzsát. – dörmögte. – Hogy lehet így elkódorogni? Rézi meg Mosó Misivel elindult az erdőn át. Zazi repült hazafelé. Eleinte minden jól ment, de aztán elbizonytalanodott. – Ilyen fák nem is voltak Vlad bácsi felé. Vagyis… Tanácstalanul nézelődött. Nem tudta, merre menjen tovább. Ráadásul egyre álmosabb lett. – Itt pihenek egy kicsit – mondta magában, és egy fiatal tölgyfára telepedett. – Aztán majd biztosan hazatalálok. Vagy kiabálok, és jön Vlad bácsi. Elmosolyodott, és kényelmesen elfészkelődött. Már kezdett lecsukódni a szeme, amikor hirtelen rázkódni kezdett a facsemete. – Jaj, jaj, mi az? Leesek mindjárt! – sivalkodott a kis bőregér és óvatosan kikukucskált a levelek között. Egy csíkos kis vadmalac bámult föl rá a fa tövéből, sáros orral. – Hé! Óvatosan! – kiabált le neki Zazi. – Itten vannak. – Bocsánat – szólt vissza a kismalac. – Nem tudtam, hogy van ott valaki. Csak turkáltam egy kicsit a fa tövénél. Nagyon szeretek turkálni. Hát te mit csinálsz ott? – Csak pihenek. Tudod, most pillanatnyilag egy kicsit eltévedtem. Elhallgatott, és maga elé bámult. A cumi hevesen mozgott a szájában. A kismalac az orrát ráncolta. – Hát hová mennél? – érdeklődött. – Vlad bácsihoz. Most nála lakom. – Hát azt tudom, hogy hol van! – rikkantotta örömmel a kismalac. – Elkísérjelek? – Az nagyon jó lesz! – csapta össze a kezét a kis bőregér. – Már nagyon álmos vagyok. Azzal megdörgölte a szemét. – Na jól van. Csak szólok a mamámnak, hogy hová megyek. Várj egy percet. A kismalac már indult volna, amikor befutott Mókus Rézi, meg Misi. – Napóleon! – kiáltotta Rézi örömmel. – Hát megtaláltad ezt a kis tekergőt? A kis bőregérhez fordult. – Te vagy Zazi, ugye? Vlad bácsi már nagyon vár. Azt hiszem, lesz egy kis fejmosás. Zazi restelkedve lehajtotta a fejét. – Na, mindegy. Gyorsan hazaviszlek. Köszönj el Napóleontól, meg Misitől. – Napóleon, holnap eljössz majd játszani hozzánk? – kérdezte Zazi. – Persze. Megtanítlak turkálni – vigyorgott Napóleon. – És lemegyek hozzád is a patakra, Misi. – De előbb szóljál Vlad bácsinak. – Rendben. Mókus Rézi hamar hazavezette Zazit. Amikor Vlad meglátta őket, először szólni sem tudott örömében. Aztán viszont megjött a hangja. – Te kis pernahajder, te kis tekergő, hát milyen dolog ez. Te kutyafülű, hát agyon csaplak te kis betyár… Zazi lehajtott fejjel hallgatta a zsörtölődést egy darabig. Aztán párszor megszívta a cumiját, felemelte a kezét, és a nagybátyja szemébe nézett. – Vlad bácsi – mondta komolyan –, nem lehetne, hogy majd holnap folytasd? Tudod, most momentán nagyon álmos vagyok. Azzal a tekergő kis bőregér magára csavarta Rézi puha mohatakaróját, felcsimpaszkodott a kis peremre, behunyta a szemét, és már aludt is

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.