Az új kötet mintegy összefoglalja mindazt, amit ebben a műfajban alkotott. Számos vers és figura visszaköszön benne a korábbi gyerekversekből, így Csigaházi Eduárd, Csutorás Gergely vagy az Internetvers.
A könyvben komoly mennyiségű új anyag van, de válogattam bele a régebbi verseimből is, amelyek korábban már megjelentek a Móránál, ám a kiadó érdemesnek tartotta beletenni az új kötetbe is. Állatos és egyéb gyerekversek alcímmel jelenik meg ez a tulajdonképpen gyűjteményes verseskönyv.
A könyv a legkisebb, mondókákat mondogató korosztálytól a nagyiskolásokig bevonzhatja a gyerekolvasókat humorával és a modern, digitális világra történő utalásokkal és nyelvezettel.
Magam is meglepődöm, hogy már az egészen kicsik is pontosan tudják, mi az internet, az sms, vagy a google, és olyan természetességgel használják, mintha örök időktől létezne. Bár én kiválóan eltöltöttem a gyerekkoromat a digitális világ vívmányai nélkül, mégis tény, hogy mintha egy új időszámításba, az emberiség új korszakába lépett volna az emberiség. Ennek a művészeti alkotásokban is le kell képeződnie és erre reagálnak leginkább a gyerekek. Sosem gondoltam volna, hogy az „Internetvers” című szösszenetem ekkora karriert fut be, ha igaz, még egy tankönyvbe is bekerül.
Számos ismert állattal és klasszikus mesefigurával találkozunk a könyvben, új környezetben, újraértelmezett szerepben. A világszép békakirálylány című verses mese ennek legjobb példája.
A békaleány a kedvenc figurám ebben a kötetben, nem véletlenül lett a kötet bevezető és záró darabjának főhőse. A játék része volt, hogy megfordítottam a szerepeket, itt a békaleányt kell megcsókolni, hogy hercegnővé változzon. A bánatos és magányos békaleány különösen közel áll a szívemhez. Talán az is motivált, hogy az eddigi pályámon már többször öltöttem női álarcot, és azzal hízelgek magamnak, hogy minden „macsóságom” mellett próbálom átérezni a női gondolkodást is. A szerepjáték, a másik nem megszemélyesítése mindig érdekes kihívás egy alkotó számára, elég megemlítenem Fernando Pessoát, vagy Virginia Woolfot.
A gyerekversek írása kezdetben a saját családi élményekhez kapcsolódott, vagy inkább a játékosság, a ritmikus és a zenei elemek kombinálása vonzotta a műfajban?
Pályám kezdete óta írok gyerekverseket, nem családi szempontok vezéreltek benne. Sosem írtam „csak” gyerekverset, a nyelvi játék, a másfajta nézőpont érdekelt. A gyerekvers műfajában több az apró részlet, másképp közelíti meg a dolgokat, talán pozitívabb és játékosabb formában. Ha valamiért szeretek gyerekirodalmat csinálni, akkor azért, hogy ellessem a gyerekek nyelvi fordulatait, beszédfűzésüket és képes legyek megszólalni az ő nyelvükön. Miközben olyan fantasztikus költők gyerekversein nőttem fel, mint Weöres Sándor vagy Kormos István, költői pályám kezdetétől élt bennem az igény, hogy gyarapítsam a gyerekversek sorát.
Ma ismét kiváló illusztrátorok működnek közre a gyerekkönyvekben. Ki rajzol a kötetbe?
Baranyai András, a Móra Kiadó egyik állandó illusztrátora, őt kérte fel a kiadó. Profi alkotó, ő teremti meg rajzban azt a világot, amit én szóban létrehoztam.
A gyerekkönyvek kapcsán mindig fontos a közönséggel való személyes találkozás. Gyakran jár író-olvasó találkozókra?
Szívesen megyek gyerekek közé, sokszor voltam óvodákban és iskolákban, mindig megtalálom velük a hangot. Voltak persze nagyobb kihívást jelentő feladatok is, mint amikor egy kelet-magyarországi, hátrányos körzet iskolájában kellett kiskamaszok előtt szerepelnem. Nagy büszkeséggel töltött el, hogy nemcsak megtaláltam velük a hangot, de mindannyian jól éreztük magunkat a találkozón.
Könnyen ír gyerekverseket vagy meg kell küzdenie a szövegekkel?
Változó. A világszép békakirálylány című verses mese például hosszú ideig készült, mindig hozzátettem valamit, javítottam rajta. Mások pillanatok alatt elkészültek, mint például az Egy-két láb című vers, amihez egy padon elnyúlva kaptam az ihletet, amint alulnézetből nézegettem az arra sétálókat. Családi idill című versem, amiben kék és zöld csibék szerepelnek, úgy született, hogy egy illuminált hajléktalan mondogatta magában a mozgólépcsőn, és én „elvettem” tőle ezt a kis szöveget.
Új regényen is dolgozik, ha jól tudom.
Az Idegenek című regénnyel kezdődő trilógia befejező kötetéről van szó. Az Idegeneknek meglehetős sikere volt, Márai-díjjal jutalmazták, a második kötet is jó kritikákat kapott. Kész van a kézirat, talán meg is jelenik ebben az évben. Egy idősödő nő a beszélő benne, az a kislány, aki az Idegenekben még gyerek, itt már nyolcvan éves. Miután már annyi szörnyűségen átment, képes mégis azt mondani a regény végén: „Öregasszony vagyok, az igaz, de még van jogom élni…” Büszke vagyok erre a mondatomra. Édesanyám 87 éves, az ő szájából is hangozhatnának ezek a szavak.
Különleges nyelvre is lefordították a műveit, így grúzra, lengyelre vagy bolgárra.
A bolgár fordítást Martin Hrisztovnak, egy kiváló műfordítónak köszönhetem, aki nagyon kedveli a magyar irodalmat és folyamatosan fordítja azt bolgárra. A grúz kapcsolat egy nyolcvanas évekbeli ismeretségre épül, Dalila Bedinaidze grúz költőnő a minisztériumon keresztül keresett meg a kétezres években, hogy bármelyik művemet kiadná. Eddig három regényem jelent meg grúz nyelven, ami a maga nemében páratlan.
Szénási Zsófia
Fotó Szabó J. Judit
Forrás: www.konyv7.hu / 2017.05.04
.