Bátran idézhetem továbbra is Makkai Kinga méltatását Szabó T. Anna Tatok tatok c. gyermekverskötetéről: „könnyed elegancia”, „magas fokú nyelvi megformáltság”, „a nyelvben rejtőző végtelen játéklehetőségek felkínálása”, hiszen ezek a Tükörcicák című verses mesét is jellemzik. Az említett verseskötetből a Sütődal, a Gyógynövény-dal és a Sámándal című versek köszönnek vissza. Mivel a történet színtere a konyha, a költőnő még inkább tobzódik a gasztronómia témakörébe tartozó szavakban. „Ez itt a szegfűszeg, sok pici szeg Ez meg a szegfűbors, meleg kerek, Mazsola, fekete vanília, Fahéj-kéreg édes pora.” (Sütődal) „Mi kellhet még? Vanília, Fahéj, dió, szegfűszeg, Mandula és pisztácia, Mazsola, mák, málna, meggy.” Kifejezetten élveztem a két könyvből összevágni a sorokat: „Hol is az a kiskanál?” (Tükörcicák). „Ha kóstoló kell, itt a kanál” (Sütődal) A szöveg és az illusztráció szervesen kapcsolódik egymáshoz, olyannyira, hogy a liszt, só, vaj szavakat (mivel konkrétan a liszt, a só és a vaj képére voltak írva) kihagyván olvasáskor, egyből érzékeltem a ritmuszavart. Ennek az összefonódásnak az egyik következménye az, hogy sokkal jobban érvényesül a kiszólás az olvasóhoz. Arról is gondoskodik a szerző, hogy a gyerekek nehogy annyira belemerüljenek az olvasásba, hogy még az evésről is megfeledkezzenek, ezért egy dupla oldalt az uzsonnaszünetnek szentel: „Ideje, hogy pihenj kicsit. Egyél te is, olvasó. Itt a finom vajas kenyér. Ha sótlan, sózz, ott a só.” A kép és szöveg egységének másik következménye a kifejezőerő megsokszorozódása: a nyáltermelő mirigyek nemcsak a szöveg világában, hanem a valóságban is működni kezdenek: „Szánkban összefut a nyál.” Az illusztrátor, Maul Ági maximálisan kiaknázta a szövegbe való beépítés lehetőségét: például a cicák maguk írják ki fonalból a nevüket, a tojás belebújik az O betűbe, a két tizenegy éves lányt az egyesek rejtik. A „Száll az illat, ugye érzed?” verssort tartalmazó szövegrész a sütőből szálló illatfelhőben olvasható, Püspökkenyér bácsi négy pár kézzel végzi a receptben írottakat, hogy szinkronban legyen kép és szöveg. Az uzsonnaszünet sorai a tányér peremére vannak írva, betűtésztából kirakott szövegekre emlékeztetve. De zseniális a dobozt ábrázoló röntgenrajz is, továbbá a torta különféle anyagok textúráját jól érzékeltető kollázsképe. Nagyra értékelem a tréfás társasénekként előadott és vásári képmutogatók által is terjesztett faragószék nótájára hajazó részt: ”Ez a kamra, ez a hűtő, ez a mikró, ez a sütő”. A faragószék nótáját itt lehet elolvasni, kezdő sorai: „Ez a kapa, ez a kasza, ez meg itt a faragószék”. A Móra Kiadó 1984-ben Ez a kapa, ez a kasza címmel, Meszlényi Attila rajzaival leporelló formájában jelentette meg. Függetlenül attól, hogy szándékosan vagy ösztönösen fogalmazott így Szabó T. Anna, szerintem sokunk számára felidézi a faragószék szakaszainak első sorait, és így tovább élteti azt. A történetet viszont kissé erőltetettnek érzem, talán lehetett volna Püspökkenyér bácsi a legtöbbet szerepeltetett figura. Ha a cicáknak kevesebb feladat jut, valószínűleg jobban csattant volna a befejezés, amit egyébként remek poénnak tartok. A gyerekeket viszont ez nem zavarja. Ha egy felnőtt lapoz bele a könyvbe, rögtön feltűnik, hogy kezdő olvasók számára ideális gyakorlókönyv, hiszen viszonylag nagyméretű betűkkel szedték, több részletében is a szövegtömbből kiemelve is olvashatjuk a szavakat, kifejezetten ezt sugallja a nevek és a tortafelirat kirakását tematizáló rész. Ugyanakkor a gazdag, kifejező, humoros illusztrációk lehetőséget nyújtanak az olvasás közbeni felszusszanásra, alkalmat adnak a mese képek általi rekonstrukciójára, ahogyan azt a mesehallgatás korszakában tették a gyerekek. Nehogy azt olvassa ki ebből valaki, hogy akkor kell egy gyerek kezébe adni ezt a könyvet, amikor már tud olvasgatni! A közel hat éves lányom és az alig másfél éves múlt fiam egyaránt kedveli, és ez így van a Főszerkesztő családjában is! Forrás: Könyvmutatványosok