Rofusz Kinga (2) Egyszer volt, ahogy még sose volt
Révész Emese művészettörténész 2017.02.13. 22:26
Írta: Mosnyi Alíz
Kiadó: Pozsonyi Pagony, 2014
Oldalszám: 112
„...minden száj a maga módján mesél.”
Grimm testvérek Holle anyó, Hamupipőke, A brémai muzsikusok – olyan mesék, amelyeket mindenki ismer, és minden generáció újra meg újra meghallgat 200 éve, és a kedvencei közt tart számon.
Mosonyi Aliz újramondja a leghíresebb Grimm meséket, szám szerint tizenkét és felet. Finom, mai humora, emberléptékű hősei emelik közel hozzánk a régi történeteket – jó olvasni és felolvasni. Rofusz Kinga hatalmas, égbenyúló kompozícióba, részletgazdag, leheletfinom festményeibe, mély és szépséges színeibe pedig jó elmerülni, miközben hallgatjuk a mondatok zenéjét.
Más-képek tündérekről és szörnyekről
Kezdjük mindjárt a klasszikusokkal! Grimm-meséket illusztráció nélkül csak az elszánt mese-filológusok olvasnak, úgyhogy az efféle képes mesekönyvekkel Dunát (és Rajnát) lehet rekeszteni. Ahogy a róluk szóló bölcs szakirodalommal is, amely mélyrehatóan elemzi ősi szorongások, elfojtott vágyak és bujkáló archetípusok jelenlétét a mesékben. Nem csoda hát, ha e mesék értelmezésében (megélésében) elkelnek a kisgyermek segítségére az illusztrációk.
|
Az már a felnőttek döntésének eredménye, hogy vajon a képekkel mi a szándékunk: elfedni vagy láthatóvá tenni a mesék másodlagos, szimbolikus jelentésköreit.
Hagyják-e, hogy Hófehérkét kitöltse habos-babos ruhácskája, Jancsi és Juliskát pedig kíváncsi természetjárókként láttassák?
Ezúttal két új kötet párhuzamosan vállalkozik a klasszikus mesék újra értelmezésére, s mindkettő elismerésre méltó művészi színvonalon teszi ezt.
Az Egyszer volt, ahogy még sose volt című kötetben Mosonyi Aliz sodró lendületű, modernizált Grimm-meséihez Rofusz Kinga készített illusztrációkat. Bár pontosabb lenne azt írni: festett kompozíciókat – hiszen Rofusz Kinga azon illusztrátoraink közé tartozik, akiknek művei legközelebb állnak az autonóm, kortárs képalkotáshoz. Ahogy ez egy jó illusztrátornál lenni szokott, képei az alkotó saját, zárt világának részei, magukon viselik a „rofuszi univerzum” sajátos jegyeit: az indák közt úszó, lebegő alakok és csodalények lírai melankóliáját.
A kötet teret enged kompozícióinak, a teljes és dupla oldalas festmények a szöveggel egyenrangú módon járulnak hozzá a történetek kibontásához. Színvilágukat egységesen a spirituális kék és a borongós barna elvont együttese jellemzi, amelyben csak olykor és csak indokolt esetben enged teret egy cinóberpiros bálnának vagy kárminvörös rózsáknak.
Festői stílusa mentes a felesleges szószaporítástól, idegen tőle a tárgyi részletek halmozása, ehelyett szívesen ad teret a homogén színfoltoknak, hagy elidőzni a levegőkék, kavicsbarna felületeken. Jól példázza ezt a suszter műhelye, ahol a szerszámokkal zsúfolt enteriőr helyett megelégszik a piszkos barna térben merengő cipészmester és néhány (kicsit Ország Lili antropomorf cipőire emlékeztető) lábbeli ábrázolásával.
Aligha meglepő ez, ha tudjuk, hogy Rofuszt az akciónál jobban érdekli a szimbólumteremtés lehetősége. A pintyekkel próbát tevő királyfiak történetében sem a vetélkedést, hanem az öt madár magasan emelkedő fészkét, mint a kihívás megtestesítőjét formálja képpé. Az író és a képalkotó különösen karakteres személyiségének találkozásából egy kivételesen színvonalas művészeti album termett, olyan, amit felnőtt koráig szívesen őrizget tulajdonosa.
|
|