Vilma levese
2017.02.13. 01:26
Írta: Béatrix Delarue, illusztrálta: Horváth Mónika. Pozsonyi Pagony, 2011., 48 oldal
Egy francia író és egy magyar illusztrátor két könnyed, légies meséje Vilmáról, az álmodozó, fecsegő, szeleburdi kislányról.
Vilmának nem igazán ízlik anyukája levese…
Hogy hogyan lesz mégis ez a leves igazán különleges és finom?
Erről szől a két mese...
|
A tenger partján, egy kis domb tetején, az öreg olajfa árnyékában – látjátok? - áll egy fehér házacska. Kék zsaluit időnként megzörgeti a szél, kertjében rózsabokrok, mimózák és gyümölcsfák virulnak.
Itt laknak Vilmáék.
Takaros kis konyhájukat szárított levendula illata lengi be, az ablakok előtt hímzett függönyök.
Vilma anyukája a tűzhelynél sürög-forog. Épp zöldséglevest főz. Mindenféle finomságot rak bele. Milyen ínycsiklandó a friss bazsalikom és a reszelt sajt illata!
Vilma anyukája a virágos asztalra teszi a gőzölgő levest: finomabbnál finomabb zöldségekkel van tele.
– Nem kell a leves! – tolja el magától a tányért Vilma. – Inkább krumplipürét ennék. Ebben mindenféle úszkál, és a színe sem szép! – duzzog, persze nem sokáig, mert jobban
szeret vidáman karattyolni.
– Te mit tennél a levesedbe, hogy finomabb legyen? – mosolyog rá az anyukája.
Mogyorót és krémes ostyát, apró virág lila szirmát! - ábrándozik Vilma, és a kanalat az orrához emeli, mintha egy illatozó virág volna. Képzeletében a szél finoman megcirógatja a szomszéd erdő fáit, nyulak szökdécselnek: mindenki érzi, hogy közel a tavasz.
Vilma tovább álmodozik: már a folyóparton sétál, és virágot szed.
|
|