A pingvin és a kisfiú egyszerre tudja a piciket és felnőtteket a lapokhoz bilincselni egészen addig, míg el nem jön a vacsoraidő. Hogy hogyan?
Ez a kis könyv első látásra elvarázsolt. Először a képek tetszettek meg. Ámulva lapoztam, hogy milyen szép. Egyszerűen szép. Ezek a képek gyerekeknek és felnőtteknek szólnak. Gyönyörűek a kékek, magyar szemmel nézve kicsit agócsíriszes... :)
De, ami a legjobb benne, hogy a kisfiú és a pingvin (a helyzetüktől függően) hol egész közel vannak az olvasóhoz, hol pedig egészen aprók, a távolból, vagy valamilyen óriási dologhoz képest alig látszanak. Gyönyörű!
Miután ezen túllendültem, reménnyel telve kezdtem el felolvasni a három és fél éves kislányomnak. Őrületes volt a siker, és kezdődhetett a véget nem érő újraolvasás...
De miért tetszett neki? És miért tetszett épp annyira nekem is?
A kisfiú élethelyzetét homály fedi. Nincs neve, nem jelennek meg a szülei, annyit látunk, hogy egy házban lakik. Egyedül ajtót tud nyitni.
"Volt egyszer egy kisfiú, aki egy napon egy pingvint talált az ajtaja előtt." - így kezdődik Oliver Jeffers A pingvin és kisfiú című képeskönyve.
A pingvinről sem tudni, hogy honnan jött és miért, de ettől kezdve mindenhová követte a fiút. A pingvin szomorú, ezért a fiú haza akarja vinni a Déli-sarkra. Megküzd a hullámokkal, majd megérkeznek. Kiteszi a pingvint a Déli-sarkon.
"De ahogy visszafordult, a pingvin bánatosabbnak tűnt, mint valaha. És neki is furcsa volt így egyedül."
Végül a kisfiú ráeszmélt, hogy a pingvin nem eltévedt, hanem magányos volt. Nehezen ugyan, de újra egymásra találtnak.
"Így aztán a kisfiú és a barátja együtt tértek haza, és egész úton csodálatosabbnál csodálatosabb dolgokról beszélgettek."
A magánytól való félelem, a szeparációs szorongás nem korhoz kötött. Alapvetően a kisgyerekek kapcsán szokott róla szó esni, mikor az anyuka valahol "ott hagyja" a gyerekét.
Tapasztaljuk csecsemőkorban, mikor elkezdődik a bölcsi, vagy az ovi, sőt később is vissza-vissza tér. Még a felnőttek is szoronghatnak a magánytól. Sőt a magányt meg kell tapasztalni minden emberi lénynek. És ha éppen kínoz a szorongás, megkönnyebbülni egy arra érdemes mesével.
És akkor nézzük a két szereplőt: a kisfiú, bár teljesen magányosan van ábrázolva, nem érzi, érti az elején, miért talált éppen rá a pingvin. Úgy tűnik, bár egyedül van, nem szenved hiányt semmiben. Teljes az élete, sőt, a pingvin megjelenése teljesen értelmezhetetlen számára. Ez alakul át a felismeréssé, milyen óriási a hiány, ha a pingvin, aki, amióta megismerte mellette volt, egyszer csak eltűnik. Milyen óriási az űr! És milyen furcsa! Semmi sem a régi...
Megtapasztalja, milyen az, ha valaki tényleg teljes egészében jelen van az életében. Megtanulja, milyen a szeretet. Mi is a kötődés.
Mi a helyzet a pingvinnel? Ki ő és honnan jött? Hát miért nem ezzel kezdte?
Talán ő sem tudta. A semmiből jött, és csak volt. Csak azért jött, hogy legyen. A kisfiúnak legyen. Mert ő már magányos volt. Lehet, hogy volt előtte valakije, akit elveszített? Nem tudni. Mindenesetre ő már tudta, mi az a szeretet és mi az a magány. És képes volt ezt megtanítania a kisfiúnak is.
A felolvasás után, valahogy sokkal könnyebben ment minden. Nem volt tele félelemmel az este, és nyugodtabban merültünk álomba, mint valaha.
A szerzőről:
Az 1977-ben született Oliver Jeffers ír származású illusztrátor, jelenleg Brooklynban él, és elsősorban gyerekkönyv illusztráció révén vált ismertté, habár emellett figuratív festészettel és installációkkal is foglalkozik. Lost and Found című könyve 2005-ben nyerte el a Nestlé Smarties Book díj aranyérmét, mely magyarul A pingvin és a kisfiú néven jelent meg.
Ha még többet akarsz megtudni a szerzőről, akkor érdemes megnézned, hogyan telik egy napja Oliver Jeffersnek, kukkants bele a mindig nála lévő kis vázlatfüzetébe is, amit mindenhova magával visz, még a mosodába is.
Hajdu Zsanett
Forrás: pagony.hu
|