|
2016 - Olvassatok velünk, lányok! Olvassatok velünk, fiúk!
Könykultúra 2016.12.22. 01:01
 A nagy klasszikus regények gyerekbarát változatai - egy kötetben
Az irodalommal, olvasással foglalkozó szakemberek egyik legnagyobb problémája, hogy hogyan lehetne eljuttatni a klasszikus, világirodalom fontos alkotásait az ifjú gyermekolvasókhoz.
Ezekkel az alkotásokkal kapcsolatban két problémával kell szembenézni: az egyik a szókincs, a másik a világról alkotott kép.
Könyvek és gyerekek
A mai gyerekgeneráció már bőven 2000 után született, és bizonyára nem árulunk el túl nagy titkot azzal, hogy a tizennyolcadik századi alkotások nyelvezete és világképe rettentő messze van a huszonegyedik században született korosztályokétól. Azonban ezek a művek nyilván nem véletlenül kerültek a „kötelező” olvasmányok közé, hiszen olyan mondanivalójuk van a világról vagy az emberi természetről, amely igenis érdemessé teszi őket arra, hogy a mai napig közkézen forogjanak.
Mi lehet a megoldás ebben a helyzetben?
|
|
Könnyített olvasmányok
Legésszerűbbnek az tűnik, hogy olyan nyelven szólaljanak meg ezek a történetek, amelyet a gyerekek is megértenek. Ennek legegyszerűbb megoldása az úgynevezett „könnyített olvasmány” kategória: vagyis egy olyan átirat, amely nyelvezetében, tartalmában és hosszában is illeszkedik az olvasóközönséghez.
A Napraforgó Könyvkiadó Olvassatok velünk, fiúk!, illetve Olvassatok velünk, lányok! címmel megjelent kötetei pontosan ezzel a szándékkal készültek: hogy közelebb hozzák a gyerekekhez a nagy, klasszikus történeteket, esetleg akár kedvet is csináljanak ahhoz, hogy az olvasók kezükbe vegyék az eredeti műveket.
Érzelmek és kalandok

A kötetekben hét-hét történet kapott helyet.
A lányoknak összeállított könyvben a hangsúly az érzelmeken van. A kötetben olyan, mindenki számára ismerős klasszikusok, mint az
-
Alice Csodaországban,
-
Heidi, Jane Eyre és a
-
Rómeó és Júlia mellett megtalálható
-
A kapitány lánya és
-
Az élet játéka (Pollyanna) csodálatos története is.
A fiúknak szánt kötetben is hét mesés klasszikust vehetnek a kezükbe az olvasók. Ezekben a történetekben (a fiúk érdeklődésének megfelelően) az érzelmek helyett inkább a kalandok jellemformáló erejére tevődött át a hangsúly. A gyerekek elolvashatják
-
A rejtelmes sziget,
-
A kincses sziget,
-
A három testőr,
-
Moby Dick,
-
Robin Hood és
-
Tom Sawyer kalandjai mellett a
-
Nyolcvan nap alatt a Föld körül izgalmas történetét is.
Nagyszerű kivonatok
Ezek a könyvek tehát elősegítik az általános műveltség megszerzését, hiszen ha az eredeti nyelvezete és világa már nagyon messze esik is a kis olvasótól, legalább alapvető fogalmat szerezhetnek a nagy, klasszikus történetek tartalmáról, mondanivalójáról, s ki tudja, hogy nem éppen ezek a nagyszerű kivonatok hozzák meg a kedvét ahhoz, hogy kezébe vegyék az eredeti történetet tartalmazó kötetet is.
|
|