Ami a szívedet brummja...
Vernyik Lilla 2017.01.27. 14:24
3-6 éveseknek
Írta: Kőrösi Zoltán
Illusztrálta: Nagy Eszter
Kiadó: Manó Könyvek, 2016
Oldalszám: 36
Kőrösi Zoltán medverseinek medvéi akár gyerekek is lehetnének, ahogy minden gyerek egy kicsit medvebocs is. Hol kicsit rendetlenek, hol kicsit lusták, de mindig nagyon szerethetőek.
Pláne, ha Nagy Eszter rajzait is látjuk a bukfencező, tortát evő, huncut kis bocsok mellett.
És közben az is kiderül, hogy mi az, Ami a szívedet brummja.
A barátságról
Nézzük sorban mindegyiket: állatok, emberek,
füvek, fák, s persze könyvek, barát mindenki lehet.
Mert a medve medveszíve még azt is szereti,
aki magáról azt hiszi, nincsenek barátai.
|
A medvebunda titka
A medvebundának, sajnos, árt a mosogatás,
nagy szerencse, hogy Balcsi vize teljesen más,
meg az uszoda és a strand is medvéknek való,
nincs is bennük semmiféle ártó mosogató.
Ha a kisgyermek magára zárja a kulcsát, és könnytől csíkos arccal maga szeretne megbirkózni az érzéseivel, ami valljuk be, felnőttként sem egyszerű, vegyük elő Kőrösi Zoltán Ami a szívedet brummja.... című verseskötetét. Az áthallásos címről eszünkbe juthatnak az Ami a szívedet nyomja címmel megjelent jól ismerte svéd gyerekvesek, a magyar könyv viszont lényeges különbséggel íródott: Kőrösi medvékkel reprezentálja a gyermekek (és felnőttek) mindennapi, apró megpróbáltatásait, a mély, emberi kapcsolatokkal vegyítve.
Kőrösi tehát macikra vetíti az élet kis és nagy „brummjait-gondjait", elvéve ezzel a helyzet komolyságát vagy élét, amit esetlegesen egy-egy probléma adhat. De nem hallgatja el az élet árnyoldalát sem, a tükör másik oldalát is megmutatja, éppen csak annyira érintve, hogy a kisgyereknek is befogadható legyen az, hogy létezik szomorúság. A könnyed befogadhatóság megnyilvánul abban is, hogy csupán négysoros kis költeményekben találkozunk a barátság fogalmával, az elfogadással vagy éppen az elvesztett focimeccs utáni csalódottsággal.
Nagy Eszter szeretnivaló, jópofa medve- és egérrajzokkal illusztrálta a verseket, így könnyebben azonosulhatnak velük a gyermekek, és örömet lelhetik a rajzokban a kisebbek és a felnőttek is egyaránt.
Ahogy a versek is megmosolyogtatóak, Kőrösi belecsempészett egy-egy kis fricskát, geget írásaiba, pimaszul meghagyva nekünk a továbbgondolás lehetőségét. („(...) mit csinált az elmúlt nap a medve, (...) és hogyan zuttyant...hm...térdre.")
A medversek szójáték adta magát a borítón, megkapó, ahogyan a képbe is egyből beleszeretünk, a fekvő, vágyakozó tekintetű medvébe és a körülötte mosolygó kisegerekbe. A címmel kevésbé vagyok kibékülve, számomra erőltetett, attól függetlenül, hogy valóban aranyos, és az olvasó egyből, szinte tudattalanul azonosítja, kicseréli az utolsó szót, így magyarázatra sem szorul.
Látszik, hogy Kőrösi gondosan felépítette a könyv koncepcióját a elején, a harmincnyolc versen át az egészből haladt az apró részletek felé. Befejező versnek én „A medvék és a felhők" címűt raktam volna, ahol a medvék aludni térnek, nem pedig enni, de mivel nem összefüggő versekről beszélünk, talán nem is lényeges igazán.
Az első néhány versben azt boncolgatja, hogy bármennyire is különbözünk, nincs okunk haragudni a másikra emiatt, mert belül egyek vagyunk. („Bármi színű lehet a bundája, belül medve mindegyikük, s fütyül a világra") A boncolgatást azért merem írni, mert három versen keresztül ír az egységről, illusztrációként pedig rengeteg sokszínű (fekete, fehér, barna, vörös) medvét kapunk, sőt, még pandamacit is találhatunk köztük.
A kinézet nem számít, csupán az, ami belül van, erre tanít a következő vers. Szerencsére nélkülözi a felesleges szentimentalizmust itt is, és akkor is, amikor a barátságról ír. Az alvás, a játék szépségeiről, a nevetésről és az öltözködés nehézségeiről is szót ejt, ahogy a szép szó kedvességét is hangsúlyozza, („és ha van brummogás, minek az ordítás egyáltalán?") a játék öröme pedig szinte az összes versbe belekerült. A kis költemények fölött vagy alatt néha egy pandamaci pillant ránk, néhol, egy barna medvebocs mosolyog nekünk, vagy aludni készülnek könyvvel a kezükben, esetleg focilabdát rúgnak.
A versekre ráfért volna egy kis csiszolás, hiányzik a vers íve, dallamossága, és a könnyedséget is nélkülözték, ami egy vers, főleg egy gyerekverses-könyv elengedhetetlen része kellene, hogy legyen. Persze nem megzenésítésre születtek ezek a versek, de szerintem nem árt, ha a kisgyereknek megragad a fejében egy-egy költemény. Az sem igazán nyerte el a tetszésem, hogy néhol a nyelvhelyességet feláldozza a szótagszám oltárán. („akkor meccs volt rossz, nem a medvecsapat")
Természetesen a versen átívelő gondolatokat jól viszi az író, világossá teszi a bonyolult érzéseket is, sőt, arra kéri a gyerekeket, ne bonyolítsák túl azokat, teszi mindezt mindenféle mézesmázas borítás nélkül. Talán a kisgyerek ezáltal könnyebben mer majd beszélni az érzéseiről, hiszen látja, hogy a medvéknek is hasonló problémákkal kell megküzdenie, mint neki – ha így lesz, a könyv el is éri a célját.
|
Forrás: litera.hu
|
|