Vannak persze olyan mesék is, melyek realisztikusan kezdődnek: „Volt egyszer egy ember meg egy asszony.” A mese úgy igaz, ahogy azt a gyermek elképzeli. A gyermeket viszont sokkal jobban érdekli a „Jól viselkedett?”, „Gonosz volt?” - kérdésekre adott válasz. Vagyis, hogy a hős jó, illetve rossz szerepet kapott a mesében. Amikor arra kíváncsi, hogy a mese igaz- e, valójában az érdekli, hogy gyarapítja-e tudását, illetve van-e számára lényeges mondanivalója a saját problémáival kapcsolatban. „Ez igaz?” – valójában az érdekli, hogy itt az ágyamban nem érhet semmi baj? Egy egyszerű válasz- „Ma már nincsenek sárkányok”- tökéletesen kielégíti a gyermeket.
Ezeknél a kérdéseknél tekintettel kell lenni arra, hogy a gyermeket éppen mi foglalkoztatja leginkább. Ami a többit illeti, elég csak annyit válaszolni, hogy nem itt és most történik.
Vannak szülők, akik attól félnek, hogy a gyermekeiket elragadja a képzelet, és hinni fognak a csodákban. Ám minden gyermek hisz a csodákban egészen felnőtt koráig. Más szülők attól félnek, hogy annyira elragadja gyermeküket a fantázia, hogy nem tud szembe nézni majd az igazi valósággal. Ennek valójában épp az ellenkezője az igaz. A teljes személyiségnek szüksége van az erős tudatossággal és józan valóságérzékkel kombinált gazdag fantáziára.
A szabadon lebegő fantázia azonban, amely a képzelet síkján számtalan, a valóságban is fellehető mozzanatot tartalmaz, bőséges anyagot szolgáltat az én működéséhez. A gyermek számára ezt a gazdag és változatos fantáziatevékenységet a mesék közvetítik. A mesék segítségével kerülheti el azt is, hogy képzelete csak egy bizonyos térben mozogjon. A gyermek gondolatai a fantáziák. Amikor meg akarja érteni önmagát és a többi embert, vagy ki akarja találni, hogy tetteinek milyen következményei lesznek, fantáziákat sző, és így válaszol a kérdéseire. Összezavarjuk, ha a racionális gondolkodást kínáljuk fel a világ és érzelmei megértésére.
A hagyományos népi tündérmesék száműzői úgy döntöttek, ha egy gyermekhez szóló történetben szörnyek szerepelnek, azok csak barátságosak lehetnek. Számításon kívül hagyták azonban azokat a szörnyeket, amelyet a gyermek a legjobban ismer, és amely a legjobban foglalkoztatja: azt a szörnyet, amelyről azt hiszi vagy attól fél, hogy ő maga az, és amely néha üldözi is. Ez a szörny megmarad a tudattalanjában, a felnőtt megakadályozza azt, hogy az ismert mesék mintájára fantáziákat szőjön köré a gyermek.
Az ilyen fantáziák nélkül nem ismeri meg a saját szörnyetegét, ezáltal nem kap ötleteket a legyőzéséhez. Végeredmény: a gyermek magára marad szorongásaival. Sokan azt várják el a gyermektől, hogy egyoldalú képet fogadjanak el a felnőttről és az életről, mint az egyedülit, amely helyes. Arra számítottak, hogy ha rosszul táplálják a gyermek fantáziáját, kiölik belőle a mesék sárkányait és gonosz óriásait. Egyszóval csakis kellemes fantáziákat szőhetett, a kellemetlenek el kellett volna fojtania.
A tudattalan a nyersanyagforrás, valamint az az alap, amelyikre az én a személyiség épületét építi. A nyersanyagot a fantáziánk teremti elő, önti formába és teszi alkalmassá az én személyiségépítő céljaira. Ha megfosztanak bennünket ettől a természetes erőforrástól, életünk csökevényesebb lesz. Ha nem meríthetünk reményt fantáziánkból, nem lesz erőnk, hogy megbirkózzunk az élet nehézségeivel. Ezeket a fantáziákat a gyermekkorban kell táplálni.
A gyermeket sokszor bátorítjuk képzelete megmozgatására: rajzoljon, fessen, gyurmázzon, stb. De ha nem meríthet közös fantázia kincsünkből, a népi tündérmesék világából, a gyermek magától nem tud kitalálni olyan történeteket, melyek segítségével le tudná győzni félelmeit. Ha csak saját tapasztalataira támaszkodhat, mindig az éppen adott helyzetből indul ki, mert nem tudja, merre kellene mennie, és hogyan juthatna el oda.
A mese itt adja meg a választ a gyermeknek: mindig a gyermek érzelmi alaphelyzetéből indul ki, megmutatja, merre kell mennie, és hogyan juthat el oda. Persze nem egyértelműen, hanem fantáziaanyag formájában és képek segítségével, melyek megkönnyítik számára a lényeges dolgok megértését. Amikor már teljesen egyértelművé vált a gyermek szorongása, arra a meggyőződésre jutottak, hogy épp azért kell távol tartani tőle minden félelmetesnek látszó dolgot, mert már annyira fél mindentől. Egy- egy történet valóban félelmet kelthet némelyik gyermekben, de minél jobban megismeri a meséket, annál kevésbé keltenek bennünk félelmet, és annál jobban hatnak rájuk a megnyugtató jelenetek. A szorongás sajátosan kellemetlen érzése ilyenkor átadja helyét a szorongás vállalása és legyőzése felett érzett óriási örömnek.
Vannak szülők, akik tagadják, hogy gyermekeinken olykor gyilkos vágyaik lehetnek, hogy szeretnének, dolgokat, olykor embereket darabokra szaggatni. Ezért azt hiszik, hogy gyermekeiknek nem is szabad ilyesmire gondolniuk. Ha a gyermek nem ismerhet meg olyan történeteket, melyek azt állítják burkoltan, hogy másoknak is lehetnek ilyen érzései, akkor ez még rémisztőbben fog hatni a gyermekre. Ha viszont megtudja, hogy másoknak is lehetnek ilyen fantáziái, akkor elfogadja, hogy ő is olyan, mint a többi ember, és nem fog tartani az ilyen és efféle fantáziáktól. Különös ellentmondás, hogy művelt szülők épp akkor tiltották el gyermeküket a meséktől, mikor a pszichoanalízis során fény derült arra, hogy a gyermekben hemzsegnek a negatív gondolatok. A talány megoldását abban kell keresnünk, hogy a pszichoanalízis során kiderült, hogy a gyermek szüleihez fűződő viszonyát kettősség jellemzi.
A szülők nem szívesen látják be, hogy gyermekük ugyanolyan hévvel szereti és gyűlöli őket. A gyermek szeretetére vágynak, ezért csak a jó és elfogadható szülőkről szóló meséket hallgattatnak vele. A szülők szeretnék azt hinni, hogy ha a gyermek mostohának, óriásnak vagy boszorkánynak látja őket, az kizárólag a meséknek tulajdonítható és nem annak, hogy a gyermek olykor tényleg ilyennek látja őket. Az ilyen szülők azt remélik, ha a gyermekeik nem hallanak ilyenekről, akkor őket sem fogják ilyeneknek látni. Hajlamosak azt hinni, hogy a gyermek csakis a mesék miatt látja őket ilyennek. Ám a gyermek nem azért szereti a meséket, mert igazolva látja bennük a tulajdon bensőjében zajló folyamatokat, hanem mert mindig jól végződnek, és magától ő ilyet nem tud elképzelni.
|