Milyen fajta kutya Bumburi? Angliába jártam mesterképzésre, az ottani lakótársnőm szülei egy angol farmon éltek, és volt egy Jack Russel-terrierjük. Oscar Wilde Bunbury-jéről nevezték el. A nevét magyarosítottam a karakterhez, de a magyar Bumburi minden más tulajdonságot örökölt: a kiskutya nagyon bohókás, oldalán egy nagy fekete folttal, amit már messziről ki lehet szúrni. A Bumburit ihlető terrierről készült rajz Ez az első gyerekkönyved, amit nemcsak illusztráltál, hanem írtál is. Mit tartottál fontosnak a könyv összeállításakor? Elsősorban a vizualitásra akartam építeni a Bumburit. Bár a szöveg követi a történéseket, a képek jóval mozgalmasabbak: lehetőséget adnak arra, hogy a történetet folytatni, kiegészíteni lehessen. Sok szülőtől hallottam vissza, hogy böngészőként használták az illusztrációkat. Fontosnak tartottam, hogy a képeken is éreztessem a mozgást, az akciót: amikor Bumburi oldalakon keresztül repül, akkor egyetlen mozdulatsort több képen keresztül ábrázolok. Ezt a technikát egyébként még Angliában szerettem meg. Kaptunk egy iskolai feladatot, ahol egy teljes könyvet kellett rajzolni: a hős kislány elcsúszik egy banánhéjon, és lerajzoltam, hogyan jut el a véletleneknek köszönhetően egészen addig, amíg ő lesz a cirkuszi akrobaták között a főszereplő. A másik, amit nagyon szerettem volna megvalósítani, egy gyerekkori emlékhez is kötődik. A nagymamámmal mindig szívesen néztük Chaplin filmjeit, gyerekként nagyon közel állt hozzám ez a csetlő-botló humor. Nagyon sok burleszkfilmet megnéztem a Bumburihoz, mert ma is úgy gondolom, hogy a gyerekeket felszabadítani és szórakoztatni kell. Nem tanítani akarok elsősorban, hanem el szeretném érni, hogy a gyerekek együtt nevessenek a szülőkkel, és nekik is olyan élmény legyen az együtt töltött idő, mint nekem a nagymamámmal. Nemcsak gyerekkönyveket, hanem tankönyveket is illusztrálsz, és borítókat tervezel. Látsz-e valamilyen különbséget a felnőtteknek és a gyerekeknek készülő munkáid között? Igazából nem, ugyanúgy készülök, ötletelek mindkettőnél. A lényeges különbség inkább a Bumburi készítése közben jelentkezett. Sokkal kreatívabb munka, amikor én írom és rajzolom egyszerre a történetet. Nagyon élveztem, hogy nekem kellett összerakni az egész storyboardot, hogy én határozhattam meg az elejétől a végéig a könyvet. Ez persze valamivel nehezebb is volt: ki kellett találnom, hogyan épüljön fel a történet, de közben már terveztem magamban a képeket, és ezek az ötletek folyamatosan hatottak a szövegre, alakították azt. Egy beszélgetésünkkor azt mondtad, nagyon szereted a picture bookokat. Miért nem ezt a formát választottad a Bumburinak? A picture book a könyveknek az a fajtája, ahol a képbe beleépül egy általában két-három soros szöveg. Magyarországon ezekből egyelőre csak nagyon kevés van, mivel nehezen értékesíthetőek a szigetországitól eltérő olvasói hagyományok miatt. A picture book vizuálisan már kisiskolásoknak való, és a szövegrész is úgy van kitalálva hozzájuk, hogy a gyerekek maguknak olvassák el. Magyarországon viszont ebben a korban a jellemzőbb inkább az, hogy a szülők mesélnek a gyerekeknek, és ezért csak később kezdenek el egyedül olvasni. Ezért a magyar vásárlók a picture bookokban kevésnek találják a szöveget. A Bumburi éppen ezért inkább a Marék Veronika nevével fémjelzett hagyományhoz csatlakozik. Ez a felépítés egyelőre jobban illeszkedik a magyar olvasói szokásokhoz, és a megcélzott közönséghez, a bölcsődés, óvodás korosztályhoz is ez passzol. A munkáidban mik azok a jegyek, melyekben egyértelműen az angol, és melyek azok, melyekben a kontinentális hagyományokat követed? Az angolszászok nagyon szeretik a groteszket, hogy ez mennyire hangsúlyos náluk, elég, ha csak Tim Burton filmjeire vagy az Ahol a vadak várnak illusztrációira gondolunk. Kedvelik a szemtelen humort, a színeket. A figurákat – a magyar stílustól eltérően – aránytalanul rajzolják meg, például a gyerekek sokkal nagyobb fejet kapnak, mint itthon. Amikor kimentem tanulni, javasolták is, hogy fordítsam ki sokkal bátrabban az arányokat, nyugodtan rajzoljak nagyfejű embereket. Ezt végül át is vettem, ma már kifejezőbbnek érzem így a karaktereimet. Ha viszont arra kell válaszolnom, szerintem mi a kontinentális a rajzaimban, akkor talán a festői és rajzi hagyományok erősebb hatását emelném ki. Nagy-Britanniában ugyanis sokkal több számítógépes grafikát használnak. Igazából a két iskola között vagyok: nem tudok elköteleződni egyik mellett sem, igyekszem mindegyikből azt beemelni a munkáimban, amit szeretek. A használt technikák, és kedvelt stílusok mellett van más alapvető különbség is az angol és a magyar illusztrátorok között? A legszembetűnőbb az illusztrátornak, mint művésznek a megítélése. Itthon nincs külön illusztrátorképzés. A Képzőművészeti Egyetem inkább a kiállítóművészek képzésére koncentrál, amikor még ott tanultam, én is inkább efelé akartam menni. Az Iparművészeti Egyetemen foglalkoznak ugyan az illusztrációkkal, de ott sem indítanak külön szakot, hanem a tervezőgrafika részeként tanítják. Ami azért valljuk meg, nagyon kevés. Aki ezzel akar foglalkozni, annak vagy önállóan, vagy más intézményben kell tovább képeznie magát. És ott vannak még az előítéletek: Magyarországon - igaz, egyre kevesebben, de - még mindig sokan lenézik ezt a műfajt. Hogy látod, milyen irányai vannak a magyar illusztrációnak? Két vonalat látok nagyon hangsúlyosnak. Az egyiket Szegedi Katalin nevével lehet azonosítani, aki a mesterségbeli tudást kamatoztató, gyönyörűen kidolgozott, kizárólag kézzel készített irányt képviseli. Ennek óriási rajongótábora van. A másik irányt a teljesen digitális grafika képviseli, és magas minőségű munkák születnek itthon is. Nekem mindkét irány tetszik, próbálom keverni a két technika előnyeit. A számítógépes grafika bár steril és nagyon egzakt vonalakat tud rajzolni, hiányzik belőle a textúrák, a felületek varázsa. Utóbbiak a hagyományos technikában megvannak, viszont ezzel nehezebb a részletek kialakítása és a szkennelés, digitalizálás. A Bumburi megnyerte az Aranyvackor 2009 pályázat különdíját, ahol „internetre termett” illusztrációnak választották. Hogyan veheti fel a versenyt a könyvillusztráció az internettel? Nyulász Péter mondta nekem egyszer, hogy a könyv és az internet valójában erősíti egymást, hiszen mindkettő más élményt nyújt. A könyv egy fizikai megvalósulás, személyes interakciót igényel. Az internet és a számítógépes játékok pedig lehetőséget adnak a játékra. Mindkettő ugyanolyan értékes és üdvözlendő. De a könyvek is képesek megadni azt a játékélményt, amit az internet: érdemes lenne Magyarországon is nyitni a popup könyvek felé. A popup könyvek látványos, érdekes felületeket használnak, mozgathatóak, interaktívak. Erre itthon nagyon kevés példát találni, és ennek bizony oka van: rendkívül költséges az előállítása a popup könyveknek, éppen ezért nagyon drágák, Magyarországon egyelőre nem lenne piaca.