- Adjon isten jó napot, házi egér! - Adjon isten, mezeiegér! Hát te minek jöttél ide? - Annak, hogy adj szállást. Keserves az élet a mezőn, sokat kell ázni-fázni, sanyarogni. - Elhiszem neked, mezei egér, de bár én férhessek el. Aztán ne hidd, hogy olyan jó dolgom volt. Sokat éhezem én is. - Mégiscsak úri dolgod van az enyémhez képest - mondta a mezeiegér. - Ha istent ismersz, szoríts egy kis helyet nekem. - Nem lehet, lelkem atyámfia, bizony nem lehet. Hanem eredj fel a patkára, ott lakik a herceg, az talán ad szállást. Fölmegy a mezeiegér a patkára, s hát csakugyan ott volt a herceg, mármint a - macska. A hasával a tűznek volt fordulva, s úgy aludt, mint a bunda. Leszól a mezei egér a házi egérhez: - Nem merem megszólítani, alszik a herceg. - Ne is szólítsd, hanem dugd a farkincádat az orrába, s mindjárt felébred. No, a boldogtalan mezeiegér megfogadta a házi egér tanácsát: a farkincáját bedugta a herceg orrába. De bezzeg felébredt a herceg, s ahogy meglátta az egeret: egyet mordult, s hamm, bekapta! A házi egér nagyot kacagott a patka alatt. - Úgy kell neked. Minek jöttél ide, ha nem tudsz bánni a herceggel?! Híre ment ennek a szomorú esetnek a mezei egerek országában, s azóta egy mezei egér se jő be a házba, inkább sanyarognak a mezőn...