Göröngyös Úti Iskola 1-2.
8-10 éveseknek
Írta: Kertész Erzsi
Rajzolta: Metzing Eszter
Kiadó: Cerkabella, 2016
Kertész Erzsi két regénye a gyerekirodalomban éppen csak felfedezett műfaj, az úgynevezett problémaorientált gyerekkönyvek sorába tartozik.
Ezek a könyvek egy jól meghatározott, pontosan körvonalazható problémát mutatnak be, ez többnyire a gyerekek mindennapjaiban hangsúlyozottan van jelen.
Az első kötet témája az önelfogadás, a másoknak való megfelelési kényszer feloldása.
A folytatásban megfogalmazódó kérdés: mi az ára a népszerűségnek? Ugyanis a környezet csodálatának, elismerésének megnyerése sokszor csak nagyotmondás által valósítható meg.
|
1. Helló, felség!
Oldalszám: 92
Csuda Gábor egy csuda helyes kisfiú, aki év közeben érkezik a 2/b osztályba. Papírkoronát hord és palástot, vastag szemüveget, amiért csúfolják az osztálytársai, de minden sértés és csúfolódás lepereg róla. Ő királynak érzi magát, és ennek megfelelően mindent méltósággal tesz. A környezete először értetlenül figyeli, ám később őket is magukkal ragadja ennek a különös, tanulási nehézségekkel küzdő, de szorgalmas, kedves és jó magaviseletű fiúnak a világa.
Az iskolának nem sikerül őt megváltoztatni még akkor sem, amikor hatalmi szóval leparancsolják róla a koronát és a palástot, ezért aztán nem tehetnek mást, mint lassan „behódolnak” neki, és elfogadják őt olyannak, amilyen. Nagyon király könyv, de tényleg. Nem didaktikus, de mégis érthetően és világosan taglalja a tolerancia kérdését.
A szöveg tartalmában és terjedelmében is a 6-10 éves korosztály számára a legideálisabb önálló olvasásra, de közös családi olvasásra vagy iskolai feldolgozásra is. Metzing Eszter illusztrációival a szöveg még közelebb kerül gyerekek világához: az ismerősségükben kedves figurák a ráismerés, a mintakövetés lehetőségét erősítik: minden gyerek király.
Hintafa blog
Csuda Gábor év közben érkezik az osztályba, ami már eleve nem könnyű műfaj (ráadásul egy ilyen névvel, amivel szemben egy 2. osztályos is nyilván alapos elvárásokat támaszt). Ám Gábor minden előzetes várakozást túlszárnyal. Mosolyogva áll az osztály előtt, egy piros palásttal a nyaka körül, zavarbaejtően nyugodt viselkedésével. Majd leül a padba és a legnagyobb természeteséggel még egy aranyszínű papírkoronát is biggyeszt a fejébe. Már a szünetben elkezdődnek a heccelések, találgatások.
Vajon Gábor tényleg király?
Robi, az osztály alfahímje is azonnal akcióba lép, leveri Gábor fejéről a koronát. Mire őfelsége csak annyit kérdez: "Te nem hordod a tiédet?"
Ezzel alaposan kifogva Robi vitorlájából a szelet. Délutánra kiderül, hogy a király valójában egy panelház 3. emeletén lakik, másnapra pedig az is, hogy tornából roppant esetlen, ami a közhiedelem szerint szintén nem túl királyi vonás.
Az osztály és a tanárok hamar hozzászoknak a jószándékú, halkszavú, és szelíden határozott királyi főhöz. Azonban Gábor hóbortjának híre hamarosan az igazgatónő fülébe jut, aki próbálja jobb belátásra téríteni a fiút, türelmi időt ígérve neki. Mindezt abban a reményben, hogy Gábor elhagyja a maskaráját. Királyunk azonban nem aggódik, inkább csak tanácstalan, mert még nem tudja hogyan értethetné meg vele a lényeget. De mi is a lényeg?Egyáltalán most Gáborunk király, vagy csak egy csudabogár?
Nagyon szeretem az olyan könyveket, amikben a jó történetnél sokkal több rejlik. Nem állítom, hogy mindig kell valami extra üzenet, de jól tud esni ha van, ráadásul ilyen fontos. Én meg különösen szeretek azon pörögni, hogy mi az a többlet, amit nekünk nyújt a könyv. Ez lehet a meghitt hangulat, könnyes nevetés, vagy olyan beszélgetések, amikhez egyébként nehezen találnék alapot. Ezek a kötetek szoktak az évek során többször is kézbe kívánkozni, és nem mellékesen nagyon jó útravalók fontos témákhoz, beszélgetésekhez.
Bár a Göröngyös utcában felbukkanó "plusz" sem kifejezetten gyerektéma, mégis bámulatosnak tartom, azt a könnyed közérthetőséget ahogy Kertész Erzsi tolmácsolja a fiatal olvasók számára.
Egyfelől az 1. önazonosság (itt: az érzés, amikor leginkább úgy érezzük, hogy önmagunk vagyunk) kérdése. Gábor királynak tartja magát, és ettől a meggyőződésétől senki sem tántoríthatja el.
Másfelől a saját 2. belső birodalom ápolása, biztonsága, tisztelete (Gábor királyként úgy gondolja, méltósággal, jó szívűen, kedvesen és nagylelkűen kell viselkednie másokkal).
A következőkről diskuráltunk a szederbokor ágai alatt.
1. Ha úgy éljük a mindennapjainkat, hogy az a legbelső énünkkel, a bennünk szóló hanggal összecseng akkor számíthatunk rá, hogy életünket elégedettség fogja megtölteni. Vagyis, ha ezt a gondolatot szem előtt tartva próbáljuk meg alakítani az életünket, választjuk meg az iskolát/hobbinkat/töltjük a szabadidőnket stb., akkor nagyobb esély van arra, hogy felnőttként is elégedettebbek lehetünk az életünkkel. Persze a gyerekek már viszonylag korán szembesülnek a külső világ elvárásai által gerjesztett nyomással aminek ki így, ki úgy próbál megfelelni. Nyilván nem arra gondolok, hogy elpakoljuk este a játékokat, és nem verekedéssel oldjuk meg a problémákat. Inkább a mellékvágányokra, a ránk erőszakolt szerepekre, helyzetekre, foglalkozásokra, életutakra.
Például amikor a család szeme fénye szülői unszolásra elit gimibe jelentkezik (és felveszik), miközben ő kiskora óta arról álmodozik, hogy gazdálkodni fog. Majd a reménység másfél évig addig feszíti a húrt az iskolában és otthon, míg végre elbocsátják az intézményből, ő pedig végre azt tanulhat, amit szeretne, amitől leginkább úgy érzi önmagára, belső üzemanyagára lelt.* De mondhatnám azt is, hogy felnőttként nem úgy kel fel hétfő reggel, hogy már a csütörtököt várja (mert a péntek az ugyebár már hurrákishétvége).**
2. A másik fontos kérdésben, a belső királyság, a biztonságot nyújtó univerzum ápolásában gyerekcipőben járunk. Ahogy Gábor, Robi felé fordulva azt kérdezi "Te nem hordod a tiédet?" jelzi, hogy mindannyian uralkodók vagyunk. Méghozzá saját belső birodalmunké, amit ha jól gondozunk, óvunk és tiszteletben tartunk, tetteinkben is bölcs, belátó, gondos királyai/királynői vagyunk, akkor birodalmunk virágzik. Sőt, ha a szomszédos királyságok felé is kellő tiszteletet, kedvességet, empátiát és megbecsülést mutatunk, akkor hasonlót várhatunk el irányunkban. Gábor következtetései egyébként okosak, és borzasztóan szerethetőek. (Természetesen nem fogom elmesélni, pedig itt rugdosom a bokám, de nem visz rá mégsem a lélek, hogy a elrontsam az olvasásotokat.)
Mindezt egy 8-9 éves kisfiú szájából hallani egészen szívhez szóló. Persze jogos a kérdés, hogy megértheti-e mindezeket egy ilyen korú olvasó? Dehát mi másra vannak a gondos szülők, ha nem arra, hogy szóba hozzanak ilyesmiket? Gábort is látszólag csak az apukája érti meg, míg a többi felnőtt inkább csak hozzászokik a különcségnek, hóbortnak tartott öltözethez. Az iskolaév közeledtével pedig apránként minden érintett gyerekhez átszivárog az üzenet. A végére még Gábor is 8 évének minden bölcsességével meglepő, új felfedezést tesz uralkodói mivoltáról.
A főszereplőből áradó szelíd határozottságot gyönyörűen kiegészítik az erőteljes színű, de harmóniát, életvidámságot közvetítő illusztrációk, melyek nemcsak jókedvet, de csupa energiát sugároznak.
A sorozat címválasztását különösen frappánsnak tartom, hiszen az önismeret felé is Göröngyös az Út. Izgatottan várom Kertész Erzsivel kalauzolásában az elkövetkező részeket.
|
2. Lássatok csodát!
Oldalszám: 140
A Göröngyös Úti Iskola éppen olyan, mint bármely másik iskola. Itt is mindig történik valami.
Most éppen Arika, egy másodikos kislány kerül az események középpontjába. Azt állítja, hogy a dúsgazdag svájci rokonai egy vidámparkszerű kastélyban élnek. Nyáron meglátogatja őket, és magával vihet még valakit. De ki legyen az?
Az osztályban hatalmas versengés indul Arika barátságáért. Vajon igaz-e a csodás svájci történet, vagy csak a kislány regényes képzeletének a műve? Kiderül a könyvből!
A kislány imád a figyelem fókuszában lenni. Élénk fantáziájának köszönhetően új és időnként alig hihető történetekkel szédíti döbbent hallgatóságát. Természetesen mindegyik fantáziában Arika a legek legje: a legbátrabb, a leghősiesebb, a legszebb, a legokosabb, a legszerencsésebb, a legkülönlegesebb. Az sem zavarja, ha a felnőttek rápirítanak, vagy ha az osztálytársak előtt majdnem lebukik.
Arika először csak egészen halkan mesél a dúsgazdag svájci rokonokról, akiknek fényűző birtokuk van, moziteremmel, saját vidámparkkal, miegymással. Ezek a drága emberek pedig meghívták őt nyárra a kacsalábon forgó álompalotájukba, ahová egyik közeli barátját is magával viheti. Hetekig húzódik a versengés Arika kegyeiért. Mindenki vele szeretné tölteni a szabadidejét, legféltetettebb matricáikat és egyéb kincseket ajándékoznak neki barátsága reményében. Az eleinte vonzónak tűnő népszerűség hamarosan teherré válik. Az osztályban uralkodó túlfűtött várakozás izgalma feltűnik a tanító néninek is, és kipukkan a svájci nyaralás szivárványos fantáziabuborékja. A kislány egy csapásra az osztály számkivetettjévé válik. Az osztálytársak minden reménye megkeseredik, csalódottságukat Arika csúfolásában, gúnyolásában vezetik le. Végül Rita néni áll elő a mentő ötlettel. Ahelyett, hogy Arika fantáziáját korlátoznák, inkább tereljék hasznos mederbe: írjon színdarabot az osztály számára.
Innentől már csak ügyes szervezés kérdése, na meg egy kihívásokat szerető nagynéni szükséges, és egy sarazós-cserenyemag-köpködős koranyári délutánon helyreáll az egyensúly az osztálytársak között. Csuda Gábortól pedig még egy koronát is kap. Persze, hiszen saját belső királyságában tényleg mindenki uralkodó, s mint ilyen viselkedjék is eszerint.
Az első tanulsággal a történet azon része szolgál, amikor a szülők próbálnak meg rájönni a kislány motivációira. A válasz annyira egyértelmű, hogy valószínűleg ezért nem gondol erre egyik felnőtt sem. Arika a szülői mintát másolja. Anyut, aki mindig arról érdeklődik, hogy a többiek dolgozata milyen lett. Aput, aki sokszor mondogatja, hogy a főnökénél mennyivel jobban meg tudott volna oldani egy problémát. A hab a tortán persze a nagynéni, aki mindig arról érdeklődik, hogy miben jeleskedik Arika, de valójában csak arra vár, hogy lemondó szájbiggyesztéssel vegye tudomásul "hiányosságait".
Kertész Erzsi újra remek arányérzékkel mesél. Érzelmeink húrjait finoman pengeti, humorérzékünk bizsereg és mindeközben várakozásteljes izgalommal követjük a történet kibontakozását. Bölcsen, dorgálás nélkül tartja az olvasó és remélhetőleg a figyelő felnőttek elé azt a bizonyos görbe tükröt, miközben megmosolyogtatnak Arika egyre cifrább kalandjai. A szerző kis főhősnőjének tévelygését elnéző szeretettel mutatja be, így az olvasó akaratlanul is drukkol neki. Persze tudjuk, hogy Arika "módszere" nem a legszerencsésebb, ám az elszántság, tettrekészség és találékonyság, amivel a kislány a saját fantáziáit a gyanakvó külvilággal szemben védi, igazán hősies. Vélhetőleg nem ismer lehetetlent, legyen az a berendezés rózsaszínné varázslása, vagy bármely bonyodalom. Azt hiszem Rita néni egyet értene velem, hogy nagy jövő vár még erre a kislányra.
|
|
|